Hatalmas változás jön, kilencéves lesz az általános iskola. De nem mindenkinek
Mégiscsak lehet „nulladik évfolyam” az általános iskolákban, legalábbis az új Nemzeti alaptanterv tervezete kitér arra, hogy a fejlődésben-érésben késést mutató gyerekeknek előkészítő évfolyamot szerveznének. Amely nem lenne kötelező, a végső döntést a szülők hoznák meg.
Tényleg kezdődik a tanév: az összes tankönyv megérkezett az iskolákba
A posta több mint 12 millió tankönyvet szállított ki határidőre 4108 iskolába - közölte a Magyar Posta Zrt. szóvivője szombaton az MTI-vel.
Tanévkezdés november elején: volt, amikor így alakították a tanrendet az iskolákban
A 19. század végéig a különféle oktatási intézményekben csak november elején kezdődött meg a tanítás.
Siralmas eredmények: mire elég az iskolában megszerzett tudás?
A magyarok mintegy fele úgy érzi, hogy a napi munkájához használt tudásának kevesebb mint felét szerezte az iskolában – derül ki az OTP Bank kutatásából.
Honvédelmi tantárgyak: "Nincs szükség ilyesmire az iskolákban"
Csütörtökön megjelent az új honvédelmi ismeretek tantárgy kerettanterve, a témával kapcsolatban pedig megszólalt Dr. Vekerdy Tamás, pszichológus is.
Ennyi kötelező órájuk lenne a diákoknak az új Nemzeti alaptanterv szerint
Elkészült az új Nemzeti Alaptanterv (Nat) szakmai koncepciója. Mutatjuk, milyen és mennyi órájuk lenne a diákoknak a tervezet szerint.
Miért kellene tudnia a minisztériumnak, melyik Facebook-csoporthoz csatlakozott egy tanár?
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára a Budapesti Tanévnyitó Konferencián bejelentette, hogy a pedagógusok munkaterhelésének felmérésére valamennyi pedagógusnak megküldendő kérdőívekkel - és még ez év szeptemberében - kerül sor, ezért álltak nyilvánosság elé a kritikáikkal. Ezt írta Facebook-oldalán a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
Ez már most biztos: az összes iskolában marad a mindennapos testnevelés
Marad a heti öt testnevelésóra az általános iskolákban, a szakközépiskolákban, a gimnáziumokban és a szakgimnáziumokban is, az új Nemzeti alaptanterv tervezetében nincs nyoma annak, hogy lazítanának a mindennapos testnevelés szabályain.
Tényleg nem lesznek fizika-, kémia- és biológiaórák az általános iskolákban. Vagy mégis?
Tényleg nem minden általános iskolában lesznek biológia-, kémia- és fizikaórák, ha a jelenlegi formájában fogadja el a kormány az új Nemzeti alaptantervet. Ehelyett a három tárgyat komplexen, heti 4-5 órában oktatnák a hetedikeseknek és a nyolcadikosoknak. Kiskaput azonban hagytak a tervezet készítői: az iskolák dönthetnek úgy is, maradnak a mostani rendszernél.
Megvan az új Nemzeti alaptanterv tervezete, kiderül, milyen lesz az iskolai tanítás a következő években
Elkészült az új Nemzeti Alaptanterv (Nat) szakmai koncepciója, a javaslatról széleskörű társadalmi és szakmai egyeztetés kezdődik. Ezt követően alakul ki az új Nemzeti Alaptanterv végleges változata, amely a tervek szerint 2019 szeptemberétől lép életbe, felmenő rendszerben az első és az ötödik évfolyamtól - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken este.
Így kaphattok több mint 40 eze forintos iskolakezdési támogatást: mutatjuk a részleteket
Meddig fogadják el az üzletek az iskolakezdési támogatásként kapott utalványokat? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Ilyen lesz a 2018/2019-es tanév: mikor kezdődik az őszi és a téli szünet, az érettségi?
Hétfőn az ország összes általános iskolájában és középiskolájában megkezdődik a tanév. Hogy el tudjátok tervezni a következő néhány hónapot, mutatjuk, mikor lesznek a tanítási szünetek, a szombati munkanapok és a hosszú hétvégék, az érettségi vizsgák.
Újabb szombati munkanapok jönnek: fontos dologra hívta fel a figyelmet a PDSZ
Miért kellene egy szombati napon "ledolgozni" az iskolákban egy olyan pihenőnapot, amely egyébként is tanítási szünetre esik? Ezt a kérdést tette fel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.
Hatalmas, futurisztikus iskola épül Debrecenben, jövőre indul a tanítás
Döntött a Pallagon felépülő nemzetközi iskola igazgatójáról a debreceni közgyűlés, amely hivatalosan is megalapította az intézményt.
Itt a bejelentés: a jelenlegi formában biztosan nem lép életbe az új alaptanterv 2019-ben
Kizártnak tartja, hogy a jelenlegi javaslat formájában lépne életbe a Nemzeti alaptanterv egy év múlva, a vitaanyag azonban mindenkinek lehetőséget ad a véleménye kifejtésére - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Nagyot csalódtak a tanárok, semmit nem árult el az új alaptantervről a miniszter
A kormány az oktatás tárgyi feltételeit folyamatosan javítja, az idei tanévben 190 milliárd forinttal többet költ erre a célra. Az oktatás tartalmát azonban a pedagógusok határozzák meg - mondta az emberi erőforrások minisztere a IX. Nemzeti Tanévnyitón az emberi erőforrások minisztere Esztergomban, pénteken. Az új Nemzeti alaptantervről azonban semmit nem árult el.
Golyóálló hátizsákot kellene vinni az iskolába? Egyre több szülő vásárol ilyet
Jelentősen nőtt a golyóálló hátizsákjaik iránti kereslet a februári floridai iskolai lövöldözések után az Egyesült Államokban - jelentette be egy izraeli cég csütörtökön.
"Az óvoda és az iskola nem a pokol, ahol mindenki kiég"
Rajtunk múlik, hogy hány különórára íratjuk be a gyermekünket, vagy hány fejlesztést applikálunk a gyermekünk gyermekkori életviteléhez. Valóban szükség van mindenre gyermekkorban? - teszi fel a kérdést Polus Enikő mentálhigiénés szakember.
A "lőelmélet" és a hadtörténet is bekerült a tananyagba a honvédelmi ismerteket tanító iskolákban
Csütörtökön megjelent az új honvédelmi ismeretek tantárgy kerettanterve a Magyar Közlönyben. Az ilyen tantárgyat oktató gimnáziumokban már most szeptembertől ezt a tantervet kellene alkalmazni.
Mi vár a diákokra a 2018/2019-es tanévtől? Itt vannak a legfontosabb változások
Szeptember 3-án kezdődik a tanév, de milyen változásokra kell felkészülniük a középiskolásoknak? Hogyan alakulnak az egyetemi-főiskolai felvételi és az érettségi szabályai? Mutatjuk.