250-300 ezer forintot is kereshetnek azok a diákmunkások, akik a Balatonnál dolgoznak

2

Legalább 1000-1200 forintos órabért fizetnek a balatoni vendéglátósok a diákmunkásoknak, de így sincs elég munkavállaló. Abban bíznak, ha véget ér az iskola, befejeződik az egyetemeken a vizsgaidőszak, talán kapnak alkalmazottakat.

Forrás: Fazekas István

„Volt itt két lány, váltásba szántam őket, de már a múlt hétvégén soknak találták a munkát, pedig még igencsak takaréklángon égtünk – bosszankodott. – Itt a környéken mindenki megadja az 1000-1200 forintot óránként, azaz, aki akar dolgozni, képzettség nélkül is megkereshet 400 ezer forintot havonta. Csak éppen nincs meg a hajlandóság. A fiatalok úgy gondolják, hogy eldolgozgatnak, aztán este irány a buli, viszont mi is nyitva vagyunk hajnali kettőig, azaz nem lehet csak úgy lelépni” – mondta a lapnak egy balatonlellei vállalkozó.
Egyes felmérések szerint a tóparti kereskedelmi és vendéglátóhelyek nyolcvan százaléka munkaerőgondokkal küszködik.

hirdetés
hirdetés

„A vendéglők, büfék, falatozók tizede nem is tud kinyitni, csak június közepén – állította a balatonfüredi vállalkozó, Sebestyén Zoltán. – Abban bíznak, ha véget ér az iskola, s befejeződik az egyetemeken a vizsgaidőszak, talán kapnak embert. Persze ez még tűzoltásra sem elég, hiszen azt jelenti, teljesen amatőrökkel próbálják végigvinni a szezont”.

A profi szakácsok, felszolgálók egyre kelendőbbek – ahogy a vendéglátást tanuló, vagyis nem egészen „amatőr” diákoké is. A nagyobb éttermek havi 800 ezer-1,2 millió forintot kínálnak internetes hirdetéseikben egy szakácsnak egy hónapra – plusz szállást és ellátást –, a szakképzett pincérek pedig 500-700 ezer forinttal kalkulálhatnak jobb helyeken. Sőt, a legtöbb helyen már a papírt sem kérik, csak a tapasztalatot nézik: Balatonfüreden akad egység, ahol kétezer forintot kap óránként egy több szezonban bizonyított pultos.

Diákmunkát kerestek? Itt nézzetek körül.

Akár 230 ezer forintot is lehet keresni diákmunkásként: itt vannak a 2018-as fizetési adatok

A Pénzcentrum utánajárt, hogy egyes cégeknél melyek a legnépszerűbb munkakörök, hány diákot fogadnak, és hogy mennyit lehet keresni. Különböző nagy cégeket, hipermarketeket kérdezett a Pénzcentrum arról, hogy mekkora számban fogadnak diákmunkásokat a nyári szezonban. Kiderült, hogy melyek a legnépszerűbb munkakörök, a fizetésnek is utánajártak.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások (2)

qwertzq

"1000 Ft-ot adsz a diáknak és azt állítod, h akár havi 400000,-Ft-ot is kereshet, akkor azt mondod, h havi 400 órát, azaz heti 100 órát dolgozzon. "

Valójában 471-et, mert 15% SZJA-t a diákok is fizetnek.
Ez egyébként 12 órás műszakokkal a hét minden napján is 40 nap alatt teljesíthető.
És arról még nem is beszéltünk, hogy az ebédszünetet nem szeretik kifizetni, de legalább sürgetnek, hogy haladjál vele.

Az 1200 ft-os bruttó órabér egyébként jónak számít, vidéken egyébként már a 900 bruttó is jónak számít, a minimálbér az átlag, és nincs is annyi munka. Nem hiszem, hogy a balatonnál egyébként bárki is kifizet ennyi pénzt, maximum a sound-on a hostess srácoknak-lányoknak.

A vendéglátás szvsz egy nagy szar, annál már csak az építőipar a rosszabb, a sormunka a legjobb szarmunka. Komissiózni, leltárazni, címkézni egyéb raktáros munkát vállaljatok.

Leendő tanároknak is ajánlott, hogy lássák, azért nem olyan rossz az a szakma :). Amíg ti júniusban fegyelmeztek, és rinyáltok, hogy nem klimatizált az épület más a napon címerezi a kukoricát. És hát 250 ezer forintot kap a képzetlen fajankója a 12 órás műszakjaiért, hát hogy van ez...

vicmusic

"Itt a környéken mindenki megadja az 1000-1200 forintot óránként, azaz, aki akar dolgozni, képzettség nélkül is megkereshet 400 ezer forintot havonta."
OK, síró-rívó górékám, vagyis ha óránként 1000 Ft-ot adsz a diáknak és azt állítod, h akár havi 400000,-Ft-ot is kereshet, akkor azt mondod, h havi 400 órát, azaz heti 100 órát dolgozzon.
Hülye-e vagy? énekli a Belga... :D
Azt várod, h heti 100 órát keccsöljön neked az a 2 diáklány, akikről nyígsz és közben van pofád azt mondani, h nincs bennük hajlandóság? Heti 100 óra melóra? Ne siránkozz, inkább dolgozz heti 100 órát te, hiszen benned nyalbán buzog a hajlandóság, vaze, és akkor legalább melóst sem kell fizetned... :D

Új hozzászólás



hirdetés

Felsőoktatás hirdetés

Felnőttképzés hirdetés

hirdetés
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X