Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az utóbbi időben is több kutatás foglalkozott azzal, hogy milyen hatással van a fiatalokra, ha túl sokat használják a Facebookot vagy az elektronikai eszközeiket

Kettős érzésekkel néznek a kutatók a Facebook és a közösségi oldalak, valamint a fiatalok kapcsolatával. Vannak, akik szerint jó és rossz hatásai is lehetnek, viszont sokan vannak, akik azt vallják, hogy egyértelműen káros, ha a gyerekek ilyen oldalakat használnak.
Ezt támasztotta alá A Clinical Psychological Science nevű szaklapban hétfőn megjelent kutatási eredménye is, amely összefüggést talált a fiatalok kütyühasználata és a lelki állapotuk között - írja a hvg.hu. A tanulmányban két középiskola diákjait vizsgálták meg, és arra az eredményre jutottak, hogy minél többet használják ezeket az eszközöket, annál mélyebb depresszió alakulhat ki náluk. Sőt, jóval nagyobb jelét mutatták annak is, hogy öngyilkossági kísérletet akarnak elkövetni.
A közösségi oldalak használata kapcsán ugyanerre az összefüggésre jutottak – vagyis minél többet facebookozik valaki, annál mélyebb depresszióba kerülhet, és annál nagyobb lesz az esély az öngyilkosságra.

Ugyanakkor két brit tudós, Pete Etchells és Amy Orben a Guardian című lapban írtak egy cikket, amelyben a fenti tanulmány állításait cáfolták meg. A szakemberek szerint a kutatási eredményt publikáló amerikai pszichológus professzor, Jean Twenge megállapításai túlzóak. Az eredmény ugyanis azt a látszatot kelti, mintha a fiatalok okostelefon vagy számítógép-használata mindenkinél komoly kockázatot jelentene, holott úgy látják, ez egyáltalán nincs így.
Lássuk, mennyit tudtok a miskolci egyetemről: kétperces teszt
A Miskolci Egyetemre jártok, vagy oda szeretnétek jelentkezni? Akkor ezt a tesztet ki kell próbálnotok. Lássuk, mennyire vagytok tisztában az egyetem történetével. Időkorlát nincs, csak egy fontos szabály: nem ér Google-t használni, higgyétek el, a kérdések zömére automatikusan tudni fogjátok a választ, ha Miskolcon tanultok vagy tanultatok.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.