Forgattatok már filmet? Ideje nyerni is vele
Várják a nevezéseket a 23. Országos Diákfilmszemlére; az augusztus 22. és 28. között a budapesti Aranytíz Kultúrházban zajló eseményre három kategóriában augusztus 1-ig lehet nevezni.
Rövidre vágatta a haját, kitiltották az iskolából
Bár nincs szó az iskola szabályzatában, milyen az illendő hajviselet, a diákot hazazavarták.
Ne unatkozzatok nyáron, inkább pályázzatok!
Nem kell a nyarat semmittevéssel tölteni, ilyenkor is elérhető egy sor pályázat, amikben kiélhetitek a kreativitásotokat, és még díjakat is nyerhettek.
A tanárok többsége szerint megbukott az életpályamodell
A tanárok többsége elhibázottnak tartja az életpályamodell bevezetését, ezért aztán nem meglepő, hogy már minősítésen sem nagyon akarnak átesni.
Állami táborba mehetnek a diákok, ha túl meleg lesz az iskolában?
Palkovics László az ATV reggeli műsorának vendége volt, beszélt államilag finanszírozott nyári táborokról, és azt is megtudhattuk, miért jelent izgalmas kihívást a tanároknak, hogy nemsokára olyan tárgyat kéne tanítaniuk, amit még ki sem dolgoztak.
Ismeretlenek verték szét az etyeki iskolát
Kifosztottak és szétromboltak egy etyeki iskolaépületet a napokban. Az intézményben milliós kár keletkezett.
Az OFI szerint nem igaz, hogy csak augusztusban ismerkedhetnek meg a tankönyvekkel a töritanárok
Cáfolja az OFI, hogy a 12-eseket tanító töritanárok csak augusztusban ismerhetik meg az új tankönyveket, bár azt elismerik, hogy csak ekkor kapják azokat kézhez. Na de vannak ám prezentációk az új kötetekről.
A sötét középkor tovább tartott, mint eddig hittétek
A sötét középkor a történészek által eddig hivatalosan elfogadott 1492-vel ellentétben csak nemrég, valamikor a Nokia 3310-es piacra dobása és a WhattsApp teljes titkosítása között ért véget. Nem hiszitek? Akkor megmutatjuk, mennyire kegyetlen volt a világ az iskolásokkal 15 évvel ezelőtt. Négy rémtörténet a közelmúltból.
Dübörög a bohóclobbi: Utazási kedvezményt kapnak a cirkuszba menő diákok
Minden kitűnő bizonyítványt kapó diák ingyenjegyet kap a Fővárosi Nagycirkusz, illetve a nagyobb vándorcirkuszok előadásaira, de valahogy el is kell oda jutni, így az utazásra is kedvezményt kapnak.
43 tanárt jelentett fel a bajai szakközép egykori igazgatója
Valótlan adatokat vezetett fel egy bajai osztályfőnök a naplóba, amiért az igazgatótól figyelmeztetést kapott. Ezután a tantestület leszavazta az intézményvezetőt, mondván ő utasította az osztályfőnököt, hogy nem megtartott órákat is osztályozzon. A lefokozott egykori igazgató most 43 kollégáját perli becsületsértés miatt.
Nem akármilyen oktatási konferenciát tartanak Budapesten
Bárki gondolhatná, hogy ugyan mi köze van a a nigériai fiatalok szexuális nevelésének a mexikói szárazsághoz, de a konferencián résztvevő kétszáz szakember együttesen releváns választ adhat a kérdésre. Többek között szóba kerül, hogy hasonló esélyeik vannak-e a tehetséges hallgatóknak a magyar oktatási rendszerben és egy amerikai buddhista egyetemen.
Nyert a bíróságon a tüntetéseket szervező diák
A tavaszi félévben futó oktatási tüntetéseken szerepet vállaló Gyetvai Viktort próbálták lejárati, de nagyon mellényúltak.
Érik az újabb tankönyvbotrány: szívatják a töritanárokat
Két új tankönyv közül választhatnak a 12-eseket tanító töritanárok, ám egyelőre egyik sem elérhető számukra. Állítólag két hetük lesz megismerni a könyveket, mielőtt használni kezdik.
Ököllel estek egy diáknak az angliai iskolában, videóra vették
Az anya folyamatosan posztolja a videót felháborodásában. Szerinte a tanárok nem sokat tettek, hogy véget vessenek a bunyónak.
Ülve maradt a himnusz alatt, levontak a tanári fizetésből
Megkurtították egy japán középiskolai tanárnő fizetését, amiért nem volt hajlandó felállni a himnusz meghallgatásakor egy iskolai ünnepségen, és egy oszakai bíróság úgy találta, az oktatási hatóság jogosan büntette pénzmegvonással a pedagógust - jelentették csütörtökön japán lapok.
Hoffmann Rózsa még a szülőknek kedvezett volna a rövid nyári szünettel
A korábban megbukott oktatási államtitkárnak sem ez volt a legnépszerűbb javaslata, négy éve el is kaszálták. 2019-re mégis leporolná az oktatásirányítás a tervet.
A brit szülőknek nem tetszik a rövid nyári szünet
A bírságot is vállalja sok szülő, csak még főszezon előtt, kedvezményesen mehessen a család nyaralni. Nem tetszik nekik a július közepéig tartó tanév.
Halogatja a döntést a kormány, tönkremennek a tanodák
Az ország tanodáinak fele már beadta a kulcsot, mert hónapok óta képtelenek kihirdetni a pályázatok eredményeit. A szakemberek legjobb esetben is közmunkásként dolgoznak.
Rendkívüli: 2019-től jöhet a rövidebb nyári szünet
Erről maga Palkovics László beszélt egy ma megjelent interjúban.
"Nem félek félni" - tanárok, diákok és szülők tüntettek Egerben
Tanárok, diákok és szülők is kiálltak az indok nélkül elutasított volt helyettes mellett. Szerintük politikai döntés született.