Európai viszonylatban Budapesten csökkentek leginkább az albérletárak

A legtöbb európai ország fővárosában éves összevetésben nőttek az albérleti díjak, ezzel szemben Budapesten 2,8 százalékos a visszaesés tavaly augusztushoz képest.

  • Eduline

Jelentősen emelkedtek az albérletek árai az európai országokban. A Spotahome összegzése szerint a máltai Vallettában 11,1 százalékkal drágábban lehet már albérlethez jutni az előző év azonos időszakához képest, ami 942 fontot jelent átlagban - szúrta ki a 24.hu.

A litvániai Vilniusban 10, a lengyelországi Varsóban 9,2, a dániai Koppenhágában 8,7, a svédországi Stockholmban 7,4, a görögországi Athénban 6,9 százalékos emelkedés figyelhető meg. Ezzel szemben Budapesten figyelhető meg a legnagyobb visszaesés: 2,8 százalékkal lettek olcsóbbak az albérletek tavaly augusztushoz képest.

Korábban már mi is írtunk róla, hogy február óta 10 százalékkal csökkent átlagosan a budapesti albérletek ára, de a Várban, a pesti Belvárosban és a Terézvárosban ennél is nagyobb, 15-20 százalékos csökkenés volt megfigyelhető. Azt is megnéztük, hogy ezen a nyáron milyen árakkal kell számolnotok, ha Budapesten szeretnétek lakást bérelni - erről itt írtunk.

Inkább koliba költöznétek?

Nemrég összegyűjtöttük, hogy mennyit kell fizetnetek a budapesti, illetve a vidéki egyetemek kollégiumaiért. Valamint arról is írtunk, milyen árakra számíthattok, ha magánkollégiumot választotok, itt pedig elolvashatjátok, mit kell tudnotok a szakkolikról. Ha pedig nem tudjátok eldönteni, hogy kollégiumba vagy albréletbe költözzetek, akkor olvassátok el a leggyakoribb pro és kontra érvekről szóló cikkünket.

Pár hasznos tipp albérletkeresőknek - így nem lesz káosz a lakásvadászat

Ősztől albérletben tervezitek az egyetemi éveitek kezdetét? Összeszedtünk pár hasznos tippet azoknak, akik most keresnek először kiadó lakást - ezekre érdemes figyelni már az elején.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.