Ötszörös volt a túljelentkezés a Semmelweis Egyetemre idén
Az államilag finanszírozott orvos-, gyógyszerész- és fogorvosképzés területén a Semmelweis Egyetemre való bejutáshoz kellett a legtöbb pont. - tette közzé az egyetem.
Az államilag finanszírozott orvos-, gyógyszerész- és fogorvosképzés területén a Semmelweis Egyetemre való bejutáshoz kellett a legtöbb pont. - tette közzé az egyetem.
A legjobb európai egyetemeket rangsorolta a THE.
Augusztustól - egy kivétellel - eltűnnek az állami főiskolák, akkor olvad ugyanis a Semmelweis Egyetembe az konduktorokat képző Pető András Főiskola. Egyetlen állami főiskola van csak a gáton, és annak sincs könnyű dolga.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a Magyar Képzőművészeti Egyetemnél (MKE) és a Semmelweis Egyetemnél (SE) továbbra is fennáll néhány, a számvevőszék által három, illetve két éve megállapított gazdálkodási hiányosságok közül.
Megható történetet osztott meg az SE Doktori Tanács elnöke.
A jövőben a budapestiek ellátásából is ki kell vennie a részét az egyetemnek.
Három magyar egyetem került fel a Quacquarelli Symonds (QS) legfrissebb, az élet- és orvostudományi képzési területről készített rangsorára. A legjobb eredményt a Semmelweis Egyetem érte el, de a debreceni és a szegedi egyetemet is a legjobbak közé sorolták.
Az agysérülés gyógyításának lehetőségeit segítheti a Semmelweis Egyetem kutatóinak felfedezése, akik olyan új idegsejtcsoportot írtak le az agyvelőben, amelyek arra szolgálnak, hogy egy adott célterület felé irányítsák az újonnan képződő sejteket - közölte az egyetem és az MTA kedden az MTI-vel.
Mit érdemes enni járvány idején? Hasznos tanácsok a Semmelweis Egyetemtől.
Február 15-ig jelentkezhettek a 2017-es felsőoktatási felvételire. Új cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre és főiskolákra ebben az évben. 5. rész: Semmelweis Egyetem.
A fejlődő országok egyetemei között fért csak be két egyetemünk a legjobb százba, a többiek a legjobb 250-en belül vannak.
Csaknem 600 embernek segítettek.
Mióta hatéves az orvosi képzés? Hány perc alatt lehet felrohanni a Nagyvárad téri elméleti tömb huszonharmadik emeletére? És hogyan "került" a belvárosba az egyetem, amikor évtizedekkel ezelőtt még a külvárosban voltak az épületek?
A parlament rábólintott, mostantól lesznek egyetemi kórházak.
A Figyelő szerint a fővárosi kórházakat a Semmelweis Egyetemhez csatolnák, hogy a SOTE így a világ legjobb egyetemei közé kerüljön.
A Semmelweis Egyetem felhívására számos egyetem fogott össze - akikhez a többi is fokozatosan csatlakozott -, hogy közösen fizessék a számlákat, mára 25 intézményből áll a tömörülés. Az egyik legnagyobb nyertese az új módszernek a Szegedi Tudományegyetem.
Meglepő győztese van a Times Higher Education felsőoktatási világrangsorának. A rangsorra magyar egyetemek is felkerültek, ezek közül a CEU szerezte meg a legjobb helyet.
Több mint négymilliárd forintos támogatás révén a Semmelweis Egyetem kilenc épülete - közte több klinika és kollégium - újul meg energetikai szempontból - közölte az egyetem az MTI-vel.