részlet:

a drámai szociológiailag meghatározott: egy egy kor művészetét meghatározza annak szociális berendezkedése
- szociális vonás a dráma hatásának körülménye (hiszen közönség előtt játsszák), anyaga (hiszen tipikusnak kell lennie) világnézet amelyre épül (mely szintén tükrözi az adott kort)
- a színház létéhez föltétlenül szükséges bizonyos fokú politikai, erkölcsi és vallási szabadság, ill. érzéki kultúra (mely nyitott az ilyen fajta megjelenítésre)
- a dráma nem a színpadból nő ki, hanem a színpad és világnézet kereszteződéséből
- dráma csak akkor születik, ha a világnézet ennek megfelelő, vagyis mind az író, mint a társadalom világnézete tragikus élményhez kötött
- ez így van egy társadalomban, ha megjelent benne a belső bizonytalanság, ha feloszlásnak indult ami addig stabil volt, s a fönnálló értékek ütköznek a valósággal, megborulásukkal  megindul a hanyatlás heroikus kora (amely mindig belülről fakad, tehát nem pl. külső támadás miatt), dívik a „szép halál ideológiája”
- a hanyatlás az értékek problematikussá válásában nyilvánul meg: „A drámai kor tehát az osztályhanyatlás heroikus kora.”
- reménykedő kor nem szül igazi, mély drámát (mert nem képes elfogadni a halált, mint a dráma egyetlen lehetséges végpontját)
- a tragikus bukás fölött a néző nem csak fájdalmat, hanem örömöt is érez  ez nem magyarázható a hübrisz (tragikus vétség) fogalmával, vagy a szerzői igazságszolgáltatással, mert mindez kívül áll a dráma világán
- az érzés oka: „az kelt gyönyörűséget, hogy a szenvedésben a személyiség valamely pozitív értékére derül fény” (Lipps)
- az elpusztulásban jut kifejezésre az élet, annak értéke (és mivel az élet ábrázolás tipikus, ezért annak értékérzete is mindenkire érvényes lesz): „A tragédia magában az életben soha meg nem nyilvánuló életgazdagságot és intenzitást foglal bele a tragikus élménybe.”

az I. fejezet letöltése

a II. fejezet letötlése