Szeretne azonnal értesülni a legfontosabb hírekről?
Az értesítések bekapcsolásához kattintson a "Kérem" gombra!
Az értesítés funkció az alábbi böngészőkben érhető el: Chrome 61+, Firefox 57+, Safari 10.1+
Köszönjük, hogy feliratkozott!
Hoppá!
Valami hiba történt a feliratkozás során, az oldal frissítése után kérjük próbálja meg újra a fejlécben található csengő ikonnal.
Már feliratkozott!
A böngészőjében az értesítés funkció le van tiltva!
Ha értesítéseket szeretne, kérjük engedélyezze a böngésző beállításai között, majd az oldal frissítése után kérjük próbálja meg újra a fejlécben található csengő ikonnal.
Doktori címet adó, ötéves, osztatlan képzésként államtudományi mesterszak indul jövő szeptemberben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) - mondta az intézmény rektora a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Patyi András közölte: a mind a nappali, mind a levelező tagozaton államilag támogatott képzésben is induló szak elsősorban a közigazgatási, kormányzati, tehát a végrehajtó hatalom számára képez vezetőket, szakértőket, elemzőket, ugyanakkor felkészítik a hallgatókat arra is, hogy állami gazdasági szférában is helyt tudjanak állni.
Elmondása szerint a szak minden olyan, az állam működéséhez kapcsolódó ismeretanyagot tartalmaz, amely ahhoz kell, hogy a hallgató a helyi önkormányzatitól egészen a központi államigazgatási szintig - minisztériumok, autonóm szervek - el tudja végezni a munkáját.
Elsősorban vezetőket képeznek a szakon, ezért a rendszerismeret, az infokommunikációs technológiák, a modern gazdaságtudomány, a jogtudomány és a közigazgatástan mellett pszichológiai, szervezetszociológiai, valamint szervezési ismereteket egyaránt tanítanak a hallgatóknak - fűzte hozzá.
Tavaly egy törvénymódosítás tette lehetővé, hogy kizárólag az NKE indítson doktori címet adó államtudományi szakot. Ez ellen a jogi karok dékánjai tailtakoztak, mert szerintük nem egyeztettek sem a Magyar Rektori Konferenciával, sem pedig a Magyar Tudományos Akadémiával. A dékánok szerint nem lehet szétválasztani a jogászképzést és államtudományokat.