Komoly nyelvtani teszt: ti tudtok helyesen szótagolni?
Tudjátok, hogy a következő szavakat hogyan választjuk el helyesen? Most tesztelhetitek a tudásotokat ezzel a kvízzel.
Tudjátok, hogy a következő szavakat hogyan választjuk el helyesen? Most tesztelhetitek a tudásotokat ezzel a kvízzel.
Eduline
Most ti is segíthettek, ha nem dobjátok ki a megmaradt tízóraitokat.
Eduline
Magyarországon az állami felsőoktatásban ma 44 444 hallgatót tudnak fogadni az intézmények kollégiumai. Ennél azonban csak nappali tagozatos hallgatóból 2017/18-ban több mint négyszer több volt.
Eduline
Akik nem voltak elég figyelmesek és alaposak, sajnos lecsúsztak a Diplomamentő programról, ugyanis habár még csak hétfőn nyitották meg a jelentkezési felületet, mára már le is zárták azt.
Eduline
Vizes falak, omladozó vakolat, földre terített felmosórongyok, vödrök: ez a látvány fogadta az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanulóit a tantermekben.
Eduline
Újgenerációs szakképző iskolák jönnek létre, komplett iskolafejlesztési programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium, amely a szakképző iskolák teljes körű tartalmi és külső megújítását is jelenti - mondta a Miskolci Egyetemen tartott előadásában Palkovics László, a tárca vezetője kedden.
MTI
Az Index úgy tudja, augusztus végén több mint 4300 betöltetlen állás volt az állami iskolákban. A Klebelsberg Központ szerint ezek valótlan adatok.
Eduline
Egy friss kutatásból kiderül: a legkevesebbet a bécsi egyetemistáknak, a legtöbbet pedig a budapesti diákoknak kell gyorsétteremben dolgozniuk, hogy ki tudják fizetni egy egyszobás, bútorozott garzonlakás havi bérleti díját.
Eduline
Az iskolakezdés az egyetemistáknak és a szüleiknek is komoly kiadásokat jelenthet. Most összefoglaltuk azokat a lehetőségeket, amelyekkel csökkenthettek a kiadásaitokon.
Eduline
Elkezdődött a tanév, már minden diák megkapta az órarendjét, amiből kiderül, hogy hány órát kell az iskolában tölteniük, mikor érnek haza, és milyen nehéz lesz egy hetük.
Eduline
46 410 - ennyien tettek nyelvvizsgát 2017-ben a 14-19 évesek közül, vagyis több mint ötezerrel kevesebben szereztek bizonyítványt, mint egy évvel korábban.
Eduline
Olvastátok a regényeket és a filmeket is láttátok? Akkor ez a kvíz nektek szól. Minden kérdésre van helyes válaszotok?
Eduline
Öt egyszerű tipp és trükk, amivel könnyebb lehet a szeptemberi iskolakezdés. Gondoltatok már arra, mennyit jelent a reggeli vagy az, hogy időben elmentek aludni? Íme a lista:
Eduline
Az egészséges táplálkozási szokások gyermekek körében való elterjesztését célzó iskolai támogatási program keretében az unós tagállamok oktatási intézményeiben idén is gyümölcsöt, zöldséget és tejet oszthatnak - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
MTI
Szeptemberben indulnak a Diplomamentő II program ingyenes nyelvtanfolyamai. Itt találjátok a programban részt vevő nyelviskolák listáját.
Eduline
A felnőtt lakosság mindössze 37%-a beszél idegen nyelvet, ezzel az adattal utolsók vagyunk az Európai Unió tagországai között. A 2017-es felmérés szerint az uniós átlag 66%, tehát az EU lakosságának kétharmada beszél legalább egy nyelven az anyanyelvén kívül.
Eduline
Hiába szerették volna meghosszabbítani a magánkiadók tankönyveik engedélyét, ezt eljárás nélkül elutasították.
Eduline
A tandíj fejenként kétmillió forintba kerül egy tanévben.
Eduline
Az állami általános iskolákban és gimnáziumokban augusztus végén 4325 betöltetlen álláshely volt, derül ki azokból a Klebelsberg Központnál összesített adatokból, amelyek az Index birtokába kerültek.
Eduline
„Nem lehetne, hogy politikusok ne vehessenek részt évnyitókon? Miért kell gyerekek arcába kampányszövegeket nyomni?” – teszi fel a kérdést Facebook-oldalán Balatoni József történelemtanár, ismertebb nevén Jocó bácsi.
Eduline