A pedagógus szerint mítosz, hogy vannak olyan módszerek, amelyeket ha alkalmazunk, akkor automatikusan magas lesz az oktatás színvonala. „Például mennyire jó ötlet, amit Winkler Márta csinál a Kincskereső Iskolában, vagy a KIP-módszer Hejőkeresztúron. Az eredmények önmagukért beszélnek. Vajon akkor minden iskolában így kellene tanítani? Ezek a módszerek azon pedagógusok kezében működnek, akik szívvel-lélekkel csinálják, és alkalmasak is erre a munkára. Ezért nem lehet csak úgy adaptálni őket. A módszerek csak – fontos – eszközök, olyanok, mint egy jó szike a sebész kezében, de az ember a döntő” – írja.

Hozzáteszi: azt is nagyon sokat lehet hallani, hogy mennyire fontos a számítógép, a projektor, az okostelefon a minőségi pedagógiai munkához, ám véleménye szerint ezeket lehet jól és rosszul is használni, velük és nélkülük is lehet eredményes és eredménytelen egy pedagógus.

Asztalos György a pedagógiai mítoszok közé sorolja azt is, hogy a tanítás eredményessége és a csoport létszáma között fordított arányosság van. „Hát ez egy makacs képzet. Az elit iskolákban csoportbontásban folyik a matematika vagy más tárgyak oktatása, és így azt hisszük, sokkal eredményesebbek vagyunk. Ezt a szülőknek is jól el lehet adni. Az igazság az, hogy pont a jó szülői háttérrel rendelkező iskolákban ez teljesen felesleges, hiszen egy 25 fős osztályban ugyanolyan jól lehet tanítani a matematikát, mint egy 12 fős csoportban. Ezt számos vizsgálat igazolta” – írja.

„Sokszor lehet hallani, hogy a magyar oktatás elavult, minek annyit magoltatni a gyerekeket, korszerű, életközeli dolgokat kellene tanítani. A jó pedagógus megtalálja az érdekes, értelmes témákat. Rossz könyvvel vagy amellett is tud jól tanítani, és ez igaz volt bármelyik diktatúrában is. Mert humbug az, hogy elvehető a pedagógus szabadsága. Megnyomorítható például portfólióírással és egyéb szekatúrákkal, de kisugárzását egy rendszer sem tudja elvenni” – írja. A teljes cikket a Taní-Tani Online-on olvashatjátok el.