2018-ban újabb változás jön: 30 ezer ötödikes tableten kapja a tananyagot

A kormány kiemelt területként tekint a természettudományos oktatás feltételeinek javítására - mondta az MTI-nek a Science on Stage (Tudomány a színpadon) oktatási fesztivál csütörtöki debreceni megnyitóját követően az oktatásért felelős államtitkár.

Forrás: Fülöp Máté

Palkovics László hangsúlyozta: a tervek szerint 30 ezer ötödik osztályos tanuló már táblagépen kapja meg a tananyagot 2018 őszétől. A következő években pedig a vidéki iskolákat 45 milliárd forint európai uniós forrásból számítástechnikai eszközökkel, a gépeken futó alkalmazásokkal szerelik fel, míg a központi régió intézményeiben 10 milliárd forint hazai forrást fordítanak a digitális eszközök fejlesztésére.

hirdetés
hirdetés

Hozzátette: az elmúlt 15-20 évben, de különösen 2007 óta, amikor megjelentek az okoseszközök, megváltozott a diákoknak a tudományhoz, a világhoz való viszonya, a pedagógusoknak így egyre nagyobb kihívást jelent, hogyan tudják érdekessé tenni a természettudományos tantárgyakat. Az államtitkár szerint a Scinece on Stage fesztiválon ehhez kaphatnak kiváló ötleteket a magyar pedagógusok is.

Európa legnagyobb természettudományos oktatási fesztiválján rekordszámú résztvevő, csaknem 30 ország 450 pedagógusa mutatkozik be. A házigazda Magyarországot 70 tanár képviseli a debreceni Kölcsey Központban csütörtöktől vasárnapig tartó eseményen, ahol a pedagógusok bemutatják, milyen új ötletekkel, módszerekkel, kísérletekkel oktatják saját iskolájukban a természettudományos tárgyakat.

A fesztivál rendezvényei elsősorban a szakmai közönségnek szólnak, szombaton azonban nyílt napot szerveznek. A Kölcsey Központban és a Baltazár Dezső téren színes programokkal, bemutatókkal várják az érdeklődőket, akik többek között megismerkedhetnek a virtuális valósággal, és kipróbálhatják a robotprogramozást is.

Egyelőre nem lesz online érettségi, de 20 ezer ötödikes tabletet kap

Kiírták a közbeszerzést 20 ezer tabletre, az eszközöket ötödikes diákok kaphatják meg, akik részt vesznek abban a digitális kísérleti programban, amelynek keretében kipróbálják, hogyan működik a hagyományos tankönyvek kiváltása digitális eszközökkel és egyéb tartalmakkal - mondta a Magyar Időknek Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos.

hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés
hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X