Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Mégsem lehet diplomát szerezni nyelvvizsga nélkül: itt az egyetemek listája

12

A felsőoktatási intézmények egy része már megkezdte az egyeztetéseket a Magyar Rektori Konferencia (MRK) nyelvvizsgáról szóló ajánlásáról. Egyre valószínűbb, hogy hallgatók tízezrei továbbra sem juthattak hozzá oklevelükhöz nyelvvizsga nélkül.

Nyelvvizsga amnesztia
Hiába reménykedtek az egyetemisták, a legtöbb intézményben maradnak a követelmények
Forrás: Stiller Ákos

Az MRK ajánlása szerint a felsőoktatási intézményeknek nem szabad az új nyelvvizsgaszabályokat úgy értelmezniük, hogy mentesítik a követelmények alól a vizsgával nem rendelkező és emiatt oklevelet nem szerző hallgatókat. Az intézmények szükségesnek tartják, hogy tanfolyamokat szervezzenek az érintett hallgatóknak a megfelelő szint teljesítéséhez. Bódis József, az MRK elnöke a testület hétfői ülése után azt mondta: az ajánlást konszenzussal hagyták jóvá. Hozzátette: bár nem törvényről van szó, azt remélik, az intézmények mégis betartják majd a most elfogadott ajánlást.

hirdetés

Az alapképzésben és a klasszikus főiskolai képzésben külön nyelvvizsga-lehetőséget szerveznének a közös európai referenciakeret ajánlásai, előírásai alapján. Ez azt jelenti - magyarázta az elnök -, hogy a középszint alá "nem lehet menni", és ahhoz, hogy a hallgatók ezt teljesíteni tudják, szükség van tanfolyamok szervezésére. A kellő források szerinte a Diákhitel 2-n keresztül teremthetők meg.

Debreceni Egyetem

A Debreceni Egyetem elfogadja a Magyar Rektori Konferencia ajánlását a nyelvvizsga-követelményekkel kapcsolatban - mondta Szöőr Ádám, az intézmény kommunikációs igazgatója.

Hozzátette: osztatlan és mesterképzés esetében nem fognak változtatni a jelenlegi szabályokon, vagyis középfokú nyelvvizsgához lesz kötve a diploma kiadása. Az alapképzések esetében azonban a közös európai referenciakeret szerinti B2-es (magyar középfok) szintű belső nyelvvizsgát lehet tenni az egyetemen. Jelenleg az igények felmérése folyik, azt csak később tudják megmondani, hogy lesznek-e újabb tanfolyamok, és hogy milyen nyelveken lehet belső vizsgát tenni.

Pécsi Tudományegyetem

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) már megkezdte az egyeztetéseket, a részletekről azonban csak a folyamat befejezése után tudnak tájékoztatást adni. Lengvárszky Attila, a PTE oktatási igazgatója közölte: valószínűsíthető ugyanakkor, hogy ezt az új nyelvvizsga-lehetőséget nem minden képzési területen vezetik be, és elképzelhető az is, hogy a követelményeket akár szakonként eltérő módon határozzák meg. "A PTE jelenleg egyetlen szakján sem ad mentességet a nyelvvizsga-követelmény alól. Az egyetlen mentességi lehetőség továbbra is csak azoknak adott, akik tanulmányaik megkezdésének évében betöltik a negyvenedik életévüket" - hangsúlyozta.

Lengvárszky Attila utalt rá: a pécsi egyetemen végző hallgatók közül az alapképzéseken és régi főiskolai-egyetemi képzéseken tanulók 20-24 százaléka nem tudja átvenni végbizonyítványát nyelvvizsga hiányában. Ez jelentősen jobb a 30-40 százalékos országos átlagnál, de így is évente 1000-1500 hallgató nyelvvizsgájának hiányát kell "orvosolni".

Szent István Egyetem

A gödöllői Szent István Egyetem az új belső nyelvi vizsgáztatásra vonatkozó ajánlásáról a szenátus döntése alapján fogja kialakítani hivatalos álláspontját - közölte az egyetem kommunikációs központja.

Lakatos Vilmos, a szarvasi központú Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karának dékánhelyettese elmondta: a felsőoktatási intézményben a diákok jelenleg mintegy ötven százaléka nyelvvizsga nélkül jut el a záróvizsgáig, többségük három év után sem tud vizsgát tenni, nem kap diplomát. A karon jelenleg is van nyelvoktatás, Békéscsaba és Szarvas nyelvvizsgahelyként működik, az intézmény alkalmas az új felsőoktatási törvényben előírt nyelvoktatási és nyelvvizsga-követelmény teljesítésére.

