Országos tanárhiány? A Klebelsberg Központ szerint nincs

Országosan nem jellemző a tanárhiány, egy-egy tankerületben ugyanakkor valóban probléma - mondta Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ új elnöke, aki szerint az iskolák meg fogják tudni oldani a tanárhiányt.

Forrás: MTI / Balázs Attila

Hajnal Gabriella a hivatalba lépése alkalmából tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: a központ szeretné tovább mélyíteni és még szakmaibbá tenni a tankerületi igazgatókkal az elmúlt másfél évben kialakított partnerkapcsolatot. Ugyanakkor "tőlük is azt várjuk el, hogy ne hivatalként, hanem szolgáltatásként" segítsék az oktatási intézmények és az intézményvezetők munkáját - tette hozzá.

hirdetés
hirdetés

Az új elnök kiemelte: a központ a jövőben is az esélyegyenlőség megteremtését tartja a legfontosabb feladatának. Ezt szolgálja, hogy jelenleg 90 milliárd forintnyi pályázati forrás áll az iskolák rendelkezésére infrastruktúrafejlesztésre.

Fontosnak nevezte a digitális fejlesztést is, amelynek keretében az elmúlt időszakban 45 ezer laptopot, 24 ezer tabletet osztottak ki, és közbeszerzés alatt van ötezer projektor és háromezer interaktív panel, vagyis a "legokosabb tábla", ami jelenleg létezik. Kitért arra is, ezen eszközök használatához módszertani fejlesztés is kell, ezért ősszel 40 ezer pedagógus képzését kezdik el.

Sokszor a szülők okozzák a diákok túlterheltségét a Klebelsberg Központ elnöke szerint

Nem olyan rossz a helyzet, mint azt néhány helyen sugallják - mondta a pedagógushiányról Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ új elnöke. "Az iskola mellett a szülők felelősségét is végig kell gondolni ebben a kérdésben, hiszen sok esetben ők maguk íratják be rengeteg különórára a gyermekeiket.

Kérdésre válaszolva beszélt a pedagógushiányról, amely szerinte országosan nem jellemző, egy-egy tankerületben ugyanakkor valóban probléma. Megjegyezte: az iskolák meg fogják tudni oldani a tanárhiányt, a többi között azért, mert nagyon jó a kapcsolat egyrészt a tankerületek között, másrészt a tankerületek és a pedagógusokat képző egyetemek között.

Hajnal Gabriella szintén kérdésre beszélt arról: konkrét lépést nem tervez, nem is tervezhet az ellen, hogy 14-15 éves gyerekek szórakozóhelyekre járnak. Hangsúlyozta a szülők felelősségét, mondván, az esti szórakozóhelyekre nem az iskola, hanem a szülők engedik el a gyerekeket. Ugyanakkor fontosnak nevezte a prevenciót, azt, hogy felhívják mind a diákok, mind a szülők figyelmét arra, milyen veszélyek fenyegethetik ezeken a helyeken a gyerekeket.

A Klebelsberg Központ új elnöke hétfőn lépett hivatalba. Hajnal Gabriella 2017 januárjától a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettesi posztját töltötte be, Solti Péter elnöki mandátumának június 30-ai lejártát követően pedig a hivatali rendnek megfelelően ellátta az elnöki feladatokat.

Egyre égetőbb a tanárhiány: az alternatív iskolák sincsenek könnyű helyzetben

Nem csak az állami, hanem a magán- és alapítványi iskolákban is gondot okoz a pedagógushiány - írja a Pénzcentrum. A lap azt írja, a Magyar Waldorf Szövetség honlapján 48 tanári állást hirdetnek. A Tökön található Kisgöncöl Waldorf iskolába angol- és franciatanárt, euritmia tanárt és énekzene-zongorakísérő tanárt is.

hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Felsőoktatás hirdetés

Nyelvoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

HVG Állásbörze hirdetés

hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X