Mennyit keresnek a diplomás pályakezdők?
A diplomás pályakezdők országos átlagban havi bruttó 180 ezer forintra számíthatnak 33 műszaki, gazdasági, jogi és értékesítési munkakörben, és havi bruttójuk két év gyakorlat után mehet valamivel 200 ezer forint fölé - áll a HVG Diploma különszámában megjelent elemzésben.
Munkakörtől, településtípustól, a vállalat méretétől, tevékenységi körétől és tulajdoni viszonyaitól függően viszonylag jelentősek az eltérések, a pályakezdők legjobban fizetett negyedrésze legalább bruttó 200 ezer forint, a legrosszabbul fizetett másik negyede pedig legfeljebb bruttó 140 ezer forint kezdőbérrel indíthatja karrierjét. A legmagasabb a kezdőbér a külföldi tulajdonú cégeknél, átlagosan bruttó csaknem 200 ezer forint, míg a Közép-Magyarországon kívül tevékenykedő vállalatoknál a szint mintegy 20 ezer forinttal alacsonyabb az országos átlagnál. A különbség két év után némileg még
nagyobbá is válik, a multiknál átlagosan 18 százalékkal, a vidéki Magyarországon pedig 16
százalékkal nőhet az alapbér. A műszaki végzettségű pályakezdők 6 százalékkal magasabb kezdőbérre számíthatnak, mint az országos átlag, s jobbak a kétévi munka utáni kilátásaik is, mint országos átlagban, ők akkor a kezdetinél 24 százalékkal kereshetnek többet.
Jól fizetőnek például a gépészmérnöki munkakör mondható, rosszul fizetőnek pedig a turisztikai. Egy frissen végzett alapszakos gépészmérnök picivel még többre is számíthat havi bruttó 200 ezer forintnál, egy kezdő turisztikai diplomás meg csak bruttó 140 ezer forintra, s a kettőjük közötti bérolló két év alatt még tágabbra nyílik: akkorra a gépészmérnökök 22, a turisztikai szakemberek 8 százalékkal magasabb fizetésre számíthatnak.
A kereseti élboly
Jogászok
A jogi átlagkeresetek sávja kevésbe széthúzott, mint amilyen például a gazdasági és számítástechnikai foglalkozások esetében, itt a legnagyobb keresetű 10 százalék nagyjából négyszer annyit keres, mint a legrosszabbul fizetett 10 százalék. A jövedelmek eltéréseit a költségvetési szférában foglalkoztatott bírók es ügyészek egyenletesebb javadalmazása mérsékli. Az ügyvédeknél és a jogászoknál, jogtanácsosoknál viszont majdnem hatszoros, a versenyszférában foglalkoztatott jogászoknál, jogtanácsosoknál pedig hét es félszeres a különbség a legjobban és a legrosszabbul fizetettek keresetátlaga között.
Speciális műszakiak
A csoportot igen vegyes foglalkozások alkotják, ide tartoznak például a gyártásfejlesztők, a műszaki beruházók, a légi irányítók, a légijármű-vezetők és a hajómérnökök is. A viszonylag magas csoport-átlagkereset a kiugróan jól, a többieknél 300-400 ezer forinttal jobban fizetett légijármű-vezetőknek és a hajómérnököknek köszönhető, akiknek az atlagkeresete743 ezer forint.
Gazdasági foglalkozások
Egyes gazdasági szakmákban – adószakértők és szaktanácsadók, piackutatók, reklám- és marketingszakemberek, üzletkötők – a legjobban fizetettek akár tízszer annyit keresnek, mint a legrosszabb jövedelmű 10 százalék, vagy még többet is. Ezeknél a felső tized jövedelemátlaga meghaladja a havi 1 millió forintot, az alsóé meg csak 100 ezer forint körül, vagy alatt marad. Különlegesen nagy, 18-szoros az eltérés az értékpapír- és devizakereskedőknél (például tőzsdeügynökök), itt a legjobban kereső 10 százalék átlagban havi bruttó 2,7 millió forinttal számolhat.
