"A diákokat nem lehet megfélemlíteni" - Budapesten tüntettek az oktatási rendszerváltásért

1

"A jelenlegi oktatási rendszer rohad" - hangzott el a Kossuth téren, ahol több ezer diák, szülő és tanár tüntetett az "oktatási rendszerváltásért". A tömeg a Deák Ferenc térről vonult át a Parlament elé, ahol bejelentették: március 15-én ismét utcára vonulnak.

Kik tüntetnek, miért tüntetnek?

A tüntetés szervezői, a Független Diákparlament tagjai az esemény Facebook-oldalán azt írták, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem reagált érdemben a január 19-i demonstráción elhangzott követelésekre, Orbán Viktor pedig nem fogadta el a diákparlament meghívását arra a vitára, amelyet az oktatási rendszer problémáiról tartottak volna. "Sajnáljuk, hogy a kormány teljesen hátat fordított a diákság és a minőségi oktatás nemzeti ügyének" - írják a demonstráció Facebook-oldalán, ahol 3500-an jelezték, hogy részt vesznek a megmozduláson.

"Ezért úgy határoztunk, hogy a döntéshozókénál magasabb szint képviselőihez, a magyar emberekhez fordulunk. Mivel az oktatási kormányzat semmibe vette az ország jövője érdekében megfogalmazott kéréseinket, ezért nekünk, magyar diákoknak, tanárainkkal és szüleinkkel közösen kell rendszert váltanunk az oktatásban" - teszik hozzá, szerintük ez az utolsó esélyük arra, hogy ne kényszerüljenek külföldre "egy élhetőbb jövő reményében".

20:11

A demonstrációt az Örömódával zárták, a téren maradt tüntetők azt skandálták, "Európa mi vagyunk", "egyek vagyunk", "erősek vagyunk".

hirdetés
hirdetés

20:05
Újabb tüntetés lesz

Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament egyik vezetője bejelentette, hogy március 15-ére is tüntetést szerveznek, az Operaházhoz várják a tüntetőket.

20:00

Forrás: Túry Gergely

19:46
"Remélem, itt van az Echo TV"

Így jelentették be Kálló Dánielt, a Független Diákparlament szóvivőjét, utalva arra, hogy az Echo TV egyik műsorvezetője néhány hete nem az oktatási problémákról kérdezte a diákot, hanem a diákparlament felhívásának egyik mondatát elemeztette vele újra és újra. "Érzelmileg és fizikailag leamortizál, és nem is hatékony" - mondta a tüntetésen Kálló az oktatásról, aki szerint az iskolában legjobban a hibázástól félnek, márpedig hibák nélkül nincs kísérletezés, nincs innováció.  

19:40

"Látta itt valaki a tömegben Balog Zoltánt vagy Orbán Viktort?" - tette fel a kérdést Bradánovics Bendegúz, aki szerint azért tüntetnek a diákok, mert nem akarnak elmenni Magyarországról, de azt sem szeretnék látni, hogy visszasüllyedjen az ország a feudalizmusa. "És tudjátok, mit nem szeretnénk látni? Az édesanyánkat Skype-on. Pedig egyre többen csak így látják az édesanyjukat" - mondta, hozzátéve: a diákok húzhatják ki a kátyúból az országot.

Forrás: Túry Gergely

19:25
Lesz miniszterelnök-jelölti vita: Karácsony, Szél, Vona

"Megkerestük az országos diáktanácsot, hogy tárgyaljunk az együttműködésről, és igent mondtak. Úgyhogy ez a közeljövőben megkezdődik, így a diákok megosztottságtól mentesen, közösen hallathatják a hangjukat" - jelentette be Tarnay Kristóf, majd azt is bejelentették, hogy a Független Diákparlament által kezdeményezett, március 12-i miniszterelnök-jelölti vitán Karácsony Gergely, Szél Bernadett és Vona Gábor vesz részt, ők válaszolnak majd a diákok kérdéseire, Orbán Viktor nem fogadta el a meghívást.

