Az MCC vezetése cáfolta Orbán Balázs állításait: szó sincs a tehetséggondozó programok megszűnéséről

Félreérthetőnek nevezte Orbán Balázs bejegyzését az MCC vezetése, miután a korábbi kuratóriumi elnök azt írta, hogy az alapítvány megszüntetése 30 helyszín bezárásához, 8000 diák programjának megszűnéséhez és több száz oktató elbocsátásához vezethet.

Közleményben reagált a Mathias Corvinus Collegium (MCC) vezetése Orbán Balázs hétfői Facebook-bejegyzésére, amelyben a korábbi kuratóriumi elnök azt írta: az új kormány megszünteti az MCC alapítványát, ami szerinte az intézmény működésének végét jelentheti.

Orbán Balázs azt írta, hogy a döntés következményeként 30 helyszín zárhat be, 8000 diák eshet el a programoktól, több száz oktató veszítheti el az állását, megszűnhetnek kutatások, vitakörök és nemzetközi ösztöndíjak is. Bejegyzésében úgy fogalmazott:

Értelmetlen pusztítás, rombolás és bosszú. Aminek elszenvedői nem politikusok, hanem fiatalok, szülők, pedagógusok vagyis egyszerű átlagemberek. Mi értelme van ennek?

Az MCC szerint a folyamat már régóta ismert

Az intézmény vezetése szerint ugyanakkor Orbán Balázs bejegyzése félreérthető lehet a nyilvánosság számára, ezért szükségesnek tartották tisztázni a helyzetet. A közlemény szerint a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi (KEKVA) forma megszüntetéséről szóló határozat nem egy váratlan kormányzati döntés, hanem a korábban elfogadott törvényben meghatározott menetrend része.

Mint írják: az alapítói jogok gyakorlójának legkésőbb július 31-ig kellett intézkednie a KEKVA-forma megszüntetéséről. A következő lépésben a kormány dönt a megszüntetésről, majd felhívják az eredeti, államháztartáson kívüli alapítót arra, hogy nyilatkozzon: tovább kívánja-e működtetni az MCC-t.

A közlemény szerint, ha az eredeti alapító – a Tombor család – ezt vállalja, akkor a kormány visszavonja a megszüntetésről szóló döntést, és az intézmény más szervezeti formában működhet tovább.

Azt ígérik, a diákok képzései folytatódhatnak

Az MCC vezetése hangsúlyozta, hogy jelenleg is együttműködik a kormánnyal annak érdekében, hogy az intézmény működése zökkenőmentesen folytatódjon. Úgy fogalmaztak:

Reményeink szerint a Kárpát-medence 30 helyszínén zajló, 8000 diákot bevonó, egyedülálló tehetséggondozási programunk, a képzéseink, a kutatásaink és a nemzetközi ösztöndíjaink a megszokott mederben, biztonságban folytatódhatnak tovább. Diákjaink, szüleik és munkatársaink jövője és nyugalma az első számú prioritásunk.

Tehát az MCC egyelőre változatlan működéssel számol. Az intézmény jelenleg is teljes gőzzel készül a 2026/2027-es tanévre: folyamatosan hirdeti képzéseit, várja az általános iskolás, középiskolás és egyetemista jelentkezőket, miközben vezetése többször is hangsúlyozta, hogy céljuk a tehetséggondozó programok zavartalan folytatása.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.