Számítástechnikusok
A számítástechnikai foglalkozásoknál nagyjából kilencszeres a különbség a legjobban és a legrosszabbul kereső tizedek havi keresete között, ezen belül a számítástechnikai szervezőknél a legnagyobb, majdnem tízszeres. A költségvetési szféra dolgozói közt mérsékeltebbek a különbségek (négy-ötszörösek a két szélső jövedelmi csoport között), és a legjobban kereső 10 százalék átlagos keresete is alacsonyabb itt (600-700 ezer forint), mint a versenyszférában dolgozóké (1 millió forint felett).
Mérnökök
A havi 368 ezer forint mérnökátlagtól a geodéziai, földmerő és térinformatikai, a fa- és könnyűipari mérnökök havi bruttója körülbelül 100 ezer forinttal elmarad. A koho- és a bányamérnökök keresnek a legjobban, átlagosan 400 ezer forint felett, a bányamérnökök felső kereseti tizedének átlaga meghaladja az 1 millió forintot. Az átlag körül a gépész-, az erős- es a gyengeáramú villamos- és a vegyészmérnököket fizetik. A kereseteltérés az egyes foglalkozásokon belül is általában magas, leginkább a bányamérnökök körében, itt a felső kereseti tizedbe tartozók több mint tízszer annyit keresnek, mint az alsó tizedbe sorolhatók.
Természettudományi foglalkozások
A keresetek széles skálán mozognak, különösen igaz ez a versenyszférában alkalmazott vegyészekre és geológusokra, geofizikusokra: a legjobb fizetések 1 millió forint felett vannak, a legrosszabbak 120 ezer forint körül. A versenyszférában dolgozó matematikusok kereseti átlaga a legjobb, ők 580 ezer forintot vihetnek haza havonta, és a legalsó 10 százalék is 300 ezer forint felett keres.
Az átlagkereset közelében
Valamivel az összátlag fölött keresnek az orvosok és gyógyszerészek, a felsőiskolai oktatók és az agrárdiplomások, és némileg az alatt a kulturális és művészeti, illetve a társadalomtudományi foglalkozásokban dolgozók.
Orvosok, gyógyszerészek
A felső kereseti tized itt a költségvetési szférában két-háromszor annyit keres, átlagosan 500-600 ezer forintot, mint amennyi az alsó 10 százalék jövedelme; a versenyszférában a felső 10 százalék 800-900 ezer forint havi bruttója a hat-hétszerese annak, amennyit az „alsóház” vihet haza. Fogorvosi – vagy talán inkább adózási – sajátosság, hogy az AFSZ-adatok szerint ők a versenyszférában rosszabbul keresnek, mint a költségvetésiben: átlagosan havi 182 ezer, illetve 245 ezer forintot, a kereseti felső 10 százalékba tartozók havi 347ezer, illetve 405 ezer forintot.
Agrárfoglalkozások
Az élelmiszermérnökök keresnek a legjobban, különösen a versenyszférában dolgozók. A felső kereseti tizedbe tartozók átlagosan 800 ezer forintos havi bruttója a költségvetési és a versenyszféra átlagában hétszer, a versenyszférában nyolcszor több, mint az alsó 10 százalékba kerülteké. Az agrármérnököknél ehhez hasonlóak az arányok, az állatorvosok, az erdő és természetvédelmi mérnökök átlagjövedelme viszont kicsit alacsonyabb, a felső tized is kevesebbet keres (400-500 ezer forintot), és náluk a kereseti különbségek is kisebbek.
Társadalomtudományi foglalkozások
Az atlagkeresetek 250-300 ezer forint korul mozognak, s a kulonbsegek sem a csoporton belül, sem egy-egy szakmaban nem tulzottan nagyok. A csoportban a legjobban kereső 10 szazalék átlagban 400-500 ezer forint havi bruttója két-háromszorosa a legalacsonyabb jövedelmű tizedenek.
