Országos sztrájkot jelentett be Pukli István a Kossuth téren

14

Ismét utcára vonultak a tiltakozó pedagógusok, és azok, akik támogatják a céljaikat. Délután három után indult a menet a Hősök teréről a Kossuth térre. Egyes számítások szerint több tízezren voltak jelen. Polgári engedetlenséget és sztrájkot jelentett be Pukli István.

Forrás: Túry Gergely
hirdetés
hirdetés

17:35 - Elég fura kántálással zárul a tüntetés

"Nincs hatalmad felettem" - kántálták többen a színpadon, miközben Törley a Kossuth-nótát énekelte.

17:25 - Amennyiben Áder és Orbán nem kér bocsánatot 8 napon belül a "megfélelmlített, megalázott" emberektől, akkor március 30-án országos sztrájk lesz

Jelentette be Pukli István, a Teleki igazgatója, a Tanítanék egyik vezetője, az utolsó felszólaló. Azt is mondta, itt van velünk lélekben a társadalom 75 százaléka - utalva egy múlt heti felmérésre. Elmondta, nem lesz törvényes a sztrájk, polgári engedetlenség keretében tartják azt meg.

23-a éjfélig várják a kormány válaszát és lépéseit, máskülönben 30-án egy órán át tüntetnek az iskolák előtt, nem lesz tanítás.

Pukli egyébként elég indulatos beszédet mondott, amit a tömeg is lelkesen fogadott. Amíg megaláznak, addig nem lehet szó párbeszédről - üzent a kormánynak. Pártállástól független összefogást is szorgalmazott. "Legyünk jó hazafiak" - zárt a beszédét.

17:21 - L. Ritók szerint ma, aki felveti a kormányzat hibáit az oktatásban, egyből politikai ellenféllé válik

17:15 - "Azokért vagyok itt, akiknek még kockás ingük sincs, akik a döntéshozók szerint a rossz étkezési szokások miatt nem reggeliznek"

L. Ritók Nóra tanár, blogger, aktivista, a kormány Antiszegregációs Kerekasztalának egykori tagja a társadalmi egyenlőtlenségekről beszél, amit szerinte a mostani rendszer tett az eddiginél sokkal súlyosabbá.

Forrás: Túry Gergely
17:12 - A szülők nevében Neubauer István beszélt, aki Orbánnak közvetlenül címezte a szavait

"Miért akadályozza foggal-körömmel, hogy ez az orszgág felvilágosult, sikeres és nyitott ország legyen?" - mondta. Azt is elmondta, ők felelős szülők, akik nem pártszimpátia szerint bírálják az oktatási rendszert. Olyan minisztériumot követelt, ami az embereket képviseli, nem a kormányt az "emberkísérleteikben". "Nekünk, szülőknek nincs hová hátrálnunk, hiszen a gyerekeink jövője a tét. Bátraknak kell lennünk, mert gyerekeink sorsa évek óta illetéktelen kezekben van. El az illetéktelen kezekkel" - zárja a beszédet.

17:04 - "Egyszer mindenkinél eljön az a pillanat, amikor nem hallgathat tovább"

- mondta Békés Gáspár diákolimpikon, aki azon háborodott fel, hogy Balog Zoltán, ahogy fogalmazott, megosztotta a diákokat, amikor fotót posztolt a diákolimpikonokkal, és ezzel kívánt válaszolni a tüntetőknek. Az oktatás mellett az egészségügyről is beszélt, és a központi állami irányítást ítélte el. Megtartó és visszaváró oroszágban szeretne élni, ahol nem megy külföldre a tehetségesek legnagyobb része - mondta.

17:00 - Rengetegen maradtak a környező utcákban, nem fért be mindenki a térre

16:52 - Pilz Olivér a miskolci Herman tanára, a Tanítanék Mozgalom egyik vezetője "nemzeti konzultációt" tart a színpadon.

Felolvassa a 12 azonnali követelést, amit nemrég tártak a kormány elé, majd megkérdezi a közönséget: egyet értetek?

