„Majd akkor kezdünk ez alapján számolgatni, ha a kormány is rábólint” – így kommentálta az eduline-nak az egyik fővárosi egyetem rektorhelyettese a felsőoktatási stratégia legújabb, átdolgozott változatának elkészültét, amely konkrét, elsősorban a felvételizők választására, valamint az egyetemek-főiskolák tudományos eredményeire építő finanszírozási szempontokat tartalmaz. A dokumentumra – amelyet Klinghammer István felsőoktatási államtitkár vezetésével a májusban készített nyers verzióból, valamint a Felsőoktatási Kerekasztal tagjainak és más szakmai szervezeteknek az észrevételeiből „gyúrtak össze” – több mint két éve várnak a rektorok, azóta késlekedik ugyanis a kormány a felsőoktatás új támogatási rendszerének kidolgozásával.

Persze nem ez az első tervezet, amely a rektorok asztalán landol. 2012 nyarán még az akkori felsőoktatási helyettes államtitkár háromelemű támogatási koncepcióját kapták meg az intézményvezetők, néhány hétre rá azonban nemcsak a helyettes államtitkár távozott, de a kormányfő is merőben új „finanszírozási” modellel – az önfenntartó felsőoktatással – állt elő, amelyet újabb homályos tervek követtek.

Keretszámok? Azok nem lesznek

A szeptember 16-i keltezésű új koncepció azonban egyértelmű irányt jelöl ki. Az állami egyetemek és főiskolák oktatási és kutatási munkáját közvetlenül két csatornán keresztül finanszíroznák: az állami apanázs harminc százalékát a tudományos eredményesség, hetven százalékát a hallgatók száma határozná meg.

Ez utóbbiról nem a kormány döntene. Azt a jövőben is központilag határoznák meg, hogy az egyes képzési területeken hányan kezdhetik meg tanulmányaikat állami ösztöndíjasként (például hogy hány bölcsész vagy jogász tanulhat ingyen), de intézményekre és szakokra lebontott keretszámok a tervezet szerint nem lennének. „Nincs helye semmiféle bújtatott, a magyar nyelv hajlékonyságával visszaélő és más néven elnevezett de facto intézményi szintű keretszám-szabályozásnak, például kapacitás meghatározásának” – utal a dokumentum a 2013-as felvételin központi szerepet játszó, valójában a korábbi keretszámok funkcióját átvevő „kapacitás-szabályozásra”.

Ehelyett azt ajánlja, hogy az állam ne az intézményi férőhelyeket, hanem a hallgatók oktatását finanszírozza, vagyis a legtöbb pénzt azok az egyetemek és főiskolák kapnák, ahova a legtöbben felvételiznek. Így könnyen előállhat olyan helyzet, hogy az adott képzési területre felvehető létszám egészét a legnépszerűbb egy-két egyetem "viszi el". Az egyetlen korlát az intézmények "tényleges oktatási, infrastrukturális kapacitása" lenne, vagyis attól továbbra sem kell tartani, hogy ötvenfős szemináriumokat szerveznek az egyetemek, de egy-két gólyával sem indulnak majd szakok, ilyen esetben más egyetem vagy főiskola azonos képzésére terelnék át a jelentkezőket.

A „drága” – például az orvosi vagy természettudományi – szakok hallgatói után továbbra is magasabb összeg járna, mint a kis eszközigényű - például gazdasági - képzéseken tanulók után. Az állami ösztöndíj összegét a képzési szint (BA/BSc, MA/MSc, osztatlan, doktori képzés vagy felsőoktatási szakképzés), a képzési terület, valamint a Magyar Tudományos Akadémia tudományterületi besorolása szerint számítanák ki.

Rosszul járnak a népszerűtlen intézmények

A felvételizők választására építő finanszírozás aligha okozott meglepetést a rektoroknak, a dokumentum korábbi Orbán-nyilatkozatokkal támasztja alá a döntés támogatottságát. A kormányfő már a 2012-es felvételi ponthatárok kihirdetése előtt kijelentette, hogy azokat az intézményeket a jövőben nem támogatja az állam, amelyeket a diákok messziről elkerülnek.

Az eduline-nak nyilatkozó rektorhelyettes szerint a budapesti egyetemek így még több felvételizőt szívnak majd el a vidéki főiskolák elől, amelyek egyébként sem állnak jól: az elmúlt két-három évben a dunaújvárosi, a nyíregyházi, a bajai és a szolnoki főiskolán is jócskán visszaesett a hallgatói létszám, így valóban a „közösségi főiskolává” válás jelentheti az egyetlen kiutat. A helyzetükön az sem javít, hogy a stratégia készítői szerint más – például az adósságkonszolidációra, a PPP-finanszírozásra és az EU-s pályázatok önrészére fordítható – támogatásokat „sem lenne szabad olyan intézményeknek folyósítani, amelyeket a hallgatók elkerülnek”.

Kiváló és még kiválóbb egyetemek

Az állami ösztöndíj mellett a tudományos-kutatási támogatás jelentené a másik finanszírozási csatornát, elosztásában a főállású, minősített – vagyis tudományos fokozattal rendelkező – oktatók, a doktori iskolák és a törzstagok száma lesz a fő szempont, de sok pénz múlik majd a hallgatókon is, a kutatási támogatás tíz százalékát ugyanis az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) elért eredmények alapján osztanák szét az intézmények között.

A doktoranduszok, professzorok és szakkollégisták száma alapján vezető intézmények duplán jól járhatnak, ugyanis továbbra megmaradna a kiemelt, a kutatóegyetemi és az alkalmazott tudományok főiskolája cím, valamint az azzal járó – az idén tízmilliárdos – extra támogatás. A kiemelt intézményeknek meg is kell dolgozniuk a pénzért, azt ugyanis már többször leszögezte a kormányzat: a cél, hogy ezek az egyetemek a világ kétszáz legjobbja közé kerüljenek.

Könnyen megjósolható ugyanakkor, hogy az állami támogatás összegének folyamatos csökkenése miatt a tízmilliárdos összeg nemhogy a fejlesztéshez, de még a talpon maradáshoz sem elég. A tavaly nyáron kiírt, végül 2013 januárjában elbírált pályázaton első körben olyan intézmények kaptak kiemelt címet – az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem –, amelyek szerepelnek ugyan a nemzetközi rangsorokban, de olyan egyetemekkel nem tudnak versenyezni, amelyek az itthoninál háromszor-négyszer nagyobb támogatást kapnak.