Az átlagkereset alatt
Az országos átlagtól leginkább elmaradva a tanárok, pedagógusok és a szociális szféraban foglalkoztatottak keresnek.
Általános és középiskolai tanárok, óvodapedagógusok
Nagyjából hasonlóan keresnek a versenyszférában és a költségvetésiben, s a legrosszabbul és a legjobban keresők átlagkeresete között két-háromszoros a különbség. A közepiskolai tanárok havi keresete átlagosan 242 ezer, az általanos iskolai tanároké 203 ezer forint.
Speciális oktatók
A pedagógiai szakértők és tanulmányi felügyelők, a gyógypedagógusok, a konduktorok és az egyéb speciális oktatók havi keresete átlagban bruttó 180-250 ezer forint. A legkevesebbet kereső alsó 10 százaléknál átlagban háromszor, a versenyszféraban négyszer keresnek jobban a kereseti felső tizedbe kerultek. A pedagógiai szakértők és tanulmányi felügyelők a csoport átlagánal nagyjából 100 ezer forinttal jobban keresnek, a közülük legjobban keresők pedig havi 1 millió forint feletti javadalmazásban részesülnek, szemben a többi munkakörökben a legmagasabb keresetűek által elérhető havi 400 ezer forint bruttóval.
Szociális és segítő foglalkozások
A havi átlagkereseti lista végén levő foglalkozási csoport „felsőházában” a csoportátlagnak mintegy kétszerese a kereset, a pályaválasztási tanácsadóké havi bruttó 377 ezer forint, a szociális munkások, munkavállalási tanácsadók, gyermekvédelmi ügyintézők körében a legjobban kereső 10 százaléka átlagban 300-400 forint. A csoportban a legjobb es legrosszabb keresetű 10-10 százalék jövedelme között három-négyszeres a különbség.
HVG Diploma
-
Diplomamunka nyolcezer forintért? Szerbiában is hódít a copypaste »
-
Matekérettségi megoldások: a feladatsor második része »
Hozzászólások (17) , melyek közül a legfrissebbek:
Kezdő tanítói fizetés netto 80.000 Ft +- 3-4000. Ezeket a számokat nem tudom húzzák elő de botrányos....mint a fizetés :(
6-ra Molnár Lászlónak!
az apeh-ból csapatostul lépnek le a jogászok, főleg pesten, ha ott laksz, mindenképp érdemes lenne önéletrajzot most beadni, a héten két határozatlan idős jogász hirdetést is láttam, a Központi Hivatal Hatósági Főosztályra kerestek kollégát. Túl nagy fizetésre (a közhiedelemnek ne dőlj be) itt se számíts, ügyvéd barátnőm nem vállalta, de a 32 ezernél azért több, ezalényeg!
Két éve hagytam ott az oktatást. 2 diplomával, 48 évesen bruttó 150 ezret kerestem. Naponta hallgattam, hogy milyen sokba kerülnek a tanárok. Béremelés 6 évig nem volt. Bérenkívüli juttatás nulla. Amikor egy mennyi a béred jellegű oldalt néztem, megtudtam, túlfizetnek. Hol 242 ezer az átlag?
Szociális munkás vagyok, örülnék br.120 ezres havi fixnek, ehelyett eladói minimálbér, a szoc. szféra meg tele van alulképzett és/ vagy nem szoc. végzettséggel rendelkezőkkel. 1/ 2000. rendelet, tudnám, h minek van immár 10 éve?
Itt van a közalkalmazotti bértábla: http://www.tudosz.hu/2010_bertabla.html - Ebből hogyan jön ki a középiskolai tanárok átlag 242e bruttó bére?? Nagyon kíváncsi lennék - Mert mindenféle pótlékkal (osztályfőnöki, munkaközösség vezető, stb) sem jöhet ki ennyire az átlag!!
"A közepiskolai tanárok havi keresete átlagosan 242 ezer"
Nézzük már meg akkor a pedagógus bértáblát!! Friss diplomásként kezdtem középiskolában tanítani, 3 év után jött a bértábla szerinti következő lépcső, ami olyan brutto +2-3000 Ft-ot jelentett. Így most már brutto 150-160e Ft körül van a bérem! Átlag 242e Ft??? Vicc ez a cikk...