16:48 - Egy perc néma csönd a téren

16:46 - Sándor Mária levette a kockás inget és énekelni kezdett

A beszéde végén a Ha én rózsa volnékot kezdte énekelni Sándor, miközben levette és lobogtatni kezdte a kockás inget. A végén mintha el is érzékenyült volna.

16:41 - Pedagógusoktól érkező panaszos leveleket olvasott fel Sándor Mária, amik leginkább a Klik visszásságairól szóltak

Az egyik levél arról szól, hogy a tankerület listázta a február 29-i hiányzókat. Erről mi is írtunk, de a Klik tagadta, hogy ilyesmit tettek volna.

16:35 - "Szóltunk, sokszor szóltunk, hogy a Klik nem más, mint egy akadály"

"Szóltunk, hogy ebből baj lesz, könyörögtünk, hogy hallgassanak meg minket, de nem kaptunk választ. Kokikat kaptunk, meg sallereket, megaláztak minket, elcsöndesedtünk, de ez a csönd nem a megalázkodás csönedje, hanem a méltóság és a nép csöndje, ami erősebb a kiáltásnál" - mondja Törley, és Sándor Máriát, a fekete ruhás nővért szólítja színpadra.

16:33 - Törley Katalin a színpadon rendezgeti a tömeget

Még sokan meg sem érkeztek, de már keresni kell az üres helyeket, mert már nagyon nehezen férnek be az Alkotmány utcából. Törley azt is elmondja, hárman szervezték az eseményt, és emmi közük Soros Györgyhöz, ők a gyerekekért vannak.

16:31 - Videó arról, mennyien vannak a tüntetésen

A nol.hu posztolt egy remek videót, amit az Oktogonon készítettek.

 

16:20 - A Kossuth tér kezd megtelni, közben a menet vége még nagyon messze.

16:15 - Lassan a Kossuth téren a tömeg eleje

A vége viszont még bőven az Andrássyn. így biztosan csúszik a program. Valószínűleg megvárnak mindenkit a beszédekkel.

16:09 - Erős fotó a tüntetőkről

Az Abcúg Facebook-oldalán egy remek fotó.

16:04 - Egyre többen a tüntetők

A menet elején azt mondták, a tömeg vége még a Hősök terénél van, miközben a szervezők vezette rész már a Nyugati térnél. Menet közben is csatlakoznak. Most már a szervezők is több tízezer emberről beszélnek.

15:45 - A rendőrök szerint harmincezren vannak a tüntetők

Ezt a hvg.hu tudósítója hallotta a rendezvényt biztosító rendőröktől.

15:40 - Tízezren vannak a vonulók az Andrássyn

Erről beszélt a sor elején Füzesi Károly.

15:30 - A tömeg még csak most indult,

az előbb csak azért mentek előre az Andrássyn, hogy elférjenek a Hősök terén. Erre a rendőrök kérték meg a szervezőket.

15:25 - A Kossuth téren meglepetés várja a tüntetőket

Korábban már bejelentették a szervezők, hogy egy nagy bejelentésre készülnek. A tömeg egy órán belül a Kossuth térre érhet, itt lesznek a beszédek, és itt tehetik majd meg a bejelentést.

15:20 - Tele a Hősök tere, a menet már megindult

Komoly tömeg gyűlt össze a szemerkélő eső ellenére, a tér gyakorlatilag megtelt, mire elindult a tömeg.

15:17 - A kockás kokárda, azaz a "kockárda" (elnézést) a tüntetés slágere

Több árus is kínál a városban a hagyományos mellett kockás kokárdát is már reggel óta.

15:15 - Tele a metró, még mindig tartanak a térre

Ahogy az előző demonstráció alkalmával, most is nagy türelem kell azoknak, akik metrón mennek a Hősök terére.

