Még egy lehetőség, ha szeptembertől kollégiumban laknátok: részletek a szakkollégiumokról

Már tényleg csak néhányat kell aludni és kiderülnek az idei felvételi ponthatárai. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy többeteknek döntenetek kell róla, hol szeretnétek lakni szeptembertől. Ha úgy gondoljátok, hogy valószínűleg szociális alapon nem fogtok bekerülni az egyetem kolijába és magánkoliba se szeretnétek menni, akkor van még egy lehetőségetek: a szakkollégiumok. Mutatjuk, mit kell tudnotok róluk.

  • Eduline

Korábban már összegyűjtöttük, hogy mennyit kell fizetnetek a budapesti, illetve a vidéki egyetemek kollégiumaiért. Valamint arról is írtunk, milyen árakra számíthattok, ha magánkollégiumot választotok, most pedig utánajártunk, mit kell tudnotok a szakkolikról.

Mi az a szakkollégium?

A szakkollégiumi lét tulajdonképpen egy plusz fejlődési és tanulási lehetőséget jelent. Olyan, mintha az egyetem mellett tagjai lennétek még egy műhelynek, diákkörnek, ahol részt vehettek különböző előadásokon, konferenciákon, vitaesteken és különböző programokon.

Mikor érdemes szakkolit választanotok?

Ha az előadásokon és szemináriumokon túl más szakmai kihívásokat is kerestek, akkor érdemes szakkollégiumhoz csatlakoznotok, ugyanis az óráitok mellett így pluszkurzusokon vehettek részt, kutatásokat végezhettek és persze értékes kapcsolati hálót építhettek ki.

Milyen szakkollégiumok vannak?

A szakkollégiumok tárháza szinte végtelen. A győri Széchenyi István Egyetemen például építő- és építészmérnöki, közgazdász és jogász szakkollégium is működik, de - többek között - a Debreceni Egyetemen és a Szent István Egyetemen is számos lehetőség közül lehet választani. Debrecenben például a roma hallgatók számára külön szakkollégium működik, emellett a sportok és gazdasági témák iránt érdeklődőknek is indítanak pluszkurzusokat.

A Szent István Egyetemen is jelentkezhetnek a hallgatók egyebek mellett vidékfejlesztési, környezetvédelmi, állattenyésztési, halászati és horgászati szakkollégiumba is. Az egyik legtöbb szakkollégiumot a Pécsi Tudományegyetem indítja - tizenhét különböző témából választhatnak a hallgatók. Arról, hogy az általatok választott egyetemen milyen szakkollégiumok működnek, az intézmény honlapján tudtok tájékozódni.

Miért jó a szakkollégium?

Az ilyen típusú kollégiumok nagyrésze külön intézményben, saját lakrésszel működik, vagyis a kollégium jelentheti a szó szerinti értelembe vett kollégiumban lakást is. Ilyen például az ELTE Eötvös József Collegium vagy éppen a Mathias Corvinus Collegium is.

Kollégiumba jelentkeznétek? Mutatjuk, milyen papírokra lesz szükségetek

Az ügyintézési időszak tegnap véget ért, már csak a ponthatárok vannak hátra. Hamarosan minden egyetemen meghirdetik az aktuális kollégiumi férőhelyeket, ti pedig hozzáláthattok a szükséges adatok és iratok beszerzéséhez.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

Hozzászólások

Milyen diákmunkák fizetnek a legjobban, és mennyit lehet félretenni egy nyár alatt?

A nyári szünet sok diáknak nemcsak a pihenésről szól, hanem a pénzkeresetről is. Az elmúlt években jelentősen emelkedtek a diákmunkák órabérei, így ma már akár több százezer forintot is össze lehet gyűjteni egyetlen nyár alatt. De mely munkák fizetnek a legjobban, milyen szabályok vonatkoznak a diák munkavállalókra, és hogyan segíthet egy nyári állás abban, hogy később könnyebb legyen elhelyezkedni?

Gulyás Gergely állításai teljesen elszakadtak a valóságtól Lannert Judit szerint: sosem volt szó gimnáziumok megszüntetéséről

„Épp az ellenkezőjét mondtam” – reagált Lannert Judit arra, hogy Gulyás Gergely szerint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetését vetette fel egy interjúban. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint valójában a középiskolai felvételi rendszer felülvizsgálatának szükségességéről beszélt, nem pedig a képzési forma felszámolásáról.

Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerét

Miniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.

A nap kérdése: fel kell tölteni a középiskolai bizonyítványt a felvételihez?

„A középiskolai bizonyítvány minden olyan oldalát fel kell tölteni az E-felvételibe, amely alátámasztja a tanulmányi pontok számításhoz szükséges középiskolai eredményeket” – írja a felvi.hu. A középiskolai eredményeket a középiskolai bizonyítvány valamennyi (9-14.) évfolyamának feltöltésével szükséges igazolni.