Tanítanék: Ezt teheted március 30-án

A szerdai tiltakozást szervező Tanítanék Mozgalom egy 21 pontos összefoglalót és útmutatásokat tett közzé a tanárok számára.

Forrás: olvasói fotó

Egyre több iskola csatlakozik a március 30-i egyórás munkabeszüntetéssel egybekötött tiltakozáshoz, 8 és 9 óra között az iskolák elé vonulnak a támogató diákokkal és civilekkel a pedagógusok. Sok helyen mindezt a már ismert kockás ingben teszik majd és fotókat készítenek, élőláncot alkotnak a szülőkkel, vagy szemetet szednek majd, valamint fákat ültetnek.

hirdetés
hirdetés

A legfontosabb továbbra is korábban felállított szakmai 12 pontjuk elfogadtatását tartják, ennek szól a tiltakozás - írja a Tanítanék Mozgalom 21 pontos listája, mely ajánlásokat ismegfogalmaz a szerdai tiltakozásra. Ezekben a pontokban olyan követeléseket fogalmaztak meg, melyek azonnali teljesítését várják, hogy már a következő tanévben - vagy akár a jelenlegi hátralévő részében - érdemi változások következzenek be. Továbbra sem tartják kompetensnek a Köznevelési kerekasztalt a javaslatok megfogalmzásában.

A Klik megszüntetését továbbra sem tekintik elegendőnek, legfőképp azért, mert egyelőre úgy látják, hogy csak "márkanévcsere" történik, a működés lényegében ugyanaz lesz.

Maguk azért kerülik a "sztrájk" kifejezést, mert jogszerű keretek között nehéz a pedagógusoknak sztrájkot szervezniük, erre nem volt lehetőségük március 30-ig - ezért döntöttek a polgári engedetlenségi mozgalom mellett. Amennyiben továbbra sem fogadja el a kormány a követeléseiket, úgy folytatják a tiltakozást, egy-egy órával meghosszabbítva a munkabeszüntetés idejét. A polgári engedetlenségről úgy fogalmaznak, hogy az a sztrájktörvény előtt a szakszervezetek bevett módszere volt az érdekérvényesítésre, amellyel békés módon egy magasabb eszme érdekében vagy jogsértés ellen tiltakoztak egykor.

Mindenhol a tantestület döntésére bízzák, hogy az iskola tiltakozik-e, de ahol nem sikerül megszervezni a szerdai akciót, ott is kérik a pedagógusokat, hogy kockás inggel, vagy valamilyen más formában fejezzék ki egyetértésüket.

Emlékeztettek, hogy Palkovics László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában minden tiltakozó számára megígérte, hogy nem lesznek retorziói a tiltakozásnak, legfeljebb az elmaradt órát kell pótolni.

A közlemény kiemelte, hogy mindenhol meg kell oldani a diákok felügyeletét a tiltakozás idejére, valamint mindenkit arra kérnek, hogy semmilyen politikai cselekvésre ne buzdítsanak.

hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X