Tizenhárom diák jutott be a digitális kultúra OKTV döntőjébe egy budapesti iskolából
Véget értek az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntői. Mutatjuk, digitális kultúrából melyik iskolák diákjai teljesítettek a legjobban.
Már működnie kellene, de még el se kezdték építeni a Lipótmezőre tervezett nemzetközi magániskolát
Még az építési-bontási terveket sem adták le az építési hatóságoknak.
Varga-Bajusz Veronika az új felsőoktatásért felelős államtitkár
Az új államtitkár július 1-jén lép hivatalba.
Felvételi sikerek, fontos nyári dátumok, továbbra is rengeteg pedagógus hiányzik a közoktatásból – ezek voltak a hét legfontosabb hírei
Már igényelhetők iskolakezdési támogatások a 2024/25-ös tanévkezdéshez, két magyar diákot is felvettek a világ második legjobb politikatudományi képzésére - mutatjuk a hét legfontosabb történéseit.
Négy diák jutott be a média OKTV döntőjébe egy újbudai gimnáziumból
Véget értek az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntői. Mutatjuk, mozgóképkultúra és médiaismeretből melyik iskolák diákjai teljesítettek a legjobban.
Tiltakoznak az alkalmassági vizsgálat ellen a gyermekvédelmi dolgozók
A rendőrség és más erőszakszervezetek világát hozza be az ágazatba a magánjellegű kérdéseket tartalmazó vizsgálat a tiltakozók szerint.
Továbbra is rengeteg a kérdőjel a pedagógusok teljesítményértékelésével kapcsolatban
A pedagógusoknak most úgy kell felkészülniük az értékelésre, úgy kell kitalálniuk a teljesítménycélokat, hogy azt sem tudják, milyen anyagi többletre számíthatnak – az egyik szakszervezet szerint.
IKSZ-para - mutatjuk, hogy hol végezhetitek el az iskolai közösségi szolgálatot
Jövőre érettségiztek és még nincs meg a kötelező 50 órád? Adunk pár tippet, hogy hol érdemes helyet keresnetek Budapesten és vidéken!
Volt olyan középiskola, ahol a beiratkozáskor több órát kellett állni a kánikulában
Június 26-a és 28-a között tartják a középiskolai beiratkozásokat, azonban ez nem mindenhol megy zökkenőmentesen.
Tíz diák jutott be a kémia OKTV döntőjébe egy budapesti középiskolából
Véget értek az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntői. Mutatjuk, kémiából melyik iskolák diákjai teljesítettek a legjobban.
Már igényelhetők iskolakezdési támogatások a 2024/25-ös tanévkezdéshez
Új tolltartó, új ceruzák, táska, füzetek, tornazsák, körzők és vonalzók. Évről évre szülők tízezrei hagynak elképesztő összegeket a boltokban, sokan pedig már nyáron a szeptemberi iskolakezdésre gyűjtenek. Amiről azonban sokan nem tudnak, hogy az önkormányzatok is igyekeznek megkönnyíteni a családok helyzetét, és jellemzően egy néhány ezer forintos összeggel vagy utalvánnyal hozzájárulni a kiadásokhoz. Mutatjuk, hol és milyen feltételekkel igényelhetők beiskolázási támogatások.
Középiskolai beiratkozás: el ne felejtsétek, június 26-án éjfélig tudjátok elküldeni az adatokat a KRÉTA-n
Már csak néhány órátok maradt, hogy beküldjétek a KRÉTA-n a középiskolai beiratkozáshoz szükséges adataitokat.
10 millió forintból tanítják az iskolai tesitanárokat frizbizni
A képzésen résztvevő pedagógusoknak 5 perces videót is kell készíteniük arról, hogyan használják a tanultakat az órákon.
Ezekből az iskolákból jutottak be diákok a fizika OKTV döntőjébe
Véget értek az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntői. Mutatjuk, fizikából melyik iskolák diákjai teljesítettek a legjobban.
Hány igazolatlan hiányzás után szűnik meg a tanulói jogviszony?
Az igazolatlan hiányzások komoly szankciókkal, akár pénzbírsággal, a családi pótlék megvonásával és a gyámhivatal közbelépésével járnak, a nem tanköteles korú tanulók jogviszonya pedig egy idő után törvényileg megszűnik.
Diákok tüntettek a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatáért
Az intézményvezető a napokban váratlanul szerződést bontott az iskolát 25 éve támogató budapesti Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnáziummal.
Kompetenciamérés: rosszabbul teljesítettek a diákok természettudományokból is, egy borsodi iskola viszont kiemelkedik
Bár az Északkelet-Magyarországon élő diákok természettudományokból is gyengébben teljesítettek a kompetenciamérésen, volt olyan borsodi iskola, ahol nagyságrendekkel az országos átlag felett teljesítettek.
Kirúgták a tanítót, aki hónapokon keresztül verbálisan bántalmazott egy 9 éves kislányt
A 9 éves Emma szülei hiába kérték az iskola és a tankerület segítségét, hónapokig nem történt semmi az ügyben.
Tanárok helyett katonák: pár nap alatt több mint hatezren írták alá az aHang tiltakozó petícióját
A szervezet szerint abszurd, hogy ha a katonáknak nincs megfelelő képzettségük, a tankerület képzi ki őket, miközben már taníthatnak is.
Középiskolai felvételi: ezeket érdemes tudni a beiratkozásról
Mikor lesz a beiratkozás, milyen dokumentumokat kell vinni, és hogyan lehet jelentősen meggyorsítani az ügyintézést? Válaszolunk.