Röhej! 2 diplomával itthon ülök munkanélkülin, mert túlképzett vagyok! Mindenhonnan elutasítanak! A másik röhej, hogy a diplomám az egészségügybe szól! :D Nesze neked magyar egészségügy! Nem kell a diplomás! Nehogy már valaki értsen is hozzá!
Kitörölhetem a diplomámmal! Mert ha nincs az a baj, ha meg van akkor az. Diplomás gyógypedagógus vagyok! És minimálbérért dolgozom!!!!! Röhögnöm kell ezen a cikken!!!!
Én csak azt szeretném kérdezni a HVG szerkesztőitől, hogy honnan szedték ezeket az információkat. Mert én pályakezdő "társadalom tudósként" csak álmodozom a fent említett fizetésről. Munka sincs, nemhogy pénz.
3 szakos középiskolai tanár majd főiskolai docens voltam, de nem volt akkora jövedelmem, a sok-sok évre eladósodva épített házamat meg tudjam tartani ill. két gyermekemet tisztességesen fel tudjam nevelni. Váltottam. 14 éve az "iparban" dolgozom, ez a bérre nézve valamennyire megoldás. De! Nem nekem ill. sorstársaimnak kellene a jövő nemzedékét tanítani? Jól van ez így?
A Magyar egyetemekre új fel írat, kell.
Általános koldus képző.
Mit kér a jógi doktortól a kőműves segéd?
1 Big Mecet 1 kis krumplit, 1kis kólát
Jogász-közgazdász diplomával,jogi szakvizsgával,10 éves gyakorlattal kapok nettó 32000 Ft segélyt! Még árufeltöltőnek sem vesznek fel a TESCO-ba, a doktori címem miatt még le sem tudom tagadni a végzettségem,8 hónapja munkanélküli vagyok.-előbb-utóbb elfogynak a tartalékaim és marad a csövezés a híd alatt vagyv az önakasztás.
Azt elfelejtettem, hogy az EU-ban az általános iskolai pedagógus többet keres mint a középiskolai, kb.15%-al.
Érthető, hiszen a Te gyerekedet kell megtanítani olvasni, számolni 6-7-8 éves korában. Utána később már "csak" fejlesztésre szorul kinek-kinek az igénye és tudása szerint a középiskolában.
Az általános iskolai pedagógusok 203.000Ft-os bére kicsit mellbevágónak tűnik. Feleségem 20 éve pedagógus 3 diplomával, többek közt számítástechnikát is oktat bruttó 168.000Ft -ért. Az iskola igazgatója keres pótlékokkal együtt 230.000-et. Ja, dunántúli megyeszékhelyről van szó, 700gyerekes ált. iskola. Bocs.
Mennyit keresnek a diplomás pályakezdők? Semennyit, mert munkanélküliek, mert pályakezdőt nem alkalmaznak a cégek. Sajnos ez a tapasztalat. Több diploma ellenére is.
Meg sem tesz senki semmit.Tevhit, a novernek adott para, mert mire odakerul a beteg a noverhez, az orvos mar le is nyulta a penzt, a nagy semmiert.Ja es az orvos munkajat a nover vegzi, szinte mindehol, pedig nem a kompetenciaja.Ugyanazert a fizetesert, mas munkajat is csinalja!!!
Nem tudom honnan szedtek az adatokat, a fele sem igaz. Az eu-bol lemaradt a nover, diplomas apolo!!!Miert is, mert nem merik leirni a nagy semmit!!!ja meg a diplomas noverek tobbsege kulfoldre ment, mert abbol a fantasztikus diplomas berbol ehen doglik....ja es az orvosok fizetese...
Havi min 1 milla,(tiszta, nem adozott jovedelem) kiveve egy-egy szakagat. Es ezt mindenki tudja!!!