Több mint félmillió forintos büntetést kapott az étkeztető cég, akik miatt 71-en rosszul lettek a BME tavalyi gólyatáborában
Alapvető higiénés szabályokat sértettek meg.
Alapvető higiénés szabályokat sértettek meg.
Összesen tíz szakember részesült a kitüntetésben.
Az eset még a múlt héten történt.
A tűzesetben megsérült dolgozó a gyors és szakszervű orvosi ellátás ellenére csütörtök este a kórházban életét vesztette.
December 14-én kora reggel tűz ütött ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) felületfizikai laboratóriumában. Egy ember súlyosan megsérült.
A legjobb háromban mindössze egy helycsere történt, a negyedikről viszont a tizedik helyre került az egyik legnépszerűbb vidéki egyetem a HVG Diploma 2024-es hallgatói kiválósági rangsorában.
45 középiskola kapott helyet azon a listán, amit a hallgatók teljesítménye alapján állítottak össze.
Saját pontszámító kalkulátort és az egyetem összes szakját tartalmazó szakkeresőt hozott létre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.
Erről az Oktatói Hálózat vezetője beszélt, aki szerint bizonytalanság van az egyetemeken, de a minisztérium felől erős nyomás nehezedik rájuk.
Alig egy nappal a brit Times Higher Education részrangsorainak megjelenése után megjelentek az Academic Ranking of World Universities (ARWU) 2023-as részrangsorai is. Mutatjuk a magyar helyezéseket.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem területén az oktatók az egyetem önállósága mellett, a tervezett modellváltás ellen tiltakoztak október 22-én.
Az egyetem kancellárja már modellváltásról beszél, amely mögött főleg a pénz hiánya áll.
A műegyetemi kutató cikkét a tetraéderekről a neves Mathematical Intelligencer szaklapban publikálták, amelyben korábban a Rubik-kockáról is megjelent cikk.
Idén először jelentetett meg európai régiós egyetemi rangsort a Quacquarelli Symonds (QS). Mutatjuk, hogyan szerepeltek a magyar egyetemek.
Csaknekedkislány, Carson Coma, Dzsúdló indította meg a tizenhatodik BME Egyetemi Napokat, egészen csütörtökig lesznek koncertek.
Így segítenék a kisgyerekes oktatók és hallgatók visszatérését az egyetemre és a tudományos életbe.
Egy 2022-es törvénymódosítás után az egyetemek saját hatáskörben hozhatnak döntést arról, hogy kérnek-e nyelvvizsgát a diplomaszerzéshez a hallgatóktól. Több intézmény is úgy döntött, hogy eltörlik a kötelező nyelvvizsgát, a változások az idei tanévtől lépnek életbe. Mutatjuk, hogy hol.
35 milliárd forint keretösszegre pályázhatnak azok, akik valamilyen gazdasági hatást kiváltó innovatív termékeket és szolgáltatásokat hoznának létre. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem reméli, hogy a pályázható összeg oroszlánrésze az övék lehet majd.
Ismét felröppentek a hírek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem modellváltásáról elsősorban pénzügyi okokból. Nincsenek egyszerű helyzetben az egyetem vezetői, ugyanis rengeteg szempontot kell mérlegelniük.