Taroltak a magyar diákok a nemzetközi versenyeken, itt vannak az eredmények

1

2017-ben nyolc nemzetközi tudományos olimpián és négy egyéb nemzetközi versenyen vettek részt magyar diákcsapatok, nem is akármilyen összesített eredménnyel.

Forrás: pixabay

A negyvenkilenc versenyző huszonegy különböző állami fenntartásban lévő intézménybe és négy egyetemi gyakorlóiskolába járt a 2016-2017. tanévben. Versenyzőink egyéni versenyeken nyolc arany-, tizenöt ezüst-, nyolc bronzérmet, csapatversenyeken két arany és egy ezüstérmet értek el, teljesítményükért nyolcan dicséretben részesültek -  közölte a kormányzati oldalon az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

hirdetés
hirdetés

28. Nemzetközi Biológiai Olimpia

Itt 64 ország középiskolás tanulója vett részt. A magyar csapat egy arany, két ezüst és egy bronzéremmel zárta a versenyt.

 25. Nemzetközi Filozófiai Olimpia

Az idei olimpián 45 ország versenyzői vettek részt. Az olimpikonoknak négy óra alatt anyanyelvüktől eltérő nyelven (angol, francia, német vagy spanyol) a megadott négy téma (idézet) egyike alapján kellett esszét írniuk. Itt egy arany érem született, egy diák pedig elismerést kapott.

Szenzációs eredmény: sorra nyerik a világversenyeket a magyar diákok

Sorra nyerik a diákolimpiákat a magyar diákok - nem is akármilyen tantárgyból, filozófiából. Az idén 45 ország 95 diákja vett részt a 25. Nemzetközi Filozófiai Diákolimpián Rotterdamban. Schultz Nóra, a budapesti Radnóti Gimnázium végzőse a három aranyérem egyikét hozta el, a szegedi Kiss Lóránt (tanára: Farkas Zoltán) dicsérő oklevelet kapott.

 48. Nemzetközi Fizikai Olimpia

A Yogyakartában megrendezett olimpián 86 ország 395 versenyző vett részt, a magyar csapat egy arany-, és négy ezüstéremmel végzett versenyen.

 14. Nemzetközi Földrajzi Olimpia

A 14. Nemzetközi Földrajzi Olimpiára 45 ország 174 diákot delegált. A versenyzőket a HunGeoContest országos, angol nyelvű földrajzverseny keretében válogatták ki. A magyar csapat két ezüst és egy bronzéremmel zárt.

29. Nemzetközi Informatikai Olimpia

Az olimpián 84 ország 304 versenyzője vett részt. Kiemelendő Gáspár Attila teljesítménye, aki aranyérmet szerzett az idei és a tavalyi Nemzetközi Matematikai Diákolimpián is. Rajta kívül 2 magyar diák szerzett még érmet.

 49. Nemzetközi Kémiai Olimpia

A versenyen 78 nemzet 297 diákja vett részt. Az országok nem hivatalos pontversenyében a pontok alapján a magyar csapat a 10. helyet szerezte meg. A verseny végül négy ezüstéremmel zárult a hazai diákok részéről.

Szenzációs eredményt értek el magyar diákok: több érmet is szereztek matematikából

Dél-Korea végzett az első helyen az 58. nemzetközi matematikai olimpián, amelyen 111 ország 600 résztvevője vett részt a héten. A magyar csapat a 22. helyet szerezte meg. A dél-koreaiak hat aranyéremmel végeztek az első helyen Kína (5 arany és 1 ezüst), valamint Vietnam (4 arany, 1 ezüst és 1 bronz) előtt - a verseny honlapja szerint.

 58. Nemzetközi Matematikai Olimpia

A versenyen 111 ország 615 diákja vett részt. Az országok nem hivatalos pontversenyében Magyarország a 22-24. helyen végzett, két arany, egy ezüst és egy bronzéremmel, valamint két dicsérettel.

Összesítésben a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákjai szerezték a legtöbb érmet, de sok helyezést értek el a miskolci Földes Ferenc Gimnázium, és a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulói is.

hirdetés

Hozzászólások (1)

Mert ugyebár pocsék a hazai oktatás, bezzeg Romániában, Szlovákiában, stb...

Új hozzászólás



hirdetés

Felsőoktatás hirdetés

Nyelvoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

HVG Állásbörze hirdetés

hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X