Friss kutatás: valami nagyon hiányzik a fiatal munkavállalókból

A szakmai alázatot és a kitartást hiányolják a leginkább a fiatalokból a HR-esek, a fiatalok viszont úgy vélik, pont ezek a legfőbb erősségeik.

Forrás: pixabay.com

A személyes kompetencia fontosabb, mint a szakmai tudás – mondják az ideális munkavállalóról a HR-esek, akik a jövőben a legnagyobb változást ezen a területen várják. A Jobsgarden kutatásában 700 pályakezdő munkavállalói attitűdjét vizsgálták, majd az így kapott eredményeket szembe állították a munkáltatói oldal elvárásaival - írja az Új Nemzedék Központ.

hirdetés
hirdetés

A megkérdezettek szerint az emberi oldal a leginkább meghatározó, míg a szakmai felkészültség csak a második helyen végzett. Az innovációra és az új generációra nyitott cégek keresik is az egyéniségeket, a tudással pedig úgy vannak, hogy azt majd házon belül megadják. Fontos elvárás lenne a türelem, az alázat és a kitartás is a munkáltatók részéről, ám a mostani fiatalok mindent sokkal gyorsabban akarnak megkapni, mint a korábbi generációk, tisztában vannak az elvárásaikkal és nem félnek ezeket kinyilvánítani.

Friss kutatás: ilyen munkahelyet szeretnének a fiatalok

A munkahely biztonságát és a fizetést tekintik a legfontosabbnak a pályaválasztás előtt álló hetedik osztályos fiatalok a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) idei pályaorientációs kutatása alapján. Az MKIK hétfői közleménye szerint a megkérdezett 9071 diák 95 százaléka szeretne továbbtanulni.

A munkaadók 64%-a véli úgy, hogy a frissdiplomásoknak nincs reális pályaképük, és mindössze 15%-uk szerint vannak tisztában a munkahelyi elvárásokkal. A fiatalok viszont ennél jóval magabiztosabbak, 65%-uk azt mondta, nagyon is tisztában van vele, hogy mi vár rá egy munkahelyen.

Megdöbbentő, hogy miközben a diákok közel 30%-a érzi úgy, hogy a TOP5 skilljében szerepel a szakmai alázat, addig a munkaadók 70%-a szerint a fiatalok nem megfelelő mértékben alázatosak. Emellett a kitartást, a csapatmunkát, a segítőkészséget, a gyors tanulást és a folyamatok átlátását emelték ki, mint olyan értékeket, melyet ők tudnának adni a vállalatnak.

Ha ti is pályakezdők vagytok, de türelmesnek és kitartónak érzitek magatokat, akkor itt megnézhetitek a pályakezdő állásokat.

300 ezer forint feletti átlagbért kapnak friss diplomásként: ezért is megéri műszaki képzést választani

Milyen átlagbérre számíthatnak a műszaki szakokat végzett diplomások? Hol a legmagasabb a fizetés, és az egyes szakok bérei mennyiben különböznek egymástól? Utánajártunk. A legmagasabb átlagbérrel a mechatronikai mérnök képzésen végzett diplomások számolhatnak - derül ki a diplomáspálya-követési rendszer 2017-es adataiból. Az ő keresetük bruttó 378 ezer forint körül mozog.

hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés
hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X