Matek kvíz profiknak: mennyire megy jól a fejszámolás?
Az alábbi tesztben el kell döntenetek, melyik a nagyobb szám a gyökök és hatványok közül. Számológép nélkül is hibátlan lesz?
A NASA űrhajósai növényeket fognak termeszteni a Holdon
A NASA meghatározta az első tudományos kísérleteket, amelyeket az űrhajósok az Artemis III misszió részeként a Holdon fognak végezni.
Hússzoba és házépítés: dél-afrikai gepárdmentőknél önkénteskedett az ELTE jogászhallgatója
Az összes vizsgáját "letudta" január elején, hogy a dél-afrikai Limpopo tartományban található, a kihalás szélén álló gepárdok megmentésével foglalkozó Cheetah Experience-nél önkénteskedhessen az Eötvös Loránd Tudományegyetem elsőéves jogászhallgatója, Schultz Dani. Az állatmentő szervezetnél töltött két hetéről az Eduline-nak mesélt.
Generációnként növekszik az emberi agy térfogata
Ezáltal a fiatalabb generációk kevésbé hajlamosak a demencia kialakulására.
Miért a nyúl hozza a tojást, honnan ered ez a húsvéti hagyomány?
A húsvét kapcsán mindenkinek az elsők között jut eszébe a tojást tojó nyuszi, pedig ha jobban belegondolunk, meglehetősen bizarr, hogy épp egy emlősállathoz kötjük ezt a szokást. Emiatt jogosan merülhet fel a kérdés, honnan is ered a húsvéti nyúl története és miért teszünk úgy, mintha tényleg képes lenne mintás tojásokat rakni?
Extrém nyúl kvíz: felismeritek a mesebeli nyulakat?
Előszedtük a tavalyi ünnepi tesztünket, hiszen, ha húsvét, akkor nyulak. Hány híres animált nyulat ismertek fel?
El ne felejtsétek! Az éjjel állítják az órákat
Az idei húsvét rendhagyó lesz, hiszen a nyuszi a tojás és a csokifigurák mellett óraátállítást is hoz.
Kirándulást, túrázást terveztek a hétvégére? Erre készüljetek fel
A korai tavasz miatt az őshonos kullancsfajok mellett pedig a hírhedt Hyalomma kullancsok felbukkanására is a szokásosnál hamarabb lehet számítani.
Telkes Mária: a tudós, akinek a Nap volt az egyetlen szerelme
Az egyik legismertebb amerikai feltalálónő számos más világhírű tudóshoz hasonlóan szintén az Osztrák-Magyar Monarchiában született. Telkes Mária kémikus, biofizikus a napenergia kutatásának úttörője volt és a nevéhez fűződik az első lakásokba tervezett, napenergiával működő fűtési rendszer feltalálása is.
Becsapós helyesírási teszt: egy g vagy két g?
Időnként elbizonytalanodunk egyes szavaknál, hogy hosszú vagy rövid mássalhangzót kell-e használni. Hibátlanul meg tudjátok oldani a tesztet?
Hova menjetek húsvétkor? Ingyenes programajánló a hosszú hétvégére
Összegyűjtöttünk 5 ingyenes programlehetőséget Budapesten arra az esetre, ha még nem tudnátok, hogy mit csináljatok a hosszú hétvége alatt.
Vármegye kvíz: Szekszárd vagy Tatabánya Tolna megye székhelye?
A földrajztudásotokra lesz most szükség. Tudjátok, hogy melyik város a megyeszékhelye a magyar vármegyéknek?
Előkerült Kosztolányi Dezső Byron-fordításának teljes kézirata
Eddig csak töredékei voltak ismertek.
Egy éven át nem adhatnának kedvezményt a könyvekre a kormány új javaslata szerint
Ha a törvényt a parlament áprilisban elfogadja, akkor szeptember elsején már hatályba is léphet.
Megnövekedett utasforgalomra számít a MÁV, mutatjuk az ünnepi közlekedési rendet
A MÁV és a Volánbusz azt kéri, hogy mindenki időben tervezze meg az utazását, indulás előtt tájékozódjon az ünnepnapi és hétvégi közlekedési rendről.
Halsey, Skrillex és Tom Odell is érkeznek az idei Szigetre
A szervezők szerint még sosem volt ennyire színes a fesztivál sztárfelhozatala.
Malakológia, entomológia, balneológia: tudjátok melyik tudományok ezek?
Összegyűjtöttünk pár érdekes elnevezésű tudományágat. Mindegyikről tudjátok, hogy mivel foglalkoznak?
Háromszázezer forintot gyűjtöttek a Bátor Tábornak egy koreai énekes magyar rajongói
Így ünnepelték meg, hogy a BTS-ből ismert Jimin szólóalbuma egy éve jelent meg.
Betiltották a 14 éven aluliak közösségi média használatát Floridában
Florida kormányzója aláírta az Egyesült Államok egyik legszigorúbb törvényét, ami a közösségi oldalak használatára vonatkozik.
Egy órával kevesebbet vagy többet aludhatunk a tavaszi óraátállítás miatt?
Idén kedvezően alakul az óraátállítás időpontja.