Pannon Egyetem

A Pannon Egyetemnek saját nyelvvizsgája és nyelvvizsgaközpontja van, ahol eddig évi öt nyelvvizsgaidőpontot hirdettek meg; az itt szervezett nyelvvizsgák megfelelő lehetőséget biztosítanak a nyelvi követelmény teljesítésére, az ettől való eltérés minőségi visszalépést okozhatna - mondta Friedler Ferenc, az egyetem rektora, hozzátéve: ezért nem szerveznek külön nyelvvizsgát. A Pannon Nyelvvizsgaközpont az eddigi időpontokon kívül külön nyelvvizsgaidőpontot tervez meghirdetni.

Szegedi Tudományegyetem

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) még nem születtek meg a nyelvvizsga-követelményekkel kapcsolatos szabályok. Homoki-Nagy Mária oktatási rektorhelyettes elmondta, várhatóan szakonként eltérő szabályozásról dönt majd az egyetem szenátusa. Vannak olyan szakok - mint például az orvosoknál -, ahol a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgák teljesítése nem okoz problémát, így itt nem változnak a követelmények.

Más szakoknál az SZTE Idegennyelvi Kommunikációs Intézete - amely akkreditált nyelvvizsgaközpont - szervez majd tanfolyamokat a hallgatóknak. Az ezeken való részvétel - ha a diák még nem használta föl az intézmény által biztosított négy féléves ingyenes képzési lehetőséget - várhatóan díjmentes lesz. A professzor hangsúlyozta: a végleges szabályok megalkotása előtt szükségesnek tartja a nagy egyetemek közötti egyeztetést, hogy az egyes szakokkal kapcsolatos nyelvvizsga-követelmények között ne legyen nagy eltérés.

Nyugat-magyarországi Egyetem

A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában eddig több mint 2600 hallgató nem tudta átvenni a diplomáját érvényes nyelvvizsga-bizonyítvány hiányában, az ő számukra szerveznek az intézményben a lehetőséggel élve nyelvi tanfolyamokat és vizsgát - közölte Czetter Ibolya, a szombathelyi egyetemi központ elnökhelyettese. A nyelvtanfolyamok áráról egyelőre nem született döntés, de az mindenképp kedvezményes lesz a hallgatók számára, egy bizonyos elvárható tudásszinthez viszont a rektori konferencia ajánlásával egyetértve ragaszkodik az intézmény - mondta.

Elképzeléseik szerint a nyelvvizsgán az állami nyelvvizsga minimumszintjének 60 százalékát kellene teljesíteniük hallgatóiknak ahhoz, hogy sikeres legyen a nyelvi záróvizsga - fűzte hozzá.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen elenyésző az érintett hallgatók száma, az intézmény tájékoztatása szerint a Műegyetemen van ingyenes nyelvoktatás, nyolc nyelv közül lehet választani, és hét nyelvi kredittárgyat vehetnek fel párhuzamosan, tehát a hallgatóknak minden esélyük megvan a nyelvtanulásra.

Széchenyi István Egyetem

A győri Széchenyi István Egyetem várhatóan az alapképzési szakokon teremt lehetőséget nyelvi záróvizsga letételére, a mesterképzésben és az egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatóknak viszont nem lesz lehetőségük az államilag elismert nyelvvizsga kiváltására - mondta Író Béla, az egyetem főtitkára.

Közlése szerint a szenátus április 2-i ülésén hoz döntést. Az előzetes szakmai megbeszéléseken az már körvonalazódott, hogy az egyetem által szervezett nyelvvizsga anyaga hasonló lesz az állami nyelvvizsgáéhoz. Az egyetem jelenlegi hallgatóinak felkészülését az intézmény az általános idegen nyelvi képzés keretében ingyenesen segíti. A már végzett hallgatóknak esetleg szerveznek kurzusokat, bár az nehezen képzelhető el, hogy ezeken a tanfolyamokon részt vesznek azok a fiatalok, akik Győrtől távoli városokban telepedtek le - jegyezte meg Író Béla.

A Széchenyi egyetemen az államvizsgázók mintegy 20 százaléka nem kapja meg a diplomáját a végzéskor, mivel hiányzik nyelvvizsga-bizonyítványa - mondta a főtitkár -, a következő egy-két évben aztán az érintettek mintegy fele be tudja mutatni a nyelvtudásáról megszerzett tanúsítványt.

