Közoktatás Eduline

Rászoruló gyerekeken spórolnak az iskolák

Elolvasom

Az iskolák egy részében nem biztosítják a törvény szerint előírt háromszori étkezést a gyerekeknek. A fenntartók úgy kerülik ki a jogszabályt, hogy a szülőkkel aláíratnak egy papírt, amely szerint a gyermek csak ebédet kér – írta a Magyar Nemzet.

Közoktatás Eduline

Az új digitális tananyagok is aggódásra adnak okot

Elolvasom

Az állami iskolákra gyakorlatilag rákényszerített, sokszor megkérdőjelezhető minőségű kísérleti tankönyvek mellett az OFI digitális tananyagokat is kifejlesztett. A baj csak az, hogy ezek egy része egyáltalán nem digitális, másik része meg digitális ugyan, de nincs túl sok értelme.

Közoktatás MTI

Minden diáknak tanulnia kell pénzügyi ismereteket jövőre

Elolvasom

Tantárgyi keretek között 2016 őszétől minden diák tanulhasson magasabb szintű pénzügyi, gazdasági ismereteket - ezt a kormányzati törekvést fogalmazta meg előadásában Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten a PénzSztár konferencián.

Közoktatás Eduline

"Van gyereke a suliba, kérdezd már meg?" - írta Láng Zsolt

Elolvasom

Nincsenek irigylésre méltó helyzetben a II. kerületi Áldás Utcai Általános Iskola diákjai. Hiába készült el ugyanis az új sportpályájuk, nem vehetik birtokba. Az okokat firtató újságírói kérdésre pedig Láng Zsolt, a kerület polgármestere egy igen provokatív megjegyzéssel válaszolt: "Van gyereke a suliba, kerdezd mar meg?" - írta az Index.

Közoktatás Eduline

Harc a Neptunért: kínai iskola nyílna az általános helyén

Elolvasom

Rendkívüli szülői értekezleten tájékoztatták kedden a XV. kerületi Neptun Általános Iskola szülőit: szeptembertől bezárják az intézményt. Ahogy azt mi is megírtuk, múlt héten levélben közölte a Klik, hogy az iskola épületében egy kínai két tannyelvű középiskola költözik.

Közoktatás Eduline

Újabb iskola szűnhet meg

Elolvasom

A kormány határozata szerint átadják a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek azt az épületet, amelyben jelenleg a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola működik. A Raoul Wallenberg Egyesület megdöbbenéssel értesült a döntésről, különös tekintettel arra, hogy a határozat alapján úgy tűnik, az épület átadásával egyben az iskola is megszűnik.