Ismeritek ezeket az idegen szavakat? Nehéz műveltségi teszt
Hogy van idegen szóval a fából készült nyaraló? Vagy a takarékos? A következő kvízben tesztelhetitek tudásotokat.
Hogy van idegen szóval a fából készült nyaraló? Vagy a takarékos? A következő kvízben tesztelhetitek tudásotokat.
Sok olyan óvodás van, aki kimarad az olvasás, a történetmesélés élményéből. A kutatások szerint ők kevésbé lesznek később motiváltak az olvasásra, nagyobb valószínűséggel küzdenek majd tanulási nehézségekkel. Ez azzal is összefügghet, hogy akinek rendszeresen mesélnek, azzal valószínűleg többet is beszélgetnek, játszanak a szülők, és ez fordítva is igaz – mondta az Eduline-nak Kovácsné Kelemen Anikó óvodapszichológus, aki az iskolaérettségről, a túlzásba vitt "képernyőzés" hatásairól is beszélt.
Sok tájszót ismertek? Lássuk, hogy a húsvéttal kapcsolatosak közül mennyi ugrik be. Teszteljétek magatokat a következő kvízzel.
Mit jelent a damnáció? Milyen az, ami lakonikus? Lássuk, hogy eltaláljátok-e a következő idegen szavak pontos jelentését.
Mintegy 1,4 millióval több szót hallanak ötéves korukig azok a gyerekek, akiknek szülei naponta öt könyvet is elolvasnak nekik, mint azok, akiknek szülei soha nem olvasnak mesét - állapították meg az Ohiói Egyetem kutatói.
Több tájszót, vagy éppen régies kifejezést ismertek? A következő kvízben tesztelhetitek tudásotokat.
Sok idegen szót ismertek? Teszteljétek tudásotokat a következő kvízzel.
Sok idegen szót ismertek? Teszteljétek tudásotokat a következő kvízzel.
Mennyire ismeritek a magyar tájszavakat és a régies kifejezéseket? A következő kvízben hét különleges szóval találkozhattok.
Mit jelentenek a következő szavak? Teszteljétek a szókincseteket.
Tudjátok, hogy mit jelentenek a következő idegen szavak? Teszteljétek tudásotokat ezzel a kvízzel.
Hogy álltok az idegen szavakkal? Ezzel a kvízzel tesztelhetitek vagy éppen fejleszthetitek a szókincseteket.
Melyik vizsgán használhatok szótárt, és melyiken nem? Túlzásba vihetem-e a szótárazást az írásbelin? Hogyan lehet gyorsan megtalálni az ismeretlen kifejezéseket? Utánajártunk, hogy a tavaszi idény utolsó vizsgái előtt útmutatást adjunk nektek.
Nyelvet tanultok vagy bele szeretnétek kezdeni egy új nyelv megismerésébe? Itt vannak azok a hibák, amiket rendszeresen elkövet a nyelvtanulók, de van megoldás rájuk
Megtudhatjátok, hogy hány éves anyanyelvi beszélőnek felel meg a szókincsetek, ha kitöltitek a tesztet.
Mennyire van szókincsetek angolból? Egy gyors tesztből kiderül.
Nyelvvizsgára vagy érettségire készültök? Ideje átismételni a legfontosabb szavakat és tanulni pár újat: öt szuper mobilalkalmazást mutatunk, amivel kiválthatjátok a szótárfüzetet.
A nyelvtan megy, de a szókinccsel vannak problémák?
„Prestigious” (azaz „köztiszteletben álló”) és „barren” (vagyis „terméketlen”) – többek között ezek azok a szavak...