"Majdnem mindig van valami rendezvény, karaoke, fröccspong, sporthét"

Miért jó Veszprémben tanulni? Hol lehet két előadás vagy szeminárium között lazítani? Szabó Tímeával, a Pannon Egyetem harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatójával beszélgettünk.

Milyen volt az első éved?

Az első évemet egész könnyűnek mondanám. Gondolom, ezzel próbálják a gólyáknak megkönnyíteni az amúgy nehéz kezdetet. Ami örök emlék számomra, az a gólyatábor és a kollégiumi gólyatábor (a kopogtató tábor). Sok emberrel megismerkedtem, jó csapat verődött össze, akik ma is jó barátaim, nagy előnyt jelentett az egyetem kezdésekor, hogy nem voltam egyedül.

hirdetés
hirdetés

Milyen elvárásokkal érkeztél az egyetemre? Mi az, amin változtatni lehetne/kellene?

Azért örültem, hogy vidéki egyetemre kerültem, mert mindenképp szerettem volna Erasmusra menni. Erre egy fővárosi egyetemen kisebb az esély, mert sok hallgató pályázik rá, itt viszont kevesebben vagyunk, így lehetőségem volt fél évig Rómában tanulni. Amin változtatnék, az az oktatás gyakorlatiassága. A jövőnk szempontjából néha jobb lenne érteni is, hogy mire jó az, amit tanulunk, ezt pedig sok tárgyamnál nem érzem így.

Igénybe veszed az egyetemi sportolási lehetőségeket?

Az első évben rendszeresen jártam, egyrészt a kötelező tesi miatt, másrészt pedig a nagy választék miatt. Sokat jártam aerobic órákra, a kollégium konditermébe vagy jógára. Úgy látom, az elmúlt két évben kevesebb sportolási lehetőség van az egyetemen, és sajnos azok is üközésben vannak az óráimmal.

Campusportré
Új cikksorozatunkban utánajárunk, hol lazítanak, buliznak, pihennek, kirándulnak a különböző egyetemek és főiskolák hallgatói. Mit szeretnek az alma materben, és min változtatnának? Hol szoktak ebédelni, sportolni, barátokkal találkozni? Hetente egyszer mikrofonvégre kapunk egy-egy hallgatót.

Melyik a kedvenc helyed a campuson?

A Gazdaságtudományi Kar alagsorában vannak babzsákfotelek, ott jókat lehet pihenni két óra között.

Hol szoktál ebédelni? Milyen jó helyek vannak az egyetem környékén?

Általában a História Hangvillában szoktam menüt rendelni, mert ez a legjobb hangulatú étterem, ennek ellenére nagyon olcsó, mert diákkedvezményt is kapunk. Ezen kívül az egyetemi menzán vagy a Hungária Étteremben szoktam ebédelni.

Forrás: Dudás

Hova jártok bulizni?

Leggyakrabban a kollégiumban bulizunk, majdnem minden héten van valami rendezvény, például karaoke, fröccspong, sporthét. Sokszor átmengyünk az egyetemi szórakozóhelyre, a DC-be, vagyis a Diák Centrumba. Időnként a Gesztenyés Sörkertbe is járunk. Az év legjobb bulija szerintem (kollégistáknak) a Koli7, amikor a Pannon Egyetem kollégiumai vetélkednek egymással. Az egyetemi napok is híres program, de csak kétévente rendezik meg, és én abban a félévben Erasmuson voltam, így sajnos lemaradtam róla.

Kikapcsolódás, kirándulás? Mit ajánlasz Veszprémben?

Hétvégente mindig haza szoktam utazni, ezért nem sok kulturális rendezvényen tudok részt venni. Hétköznap pedig kevés ilyen lehetőség van Veszprémben. Az egyetem által rendezett programokra szoktam elmenni, mint például az Egygitáros Minifesztiválra. Szeretek felmenni a várba, vagy a Séd patak völgyében sétálni, mert nagyon szép a kilátás. Ha pedig Veszprémen kívüli úti célról van szó, akkor a Balaton környékén szeretek utazni, főleg ha már jó idő van.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X