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Fábri György, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese elmondta: az eddigi követelményeken nem kívánnak változtatni, és továbbra is elvárásként állítják a hallgatók elé, hogy nyelvvizsgájuk legyen. Az intézményben tíz év alatt csak mintegy háromezer hallgatót érintett ez a kérdés - jegyezte meg.

Miskolci Egyetem

A Miskolci Egyetem szenátusa az idei január 25-i ülésén határozatban rögzítette, hogy biztosítja hallgatóinak (volt hallgatóinak) a nyelvvizsga megszerzésének lehetőségét. A törvényi rendelkezés hatálybalépésére tekintettel az első intézményi nyelvvizsgákat 2012 szeptemberében szervezhetik meg. A szeptemberi intézményi nyelvvizsgákra augusztus közepéig, illetve szeptember elejéig jelentkezhetnek az érdeklődők a Miskolci Egyetem Idegennyelvi Oktatási Központjában.

Edutus Főiskola

A tatabányai és budapesti képzési helyű, csaknem háromezer hallgatót oktató Edutus Főiskolán a februárban záróvizsgát tevő 238 hallgató kétharmada nem vehette át a diplomáját. A sikeres nyelvvizsga érdekében a főiskola saját szervezésében nyelvi tanfolyamokat hirdet meg a tavasszal, a felkészítésért tankönyvekkel együtt 68 ezer forintot kérnek - mondta el Némethné Gál Andrea oktatási rektorhelyettes.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Kar

Az esztergomi Vitéz János Karon az elmúlt években a hallgatók átlagosan 40 százaléka nem kapja meg a diplomáját nyelvvizsga hiánya miatt. Számukra térítés ellenében B2-es szintű házi nyelvvizsgát írnak elő, de a fizetendő díj mértéke még nem ismert - közölte a tanulmányi tanácsadó iroda vezetője, Stefánné Csongrádi Tünde.

Nyíregyházi Főiskola

A Nyíregyházi Főiskolán jelenleg 5636 diplomát tartanak vissza a hiányzó nyelvvizsgák miatt - közölte Nagy Balázs, az intézmény sajtóreferense. Hozzátette: a rektori konferencia március 26-án megfogalmazott ajánlásaival az intézmény vezetősége egyetért, és a Nyíregyházi Főiskola szenátusa elé ennek megfelelő javaslatot terjeszt be.

Kecskeméti Főiskola

A Kecskeméti Főiskolán külön nyelvvizsga-lehetőséget szerveznek a közös európai referenciakeret ajánlásai, előírásai alapján, ami azt jelenti, hogy a középszintet el kell érniük a vizsgázóknak - közölte a főiskola. Ez a B2-nek megfelelő komplex nyelvvizsga lesz, amelynek a követelményei igazodnak az államilag elismert nyelvvizsga követelményeihez. Az intézmény tanfolyamokat is meghirdet, de elvégzésük nem feltétele a vizsgán való részvételnek. A tanfolyam és a vizsga is díjköteles lesz, de mértékét még nem határozták meg.

Kodolányi János Főiskola

A székesfehérvári központú Kodolányi János Főiskola megkezdte az intézmény által szervezett külön nyelvvizsgával és az arra felkészítő tanfolyamok programjaival kapcsolatos előkészítő munkát - mondta el az intézmény nemzetközi képzési igazgatója. Hoffmann Orsolya tájékoztatása szerint az intézményben a külön belső nyelvvizsga követelményeit úgy határozzák meg, hogy közel legyenek a középfokú nyelvvizsga szintjéhez.

Arról, hogy a nyelvtanfolyamok és a belső nyelvvizsga mennyibe kerül majd a hallgatóknak, még nincs döntés, erről az intézmény szenátusa áprilisi ülésén hoz majd határozatot. A Kodolányi Főiskolán azok közül a hallgatók közül, akik a bolognai oktatási rendszer bevezetése, 2006 előtt záróvizsgáztak, a becsült adatok szerint mintegy kétezren, a 2006 és 2009 között végzők közül pedig a becslések szerint nyolcvanan élhetnek a lehetőséggel.