Az esemény kezdetéig több mint nyolcezren jelezték részvételüket az eseményre Facebookon. A tüntetéshez nyolcvan szervezet csatlakozott, az eseményt a Tanítanék Mozgalom szervezte. A Pedagógusok Sztrájkbizottságának 25 pontját, és a Tanítanék 4 pontját, illetve az oktatói hálózat 5 követelését kérik számon a kormányon. Az eseményen felszólal Pukli István, Törley Katalin, Pilz Olivér, akik elsőként álltak a tiltakozások élére. Beszél még Békés Gáspár diákolimpikon, L. Ritók Nóra, Neubauer István és Sándor Mária.

Tegnap Pukli István sajtótájékoztatót tartott, arról itt írtunk. A diákok toborzójáról itt, hétvégén pedig Törley Katalin mondta el, miért tüntetnek.

A jelenlegi tiltakozással kapcsolatos friss híreket megtaláljátok itt.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

(x)

Sprechen Sie Deutsch?

A budapesti Osztrák Intézet intenzív nyári német nyelvtanfolyamokat indít, amelyek az ÖSD német nyelvvizsgára is felkészítenek.  Tovább »

Hozzászólások (14) , melyek közül a legfrissebbek:

kalkula

Szomorú, ez nagyon a rákosi rendszerre emlékeztet, a minden mindegy, csak kuss legyen.

kalkula

Ön összetéveszti a nyugalmat a kussolással.

Kaposvári László

Kedves Kalkula!

1. Én nem vagyok gyáva, és titokban sem szimpatizálok a tüntetésekkel.
2. Nem dühösít a jelenlévők száma, hiszen egy idő után majd elcsendesednek és végre ismét nyugalom lesz.
3. Az 1848. március 15-ei tüntetésen 20 000-en voltak, ehhez képest a "nagy" pedagógustüntetésen csak 2000-en vettek részt. Ez igen messze áll egy nagy tüntetéstől.

ugyanazok

http://vilaghalo.info/brody-janos-elsopro-ereju-dala-a-rendszerrol

kalkula

Az ilyen emberek, (mint akiket előző hozzászólásomban név szerint említettem) sokszor saját gyávaságukat szégyellik, azt, hogy ők nem mernek kiállni érdekeikért, és az jár leginkább az eszükben, ha nekik nem sikerült, hát ne sikerüljön másnak se. Ilyen a magyar.

kalkula

rittyentenek, lemaradt egy k-betű.

kalkula

Azért az mutat valamit, hogy több tízezren vettek részt a tüntetésen. Akik ide olyan kommenteket rittyentene, mint István Péter, Kaposvári László és a többiek, azok csak szeretnék, hogy ne legyen folytatása, álmodoznak róla egyet. Talán még bosszantja is őket, hogy ennyien megjelentek a tüntetésen, és forr bennük a düh.

Kaposvári László

A sztrájk szerencsére nem érint sok iskolát, hiszen a tavaszi szünetet meghosszabbítva sok iskolában nem lesz tanítás. De ami a fontosabb: Azokat a tanárokat, akik polgári engedetlenséget tanúsítanak, tehát magyarul részt vesznek a sztrájkban, a KLIK-nek haladéktalanul meg kell szüntetni jogviszonyukat!

Rumi Kati

Gyurcsány szavaival élve "majd hazamennek"

Páricsi Károly

Libbant ,höbörgő,kunbélás,Ávh-s a szervezők zöme,szerencsére a rendes,jól tanitó tanároknak csak a töredéke vesz részt.Amelyik ügynél a balfék pártok megjelennek az szart sem ér.Majd az alja zsidóatv-ben lesz ájvékolás.

Kaposvári László

Egy idő után úgyis el fog csendesedni a sok tüntető, és minden mehet tovább a normális kerékvágásban. A tiltakozók nem változásokat érnek el, hanem fennakadást és zavart keltettek a tanév II. felében.

Vámosi János

Aki ismeri Forest Gamp mamájának kedvelt mondását a hülyékről, az tudja, hogy ki a selejt.

István Péter

Szerencsére viszonylag kevés a selejt pedagógus, mindössze mintegy kétezren indultak a Hősök teréről.

Új hozzászólás



hirdetés

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel

vagy

Csatlakozz Facebookkal:

Szeretnék az eduline.hu-tól kereskedelmi célú tájékoztatókat kapni.

Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X