19:11
Dicsőséges nagyurak

A következő felszólaló Balla István tanár, aki bejátszotta Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című művét, méghozzá Mácsai Pál előadásában. "Petőfi ezt a verset száz évvel ezelőtt írta, de ma nem is lehetne aktuálisabb az üzenete" - mondta a pedagógus, aki szerint mindenki érzi, hogy "a jelenlegi oktatási rendszer rohad", de a jelenlegi kormánynak megfelel "a lebutított rendszer". Balla István szerint olyan tantervet kell készíteni, amely lehetőséget biztosít minden gyerek számára a saját személyisége kibontakoztatására, erre a jelenlegi tanterv nem ad lehetőséget.

19:07
"Az Y generáció felébredt"


"A 12+1 pontról azt nyilatkozta Palkovics úr, hogy nem reális, de arra már nem volt hajlandó, hogy legalább egy válasz-e-mailt írjon, hogy miért gondolja ezt" - mondta Tarnay Kristóf, a tüntetés egyik szervezője, aki szerint az elmúlt hetek tüntetései azt mutatják, hogy "az Y generáció felébredt, kezünkbe vesszük a sorsunkat, közösen állunk ki a céljainkért".

19:00
"Az oktatási rendszer nem tud elbukni, mert már elbukott"

A következő felszólaló diák több problémát emelt ki, például az alacsony PISA-pontszámot, az állami és az egyházi iskoláknak járó állami támogatás közötti aránytalanságot, valamint azt, hogy előfordulhat olyan, hogy egy magyar iskolában szégyenfalra kerül ki azoknak a diákoknak a neve, akik intőt kapnak. "

18:55
"Ha a diák megszólal, rögtön az mondják róla, hogy lusta"

"Mindig megkapjuk, hogy a Független Diákparlament lezülleszti a diákságot, és nem akarunk iskolába járni" - mondta az első felszólaló, Tóth Laura szekszárdi középiskolás, aki szerint éppen azt szeretnék elérni, hogy jobb legyen az oktatás. "Egyre többen látják meg az oktatás siralmas helyzetét, és tudják, hogy a haladáshoz nekünk is európai szívonalú, 21. századi oktatási rendszerre van szükségünk" - tette hozzá, kiemelve, hogy az oktatásban teljes rendszerváltásra van szükség.

18:42
Lassan megérkeznek a Kossuth térre

A tüntetők ezekben a percekben érkeznek meg a Kossuth térre, ahol a program szerint beszédek fognak elhangozni. Az egyik rendező arra kérte a résztvevőket, hogy mindenki világítson a telefonjával, "mutassuk meg, mennyien vagyunk a téren".

Forrás: Túry Gergely

18:35
Sok az idősebb tüntető

A demonstrációhoz ugyanis a szülői és oktatási szervezeteket tömörítő Civil Közoktatási Platform is csatlakozott, megjelentek többek között az Oktatói Hálózat tagjai is. Valószínűleg sok a tanár is, például a belharcokkal küzdő Pedagógusok Szakszervezete is támogatja a demonstrációt.

18:27
A Civil Közoktatási Platform támogatja a diákokat

Választható szakmai érettségi, nulladik órák betiltása: egyetért a diákokkal a CKP

Egyetért a januári diáktüntetésen elhangzott követelésekkel a Civil Közoktatási Platform (CKP). „Az oktatási kormányzat sem hagyhatja figyelmen kívül a diákok 12+1 pontban megfogalmazott, reális követeléseit, sőt tárgyalási alapként kell kezelnie azokat" - írja közleményében a Civil Közoktatási Platform. Több ezren tüntettek péntek este Budapesten igazságosabb, demokratikusabb, diákközpontú és modern, a tanulókat nem túlterhelő oktatási rendszerért, sőt ultimátumot is adtak a kormánynak.

18:20
Balog Zoltán? Nem nagy kedvenc

Ezen a tüntetésen nem az oktatási államtitkár, hanem Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter lemondását követelik - a tömeg többször skandálta azt, hogy "Balog Zoltán mondjon le", és van ilyen feliratú transzparens is. Palkovics László államtitkár neve még el sem hangzott, míg a 2012-es diáktüntetéseken rendszerint nem a tárcavezető, hanem az akkori oktatási államtitkár, Hoffmann Rózsa lemondását követelték a diákok.

18:18
Vona, Dúró Dóra, Szél Bernadett

A hvg.hu kiszúrta, hogy a tüntetésen megjelent az LMP-s Szél Bernadett, valamint a jobbikos Dúró Dóra és Vona Gábor is.

