Megvan, hogy augusztus végéig milyen kekvák szűnnek meg
Krausz Ferenc alapítványa és a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány is köztük van.
Krausz Ferenc alapítványa és a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány is köztük van.
Ha megszűnik a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) rendszere, az MCC elveszítheti működésének fő pénzügyi alapjait. Scheiring Gábor közgazdász-szociológus szerint a Libri önmagában nem képes finanszírozni a jelenlegi méretű szervezetet.
Augusztus végéig megszüntetné a kormány a nem egyetemeket fenntartó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat, köztük az MCC mögött álló szervezetet is. Az intézmény szerint ugyanakkor a működésük nem kerülne veszélybe, csupán a fenntartói forma változna meg.
Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.
A Richter Nyrt. megállapodást kötött több alapítvánnyal az osztalékfizetés halasztásáról, amely az egyetemi autonómiák körüli vitákhoz is kapcsolódik.
Részvények, luxusingatlanok és hatalmas osztalékok – több száz milliárdos vagyon kerülhet vissza az államhoz, ha megvalósul a Tisza Párt terve. Az MCC azonban már készül az új tanévre: felsősök, középiskolások és egyetemisták jelentkezhetnek a képzéseikre.
A leendő kormány programjában feketén-fehéren szerepel a Mathias Corvinus Collegium (MCC) állami támogatásának megszüntetése, valamint az intézménynek juttatott állami vagyon visszaszerzése. Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint mindez jogállami eszközökkel is megvalósítható.
Magyar Péter, a leendő miniszterelnök Hernádi Zsolttal, a Mol vezérigazgatójával tárgyalt. Külön kitértek a Mathias Corvinus Collégiumnak járó osztalékra is.
Szalai Zoltán ma állománygyűlést hívott össze, mert sok dolgozó érdeklődött, hogy mi lesz az intézmény sorsa a választás után. Azt mondta, folytatják a munkát, nem terveznek leépítéseket, és mindenkit arra kért, dolgozzanak tovább a megszokott módon.
Orbán Viktor javaslatára látogatott el az MCC-be JD Vance amerikai alelnök, ahol erős kritikát fogalmazott meg a nyugati akadémiai világgal szemben és hosszan magasztalta az MCC küldetéstudatát és értékeit.
A Mathias Corvinus Collegium a közösségi oldalán azt írja, „egy százalék tőled, száz százalék tehetséggondozás nekik”.
Váratlan helyről érkezett egy, a kormányzati narratívától eltérő állításokat tartalmazó elemzés: a Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyik kutatója szerint Oroszország példátlan módon próbálhatja befolyásolni a magyarországi választásokat.
Szalai Zoltán, főigazgató szerint a Tisza Párt a hatályos jogi kereteket és a jogbiztonság alapelveit átlépve lehetetlenítené el a Mathias Corvinus Collegiumot.
Nagyjából 200 millió forinttal támogatta az elmúlt két évben a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium a brit-amerikai Roger Scruton Legacy Foundation működését, amelynek bevételeinek mintegy 90 százaléka a magyar intézménytől érkezik.
Mostantól a Fidesz-közeli Mathias Corvinus Collegium „kiváló” tehetséggondozási munkáját segíti a szaktárca.
Miközben a magyar autósok 2025-ben átlagosan 18 százalékkal többet fizettek az üzemanyagért, mint a csehek, addig Centre for Study of Democracy szerint az olcsó orosz olajból származó többlet nem a fogyasztóknál jelenik meg. A jelentés szerint a Mol extraprofitja részben olyan alapítványokhoz kerülhet, mint a kormányhoz szorosan kötődő Mathias Corvinus Collegium, amely jelentős részesedéssel bír a vállalatban.
Az MCC és az OH által összeállított lista élén a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium áll.
Eduline
Az MCC-n tartott kerekasztal-beszélgetésből az is kiderült, hogy a szélsőbaloldal túlreprezentáltsága miatt elnyomás alatt állnak a konzervatív tudósok.
Eduline/MTI
2025-től több magyar egyetemen is pluszpontot ér a felvételin, ha a jelentkező elvégezte a Fidesz-közeli Mathias Corvinus Collegium középiskolás programját – sőt, a kedvezmény 2026-tól tovább terjed. Míg egyes intézmények akár 20 pontot is adnak ezért, mások további, vitatott jogcímekkel – egyházi életben való részvétellel, preferált középiskolai érettségivel, nyílt napokon való megjelenéssel vagy családi kötődéssel – is jutalmazzák a felvételizőket.
Székács Linda
A diákoknak előre el kellett küldeni a kérdéseiket.