Napi tudomány: egyszerre csak az egyik agyféltekükkel alszanak a bálnák
Hol és hogyan alszanak a bálnák? - erre a kérdésre keresett és talált is választ egy brit tudományos magazin.
Hol és hogyan alszanak a bálnák? - erre a kérdésre keresett és talált is választ egy brit tudományos magazin.
Minden magyar versenyző a dobogóra állhatott Bogotában idén - mutatjuk az eredményeket.
Ebben a tanévben újabb évfolyamokon vezetik be az országos, központi felméréseket - 2022-től már a negyedikeseknek és az ötödikeseknek is online teszteken kell részt venniük. A november 14-én induló "bemeneti méréseken" a szövegértés mellett a matektudást is mérik majd.
Karikó Katalin tiszteletére rendeztek péntek délelőtt konferenciát a Magyar Tudományos Akadémián.
Idén ősszel indul először, és rögtön hét egyetem is meghirdette a Z-szakként emlegetett természettudomány-környezettan tanári képzést. Komoly reklámkampánnyal harangozták be az egyetemek az új képzést, de – úgy tűnik – hiába, a siralmas, 210 ezer forint körüli kezdő bér még mindig komoly visszatartó erő. Az ötéves tanári szakot az egész országban összesen tizenhárom hallgató kezdi majd el.
A legnépszerűbb természettudományos alapszak idén is a biológia, a matematika és a kémia volt. De hány pont kellett hozzájuk? Mutatjuk.
Biológia, matematika, kémia - ezek a legnépszerűbb természettudományos alapszakok a 2022-es felvételin.
Ingyenes, online anyagokkal segítik az érettségi előtt álló diákokat a Budapesti Műszaki Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem oktatói.
Úgy tűnik, a szükséges módosítások elvégzése után további próbaüzemek lesznek, mielőtt nekifutunk az első online mérésnek.
Hoztunk mindent: természettudományos kérdéseket, biológiát és az emberi testet érintő kérdéseket is ismét előszedtük. Hibátlan lesz?
2022-től már természettudományból is tesztet kell írniuk a hatodikos, a nyolcadikos és a tizedikes diákoknak, ráadásul idén először online formában tartják az országos kompetenciamérést.
Fejből megy a periódusos rendszer?
Az egyetemre, főiskolákra jelentkezőknek szükségük van egy vagy két természettudományos tárgyból jegyre. De mi a szabály, ha nem tanultatok biológiát, kémiát vagy fizikát?
Most kiderül, mi mindenre emlékeztek kémiaóráról.
Tudjátok, hol folyik a Neretva vagy a Balsas?
Az már nem is újdonság, hogy egy-egy iskolában nincsenek szaktanárok. Egy friss kutatás szerint Magyarországon az iskolák majd nem felében nincs elég matektanár, harmadában nincs elég szaktanár, negyedében pedig elég informatika- vagy nyelvtanár.
Idén változik az országos kompetenciamérés, online kell majd megoldaniuk a diákoknak a feladatsorokat. Ráadásul már nemcsak matekból és magyarból, hanem természettudományokból is kapnak feladatokat.
Mutatjuk, milyen hamar talál állást és mekkora fizetést visz haza egy frissdiplomás vegyészmérnök.
Összeszedtük, milyen természettudományos tárgyakért jár pont az egyetemi-főiskolai felvételin.
Egy hónap múlva indul az egyetemi-főiskolai felvételi. A pontszámításhoz a természettudományos tárgyakból szerzett jegyeitekre is szükség lehet.