Forrás: Túry Gergely

18:14
"Az iskola nem laktanya"

"Az iskola nem kaszárnya", "az iskola nem laktanya", "mi vagyunk a jövő", "Balog Zoltán mondjon le", "nem adjuk fel" - többek között ezt skandálják az Arany János utcai metrómegállónál tartó tüntetők, sokan EU-s zászlót tartanak a magasba. A tüntetésen a sokadik Kozmosz-szám hangzik el, most éppen Az okosok földje című. Ha valaki nem ismerné, egy részlet a szövegből:

Fosunk a jövőtől, büszkén a múltra
de hogy mi volt a múlt, azt senki se tudja
úgy tudtuk, más bánt el velünk
pedig mi voltunk azok, hidd el nekünk

18:10
Képek a Deák térről

Forrás: Túry Gergely
Forrás: Túry Gergley

18:05
Egyre többen csatlakoznak a tüntetéshez

Egyre többen csatlakoznak a tüntetőkhöz, akik hol azt skanádlják, hogy "gyertek velünk", hol azt, hogy "szabad ország, szabad oktatás", de elhangzott a 2012-es diáktüntetésekről ismert mottó, a "semmit rólunk nélkülünk" is. Tudósítónk szerint a diákokhoz sok idősebb tüntető is csatlakozott, a hangulat - elsősorban a menetet vezető teherautóból játszott zene miatt - az Eduline által megkérdezett egyik diák szerint "egészen házibulis".

17:55
Elindultak a tüntetők

A tüntetés fél hatkor kezdődött, akkor már több százan várakoztak a budapesti Deák téren, ahonnan ezekben a percekben indultak meg a tüntetők a Parlament felé - azt skandálják, hogy "gyertek velünk". A tüntetők közül többen "Olyan lesz a jövő, mint a ma iskolája", "Szabad oktatást!" feliratú transzparenseket tartanak a kezükben, mások a telefonjukkal világítanak.

Forrás: Túry Gergley

17:45
Mit követelnek a diákok?

1. Neveljenek az iskolában elméleti és gyakorlati módon is kritikus gondolkodásra és felelős állampolgárságra!
2. Rögzítsék a diákok kötelező óraszámának maximumát heti 30 órában a középiskolában, 25 órában az általános iskolában!
3. Ne legyen kötelező a szakmai érettségi! Tegyék lehetővé az előrehozott érettségit minden tantárgyból! A törvényeknek megfelelően a továbbiakban minden érettségivel kapcsolatos változtatást felmenő rendszerben vezessenek be!
4. Állítsák vissza a korlátozás nélküli, szabad tankönyv-választást!
5. Rendelkezzenek vétójoggal a diákönkormányzatok a diákokat érintő kérdésekben, választhassák meg szabadon a diákönkormányzatot segítő tanárt!
6. Ne korlátozzák az oktatási intézmények a diákok és tanárok szólásszabadságát! Ne fenyegessék őket sem formálisan, sem informálisan!
7. Semmilyen formában ne növeljék a tanév hosszát!
8. Töröljék el a nulladik órákat, ne kezdődjön a tanítás reggel 8 óránál korábban!
9. Ne lehessen az oktatásból kirekeszteni a 18 éven aluli diákokat!
10. Támogassák a diákok tudományos sikereit és versenyeredményeit! Jutalmazzák ezeket többletponttal és magasabb ösztöndíjjal!
11. Hozzanak létre minden intézményben névtelen tanárértékelő rendszert, az eredményeket tegyék hozzáférhetővé.
12. Állítsák vissza a felsőoktatási keretszámokat legalább a 2011-es szintre a továbbtanulási esélyegyenlőség érdekében! Ne kössék nyelvvizsgához az egyetemi felvételit!
(+1. Tegyék elérhetővé minden diák számára a világnézetileg semleges oktatást!) 

hirdetés

Hozzászólások (1)

Ez nem csak a Diákok ügye, mindannyiunknak ott kell lenni március 15-én. Persze csak akkor, ha változásást akarunk, ha jó a posvány, akkor ...

Új hozzászólás



hirdetés

Felsőoktatás hirdetés

Nyelvoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

HVG Állásbörze hirdetés

hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X