Egyelőre nem lesz online érettségi, de 20 ezer ötödikes tabletet kap

Kiírták a közbeszerzést 20 ezer tabletre, az eszközöket ötödikes diákok kaphatják meg, akik részt vesznek abban a digitális kísérleti programban, amelynek keretében kipróbálják, hogyan működik a hagyományos tankönyvek kiváltása digitális eszközökkel és egyéb tartalmakkal - mondta a Magyar Időknek Czunyiné Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos.

Forrás: MTI / Bugány János

A lap hétfői számában megjelent cikk szerint az összesen 45 milliárd forintos fejlesztés igyekszik illeszkedni a digitális oktatási stratégia hosszú távú feltételeinek megteremtéséhez.

hirdetés
hirdetés

"Az első ütemben leginkább a tanulói, tanári és tantermi digitális eszközöket szerezzük be. A források másik részét pedig arra fordítja az oktatási kormányzat, hogy a tanárok egy nagyon határozott digitális módszertani továbbképzés keretében megtanulják a saját szakterületükön alkalmazni a digitális eszközöket és tartalmakat" - mondta a kormánybiztos, hozzátéve, hogy terveik szerint a következő három-négy évben minimum 40 ezer pedagógus digitális felkészítését valósítják meg.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat vagy csatlakozzatok az érettségizők Facebook-közösségéhez. Az érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Az online érettségire viszont még várni kell. Ahhoz ugyanis, hogy az érettségi vizsga online környezetben tudjon futni, technológiai fejlesztésre van szükség, minden iskolában adottnak kell lenniük a feltételeknek, de szabályozási kérdések is felmerülnek - mutatott rá Czunyiné Bertalan Judit, aki szerint az online érettségit csak felmenő rendszerben lehet majd bevezetni, de ez egyelőre még nincs napirenden, bár az biztos, hogy a jövő útja errefelé vezet.

Tabletet kaphat tankönyv helyett 2018-tól több ezer ötödikes

Tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos diák, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel - mondta az oktatási államtitkár csütörtökön egy szombathelyi tanácskozáson. Palkovics László arról is beszélt, hogy tízmilliárd forintot szánnak iskolabuszok beszerzésére, amelyek kistelepülésekről viszik majd a felsősöket a jól felszerelt térségi vagy városi iskolákba.

hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X