Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
A BBC egyik újságírójának érdeklődését is felkeltette az új NAT-tal kapcsolatos tiltakozás. Megkérdezte olyan személyek véleményét, akik a NAT mellett vannak és olyanokét is, akik ellene.
Magyarországon egyre többen tiltakoznak a módosított Nemzeti alaptanterv miatt. A kritikusok - köztük sok iskola és szervezet - párhuzamot vonnak a kommunista időszakkal - írja cikkében Nick Thorpe, a BBC tudósítója.
A tudósító szerint Demeter Szilárd kulcsszerepet játszik Orbán Viktor liberalizmus elleni kultúrharcában. A cikk szerzője azt is leírja, hogy amikor felkereste, akkor Demeter Szilárd éppen egy Herczeg Ferenc kötetet olvasott. A kötet elején a Magyarországot a németekkel kötött szövetségbe vezető Horthy Miklós ajánlása állt. Demeter Szilárd azt mondta vele nem konzultáltak a NAT-ról, de teljesen egyetért azzal.
„Képeseknek kell lennünk arra, hogy az örökségünket továbbadjuk a jövendő generációknak. Ha világos elképzelésünk van arról, hogy mit értünk családon, munkán, tiszteleten, hazaszereteten, akkor ezt kötelességünk továbbadni. Erről szól a közoktatás”
-mondta Demeter Sziráld a BBC újságírójának. Thorpe ennek kapcsán idéz Kovács Zoltán, kormányszóvivőtől is, aki azt mondta „nem létezik semleges oktatás. Az oktatási rendszer az értékekről szól…és annak tanításáról, hogy mit gondolunk arról, melyek a magyar társadalom értékei.”
Azt Nick Thorpe is megállapította, hogy a vita középpontjában a történelem és az irodalom tanítása áll. Felkereste a IX. kerületben lévő Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnáziumot is, ahol Erdei Erika tanár azt mondta:
„Az új NAT-ból leginkább a kritikus gondolkodás hiányzik. A tanulóknak azt mondják: higgyetek a tanárnak, ahelyett, hogy kérdezésre és önálló gondolkodásra bátorítanák őket”.
A tanárnő kollégája, Szász Kata egy másik problémára is rámutatott: "csak a magyar történelmet tanítják folyamatos formában, a globális történelem csak töredezetten jelenik meg, ahol Magyarországot érinti." A Történelemtanárok Egyesületének elnöke, Miklósi László is kifejtette véleményét a tudósítónak: „akik ezt írták, és akik őket megbízták, kétségtelenül a múlt dicsőítését akarják, és annak kis átírását, hogy még jobbá tegyük, mint amilyen volt”. Az egyesület elnökét különösen felháborítja az a kitétel, hogy a győztes csatákat hangsúlyozni kell, míg az elvesztetteket jelentéktelen színben kell feltüntetni - áll a cikkben.
"Élőkép a NAT bevezetése ellen" - pénteken a Hősök terére vonul a Független Diákparlament
A új NAT bevezetése ellen szervez megmozdulást a Független Diákparlament péntek délután a Hősök terén.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Többen is jelezték, hogy nem tudják letölteni az érettségi feladatsorokat az Oktatási Hivatal weboldaláról. Hétfőn kezdődik az érettségi időszak, sokan pedig éppen az utolsó pillanatos felkészülés közben szembesültek a hibával.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.