Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez.

Eltűnik a Közgáz aulájából a Marx-szobor

1

Új helyre kerül a Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri épületében lévő Marx-szobor, amelyet az egyetemtörténeti kiállításon helyeznek el – mondta az eduline-nak a Corvinus rektora, aki azzal indokolta a döntést, hogy a Marx-szobor a múlt része, nem pedig a jelené.

Forrás: Stiller Ákos

"Ha bemegyek a Szent István Egyetem épületébe, akkor egy Szent István-mellszobor fogad. Ehhez képest a mi egyetemünk főépületében semmi nincs, ami a Corvinus névre utalna” – mondta Rostoványi Zsolt rektor, hozzátéve: a 2014/2015-ös jubileumi tanév lesz – tíz éve vették fel a Corvinus nevet, miután a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemhez csatlakozott a korábbi Kertészeti és Élelmiszeripar Egyetem –, az egyik fő esemény pedig az állandó egyetemtörténeti kiállítás megnyitása. A Fővám téri épület aulájából ide kerül majd a sok vitát kiváltó Marx-szobor.

hirdetés
hirdetés

„A kiállítás a két alapintézmény, a Közgáz és a Kertészeti Egyetem történetét követi végig, sokféle dokumentumot és relikviát állítunk majd ki. Mivel a Corvinus egyik elődintézményét Marx Károlyról nevezték el, így ő is a múlt része. De nem a jelené” – indokolta a döntést. Az intézmény már ki is írt egy pályázatot, a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatóinak és hallgatóinak a segítségét kérték a „corvinusos szimbolika megjelenítéséhez”. „Mátyás királytól a humanizmuson és a reneszánszon át a corvinákig sok minden megjelenhet, ezeket a szimbólumokat központi helyeken fogjuk elhelyezni, hogy azok számára is egyértelmű legyen, hol járnak, akik először lépnek be az egyetem épületébe” – magyarázta Rostoványi Zsolt.

Az 55 éves szobor

A hvg.hu 2012 márciusában írt arról, hogy új helyre kerülhet a Marx-szobor, amelyet az akkor Karl Marx nevét viselő Közgázon 1959-ben avattak fel. A szobor eltávolításának ötlete már a kilencvenes évek elején is felvetődött, akkor azonban az intézmény úgy döntött, helyén hagyja az alkotást, az ugyanis az egyetem múltjának a része, a múlton pedig az sem változtatna, ha eltűnne a Fővám téri épületből.

2014 elején Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nyílt levélben szólította fel a Corvinus vezetőségét, hogy távolítsák el a szobrot az aulából, az IKSZ tagjai szerint Marx ugyanis – amellett, hogy a kommunista eszmék atyja –, köztudottan antiszemita is volt. Rostoványi Zsolt rektor akkor azt válaszolta a politikusnak, hogy az egyetemen végrehajtott reformok és a névváltoztatás világosan jelezte az irányváltást, levelében pedig az egyetemtörténeti kiállítás létrehozásáról is írt.

Azt is kiemelte: valóban ellentmondásos Marx munkásságának és történelmi szerepének megítélése. „Tény, hogy – amint a nyílt levél is fogalmaz – Karl Marx eszméi, különösen azok utóélete megágyazott a XX. század embertelen diktatúráinak, ugyanakkor meghatározó nyugati egyetemeken munkássága a tananyag részét képezi” – írta, hozzátéve: a szoborhoz – elszakadva a Marx által képviselt ideológiától – egyetemi hagyományok és szokások kötődnek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások (1)

Tamasi István

Vigyék is el Marx szobrát, meret amióta nem az ő nevét viseli az egyetem, azóta a köznyelv amúgy is csak "Fővám téri nampközi"nek hívja a színvonalromlás miatt.

Új hozzászólás



hirdetés

Idén érettségizel?

Iratkozz fel ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI HÍRLEVELÜNKRE!

Iratkozz fel e-mail címeddel

vagy

Csatlakozz Facebookkal:

Szeretnék az eduline.hu-tól kereskedelmi célú tájékoztatókat kapni.

Már feliratkoztam »
Bezárás

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X