Öt remek tipp, amellyel könnyebben megy a nyelvtanulás
Ha évek óta küzdesz az angol nyelvvel, mégsem érzed úgy, hogy ott tartanál, ahol szeretnél, akkor célszerű elgondolkoznod azon, hogy a választott módszer vajon valóban neked való-e. Íme, öt tipp a nyelvtanuláshoz.
Így tanulhattok angolul, spanyolul, olaszul, kínaiul teljesen ingyen, online
Több tucat nyelvi kurzus közül válogathattok, ha megnézitek az EdX kínálatát: ingyen tanulhattok például mandarin nyelven, spanyolul, oroszul és angolul.
Nem csak a nyelvtanulás fontos: hét ok, amiért megéri cserediáknak jelentkezni
Egy tavalyi felmérés szerint a magyar középiskolások főként a nyelvtanulás kedvéért lennének legszívesebben cserediákok. Az AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány jelenleg külföldön élő cserediákjai is azt mondják, hogy legtöbbjük nyelvtudása már a kint tartózkodásuk első hónapja alatt látványosan fejlődött, még akkor is, ha korábban egy szót sem beszéltek az adott ország nyelvén.
Nem kötelező az angoltanulás az általános iskolákban, pedig ezzel mindenki jól járna
Az angol az első idegen nyelv – többek között ezt a mondatot hiányolja az új Nemzeti alaptantervből a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Közoktatási Elnöki Bizottsága. Csépe Valéria, az alaptantervet kidolgozó kutatócsoport vezetője azonban úgy véli, az iskolák harmadában nincsenek meg a feltételek az angoltanításhoz. És van, ahol csak „hunglish-t” tanítanak.
Nem enged a 2020-as felvételi szigorból a kormány, pedig sokan szorulhatnak ki az egyetemekről
A felsőoktatásról, a nyelvoktatásról és a légszennyezésről volt szó az interpellációk között hétfőn az Országgyűlésben.
Így tanulhattok oroszul teljesen ingyen, otthonról
Ha az angol már jól megy, érdemes más nyelveken is megtanulni. Akár ingyenes appokkal is kezdhettek, így meglátjátok, tetszik-e egyáltalán az adott nyelv. Most olyan alkalmazásokat ajánlunk, amelyekkel oroszul tanulhattok
Ingyenes online tanulás: így készülhettek a német nyelvvizsgára appokkal
Ha németből terveztek nyelvvizsgázni, akkor most segítünk egy kicsit. Összegyűjtöttünk nektek pár oldalt, amivel a különböző vizsgarészeket gyakorolhatjátok ingyenesen úgy, hogy közben el sem kell mozdulnotok a gép elől.
Így tanulhattok angolul, németül vagy franciául teljesen ingyen, otthonról
Szívesen fejlesztenétek idegennyelv-tudásotokat? Újabb remek alkalmazást ajánlunk, amellyel ingyenesen képezhetitek magatokat.
Januárban nyelvvizsgáztatok? Most még visszakaphatjátok a nyelvvizsga díját
Pontosan milyen feltételekkel és meddig igényelhető vissza a sikeres nyelvvizsga díja? Itt a válasz.
Megszűnik a TIT-TELC: milyen nyelvvizsgát érdemes választani helyette?
Mit tehetnek azok a nyelvtanulók, akik eddig a TELC feladataira készültek, de a TIT-TELC vizsgarendszer megszűnése miatt most kénytelenek másik nyelvvizsgát választani, mert februárig már nem tudnak megfelelően felkészülni az írásbelire és a szóbelire? Több nyelvtanulási blogon is foglalkoztak az elmúlt napokban ezzel a kérdéssel.
Furcsa ötlet, mégis foglalkoznak vele: mi lenne, ha két nyelv helyett egyet tanulnának a diákok?
Mi lenne, ha a középiskolások kettő helyett egy idegen nyelvet tanulnának, és a második idegen nyelv óraszámát az első nyelv tanulására fordítanák? Más javaslatok mellett ezzel az ötlettel is foglalkozik az innovációs minisztérium. A nyelvtanárok nem rajonganak az ötletért, szerintük nem az óraszámokkal van baj.
Átmennétek az IELTS nyelvvizsgán? Most kipróbálhatjátok magatokat
Nyelvvizsgára készültök, de nem tudjátok, melyik nyelvvizsgaközpontot válasszátok? Most kipróbálhatjátok magatokat.
Megbízható szótárt kerestek? Újabb ingyenes oldalt mutatunk nektek
Nyelvvizsgára készültök, vagy csak a nyaraláson használható szavakat szeretnétek megtanulni? Ma újabb ingyenes, online fordítóprogramot ajánlunk.
Ennyien kapták vissza a nyelvvizsga díját január óta
Több mint 21 ezer kérelem érkezett az államkincstárhoz – ennyien szerették volna visszaigényelni sikeres nyelvvizsgájuk díját.
Megszűnik az egyik legnépszerűbb nyelvvizsga, februárban lehet utoljára próbálkozni
Megszűnik az egyik legnépszerűbb magyarországi nyelvvizsgarendszer, a TIT-TELC, az utolsó vizsgákat februárban tartják majd.
Újabb remek alkalmazás, amivel játszva tanulhattok nyelveket
Már sokszor ajánlottunk nektek olyan alkalmazásokat, amivel a nyelvtanulást könnyíthetitek meg játékosan. Most olyan oldalt mutatunk amit, ha nyelvvizsgára készültök, nektek is érdemes kipróbálnotok.
Ezt minden nyelvvizsgázónak tudnia kell: mikor szerezhettek komplex nyelvvizsgát?
Azonos nyelven, azonos szinten államilag elismert írásbeli és szóbeli nyelvvizsga komplex nyelvvizsgának számít akkor is, ha a vizsgákat különböző nyelvvizsga-központokban tettétek le? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Napi húsz perc tanulás is elég egy új nyelv elsajátításához?
A Babbel központi elve, hogy naponta körülbelül 20 percet érdemes egy új nyelv tanulásával tölteni. De hogyan lesz hatékony ez a 20 perc? Most egy szakértő válaszol.
Külföldi egyetemistákkal turbózná fel az iskolai nyelvórákat a kormány?
„Az idegennyelvi stratégia a következő hetekben a kormány elé kerül" - mondta az InfoRádiónak Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár, aki szerint módszertani központokat kell kialakítani egyetemeken, ahol tovább tudják támogatni a nyelvtanárok szakmai felkészültségét.
Korrepetálásra lenne szükségetek angolból? Online kurzusokkal is felzárkózhattok
Ha egy kis angol nyelvi korrepetálásra lenne szükségetek, az Eduline online tanfolyamai között kedvetekre válogathattok. Külön nyelvtani, akár igeidős vagy éppen szókincsfejlesztős kurzussal, de még komplett nyelvvizsgafelkészítővel is találkozhattok.