Szolnoki Főiskola

A Szolnoki Főiskola az intézményen belül szeptembertől nyelvvizsgatanfolyamokat szervez segítségként azoknak a végzett fiataloknak, akik eddig kötelezően előírt nyelvvizsga hiányában diplomájukat nem tudták kézhez venni - közölte Túróczi Imre rektor. Naprakészen nem tudta meg megmondani, hány diploma vár nyelvvizsga híján a tulajdonosára, azt azonban biztosra veszi, hogy elmúlt évek alatt ezernél több gyűlt össze az intézmény tanulmányi osztályán. A főiskolán eddigi évente két turnusban 600-800 hallgató tett államvizsgát.

Hozzászólások (12) , melyek közül a legfrissebbek:

Kajó Cecília

Egyébként a felvételkor azt tudtam, hogy nem kell. A képzési idő alatt módosult a vonatkozó kormányrendelet, hogy akinek még az első diplomához nem kellett nyelvvizsga, annak most már kell, kivéve ha ez meg az, illetve legutoljára a 2005-ben felvetteknek nem kell. Én természetesen 2006-ban kezdtem...

amanda57

Megint minden kavarodik. Ha az egyetemek olyan magabiztosak lennének abban, hogy releváns tudást közvetítenek, nem kötnék nyelvvizsgához a diploma kiadását. Nem függenek össze a dolgok. A nyelvtudást az élet nagyon gyorsan eldönti. Az egyetemnek az az érdeke, hogy ne kerüljenek kiadásra a korábbi diplomák, mert ezzel tudják igazolni, hogy még nincs elég képzett ember a piacon, és szükség van az ő létükre, karukra, képzésükre. Ezzel csak a saját túlélésükre játszanak.

Németh Erika

Eggyel nem lenne akkora bajom. De a kettőt nem tudom hogyan fogom összehozni :S
Szerintem egyébként a legnagyobb probléma, hogy az iskola kevés ahhoz, hogy nyelvvizsgát szerezz - tisztelet a kivételnek. Számos helyen gyenge a nyelvoktatás, és sok embernek nincs pénze arra, hogy különórákat vegyen.

Szalay Attila

Kedves Anita és zabalint.
Ha Önöknek is az általános és középiskola idején egy semmilyen orosz oktatásban lett volna részük, valamint munka és 3 gyerek nevelése mellett kellett volna elvégezni az iskolát, másként vélekednének. Akkoriban a főiskolán nem működött idegennyelvi lektorátus, na meg levelezőn nem is lehetett volna tanulni. Rakják össze és gondolkodjanak el, mielőtt ítélkeznek. Mellesleg mi köze van a szakmai tudásnak ahhoz, hogy tudok-e nyelvet? Jah, és az is igaz, hogy a nyelvvizsga nem egyenlő a nyelvtudással!!!

Rébusz István

Takács Csilla: Ha már általánosban kötelező lesz a nyelvvizsga, akkor már onnan ki fognak bukni azok, akiknek nem jó a nyelvérzékük és/vagy a hagyományos módszerekkel nem tudnak nyelvet tanulni, noha egyébként 4-5 ös átlaggal elvégeznék az iskolát, mint például én is. Nekem a hagyományos oktatással semmit értsd az alapfokot sem sikerült lerakni, speciális kommunikáció központú módszerekkel tanultam idegen nyelveket. Mondjuk a szakmámba vágó tudást sem az egyetemen szereztem meg, de ezt inkább hagyjuk... A mondanivalóm lényege, hogy diszkriminálni csak a nyelv miatt embereket nem szabad, sose lehet tudni milyen leendő jó szakembert ásnak el ezzel örökre már általános iskolában, ezért ilyen butaságot még leírni sem szabad.

Aki pedig külföldön akar dolgozni, az kimegy külföldre és elkezd kommunikálni. Ennél jobb nyelvtanulási módszer nem nagyon létezik, ezt saját magamon is tapasztaltam, 6 év angol után alapfok bukás, majd pár hónap külföld és középfok lazán!

Troublesome

Farkas Anita bejegyzéséhez:

A nyelvtanuló nem azért foglalkozik a nyelvvel, mert szeretne a jövő értelmisége brancsba kerülni, hanem önérdekből, amivel nincs önmagában gond, hisz az önérdek eredményez egyúttal társadalmi jólétet sok-sok területen.

