Mától jelentkezhettek a kormány nyári diákmunka programjára
Feltéve persze, ha 16-25 év közötti diákok vagytok.
Feltéve persze, ha 16-25 év közötti diákok vagytok.
Növekedtek a bérek, megváltozott a munkavállalás mögötti motiváció és a többség otthonról dolgozna – mutatjuk, milyen sajátosságai vannak a munkaerőpiacnak a diákmunka terén.
A tíz éve futó programban a munkáltatók jórészt bértámogatásra pályázhatnak, ezzel igyekeznek ösztönözni a fiatalok nyári foglalkoztatását.
Több mint 26 ezer – túlnyomórészt középiskolás - diák vállalt nyári munkát 2022 júliusában és augusztusában a Nyári diákmunka program keretein belül, ennél azonban még többen lehetnek, akik diákszövetkezetek segítségével találtak maguknak állást a nyári szünidő idejére. Hasonló „dömping” várható az alig néhány hét múlva kezdődő nyári szünidőben is, hiszen az idén meghirdetett nyári munkákra a legtöbb diákszövetkezet vagy állásportál oldalán már hetek óta jelentkezhettek. Mutatjuk, mik a legfontosabb tudnivalók, ha idén először vállalnátok diákmunkát.
Ha egy diákmunkás 1700 forintos órabérért dolgozik heti 40 órában, akkor több pénzt vihet haza, mint egy pályakezdő pedagógus.
Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai alapján idén jobban fizet a diákmunka, mint tavaly nyáron. A legmagasabb órabért a call centerekben vagy IT-területen dolgozók remélhetik.
Fesztiválmunkák helyett, többek között irodai vagy áruházi álláslehetőségekből válogathatnak a diákok.
A programban még egy hónapig dolgozhattok szja-mentesen, ha szeretnétek egy kis zsebpénzt összeszedni a következő tanév előtt.
Ezt közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Június közepe óta jelentkezhettek és július elejétől dolgozhatnak a nyári diákmunkaprogramban a 16-25 évesek.
Egy friss kutatásból nemcsak az derült ki, hogy a 18-25 évesek tudatosan terveznek, ha (diák)munkáról van szó, hanem az is, hogy komoly elképzeléseik vannak a fizetésről.
A diákmunkások nagyjából fele a lakhatási költségekre teszi félre a fizetését – többek között ez derült ki egy friss felmérésből.
A programban 16-25 év közötti, nappali tagozatos diákok vehetnek részt, az önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások a bérükhöz kérhetnek állami támogatást.
Budapesten kereshetnek a legjobban a diákmunkások, az átlagos órabér idén 1600 forint. A Balatonnál és Nyugat-Magyarországon sem sokkal alacsonyabbak az órabérek, 1500 forint körül mozognak.
A nyári munkát vállaló diákok közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalóra, és rájuk is vonatkozik a 25 év alattiak kedvezménye - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A fő motiváció a pénzkeresés, a munkahely kiválasztásakor ugyanakkor már más legfontosabb szempont. Mire tippeltek?
Elindult az államilag támogatott diákmunkaprogram, szerdától regisztrálhatnak a 16-25 évesek.
Diákként, egyetemistaként vállaltok munkát nyáron? Érdemes átnézni a legfontosabb szabályokat, mielőtt elkezdtek dolgozni.
Idén nyáron is lesz államilag támogatott diákmunkaprogram, amelyre 16 és 25 év közötti, nappali tagozatos diákok jelentkezhetnek.
Jól járhatnak azok, akik 25 év alatt vállalnak nyáron munkát: tavaly óránként 963 forintot, idén 1150 forintot is kaphatnak.