Ugyanakkor én pontosan a műveltség XXI. századi hangoztatásában látom az önálló motiváció kibonkazosának korlátját például ebben a kérdésben is. Azért tanulja, mert így önmagát viszi előre és nem veszi észre, hogy másnak is jót tesz. Alapulva véve a külföldi vállalatok létfontosságú szerepét azt hiszem az ember csak jól járhat, ha építi a kapcsolatait a saját maga érdekében, de a műveltség okán. Nem árt végre szakítani a műveltségre való mutogatással egy olyan világban, amikor egy kattintásra elérek bármilyen információt szinte. Az ember csinálja azt, amit szeretne. Ha nem tanul nyelvet - és főleg a nyelvvizsgát ellenzőknek szól- nincs baj, de azzal bele is törődik, hogy kismillió lehetőségtől vágja el magát.

Amúgy a nyelvtanulás az egy készség és nem képesség, amit azért muszáj hangsúlyozni, mert senki sem születésénél fogva alkalmatlan rá. Éppen ellenkezőleg, alkalmas, csak a sebesség különböző. Idő mint tenger.

Takács Csilla

Érdekes ez az egész.
Elvileg azért kell a nyelvvizsga a diplomához, mert kis hazánkban nem illetve kevesen tudnak idegen nyelven beszélni.-
Ki tudja meg mondani, hogy hányan beszélik az eszperantot, lovarit stb azokat a nyelvekeket, aminek a nyelvvizsgájára meg adják a diplomát.
Ismerek olyan egyetemet, ahol az eszperanto nyelvvizsgára megadják a diplomát, de megtagadják a diploma kiadását, ha fogyatékosságodat nem ismerted fel államvizsga előtt. Azaz, ha hittél a nyelvtanárodnak hogy azzal a problémával, amivel kínlódsz (betűk cseréje stb) meg lehet csinálni a nyelvvizsgát, ha már csak arra koncentrálsz, akkor neked nem lesz diplomád.
Volt már ilyen korábban is,már a spártaiak is "selejtezték" a csecsemőket, és a múlt században is volt példa arra, hogy "selejtezték" az embereket.
Budapest egyik nemzetközi hírnévnek örvendő elit egyeteme is selejtez. Szerintük, ha az idősebb korosztályba tartozol, akkor logopédusi ismeretekkel kell rendelkezned, hogy eldöntsd, hogy a diszlexiád maradványtünetei milyen súlyosak. Tudsz-e vele nyelvet tanulni, vagy nem.

Szerintem az általános iskolába és a középiskolában kellene ráfeküdni a nyelvoktatásra.
Az ált.suliba 8-ra alapfokú, középiskolába pedig középfokú nyelvvizsga kellene, de úgy, hogy ne terheljék a szülőt azzal hogy ki tud különórát fizetni a gyerekének.
Hiszen a fizikai munkát végzőknek is kell nyelvismerettel rendelkezni. Akár külföldön akarnak dolgozni, akár itt kis hazánkba külföldi munkáltatónál akar dolgozni.

Zabalint

Én nagyon örülök Friedler Ferenc rektor úr döntésének, hogy a Pannon Egyetem nem engedett, így nem hígul (tovább) a diplománk.

Cecília, már a képzés megkezdésekor tudtad, hogy követelmény, vagy nem? Meg azt sem értem, hogy ha egy estis, levelezős ugyanazt a végzettséget kapja, miért kellene ehhez kevesebbet teljesítenie, csak mert dolgozik.

Farkas Anita

Kajó Cecília, szerinted nem elég nyilvánvaló, hogy a jövő értelmiségének alapvető képességeinek kéne legyen legalább egy idegen nyelv minimális ismerete?
Szerintem egy darab B2 nyelvvizsga a minimum. Mindenki teljesítheti, teljesen jogos a követelés.

Csak szólok

Külön szeretnék gratulálni a cikk megalkotójának, mivel a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola mint olyan már nem létezik. Beolvadt a Pázmány Péter Katolikus Egyetembe, és ott, mint Vitéz János Kar van jelen. Én magam is a VJK hallgatója vagyok andragógia szakon, és Pázmányos diák. Legközelebb talán utána kéne járni a dolgoknak mielőtt írunk, vagy kijelentünk róluk valamit.

Kajó Cecília

Majd ha negyven alatt pár évvel, estin-levelezőn végzel és nem használod utána se semmire a nyelvtudásodat mivel kizárólag a diplomád átvételéhez kell, majd akkor helyesezzél légy szíves...

Új hozzászólás



HVG hirdetésfelhő

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel

vagy

Csatlakozz Facebookkal:

Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X