szerző:
eduline/mti

A Semmelweis Egyetem felhívására számos egyetem fogott össze - akikhez a többi is fokozatosan csatlakozott -, hogy közösen fizessék a számlákat, mára 25 intézményből áll a tömörülés. Az egyik legnagyobb nyertese az új módszernek a Szegedi Tudományegyetem.

©

Néhány éve még minden egyetem és főiskola külön-külön szerződött a gáz- és áramszolgáltatókkal, ezek alapján fizették számláikat. A Semmelweis Egyetem javaslatára azonban a lejáró szerződéseket már úgy újították meg, hogy közös közbeszerzést írtak ki: minél többen vannak, annál hatékonyabban tudnak tárgyalni - már nagyfogyasztóként - az árakról.

A felsőoktatási intézmények egy része, például a Szegedi Tudományegyetem is a tél során rendszeresen beiktatott szénszüneteket, így milliókat is spórolhatott az egyetem.Az új konstrukcióban ennél is jobbat hoztak ki: a villamos energiát szolgáltató céggel az egyetemnek 2017 szeptemberéig szerződése volt, a piaci árak csökkenése miatt azonban a fizetendő áramdíj újratárgyalását kezdeményezték. Sikerült is október 1-jével az árat mérsékelni, így a 2016-2017-es tanévben - az SZTE előző évi áramfogyasztásával számolva - várhatóan több mint hatvanmillió forinttal kevesebbet kell fizetnie az intézménynek.

Az árambeszerzéssel kapcsolatban külön összefogás alakult, melyet szintén a Semmelweis Egyetem kezdeményezett még tavaly, mely megállapodások egész 2016-ra szólnak. Ebben 9 intézmény vett részt, viszont az SZTE ekkor még nem, ők ezért tárgyaltak külön a saját szolgáltatójukkal.

Idén huszonötre bővült a szövetkező intézmények száma. A 2015-ös földgáz-közbeszerzéssel ellentétben idén a kiírás nem fix árral, hanem tőzsdei árat tartalmazó képlettel történt. Az új ár köbméterenként jelenleg 15 forinttal kedvezőbb a réginél, ám a tőzsdei ár és az euro-forint árfolyam miatt kismértékben változhat. A megtakarítás - az SZTE éves, 7,9 millió köbméternyi gázfogyasztásával számolva - várhatóan bruttó 150,5 millió forint lehet. Összességében 1,2 milliárd forinttal kevesebbet kell földgázra költeniük a projektben résztvevő 25 intézménynek a következő egy évben.

Mint az a semmelweis.hu-n olvasható, a Semmelweis Egyetem által kezdeményezett közös közbeszerzésnek köszönhetően összességében 36 százalékkal kevesebbet költenek földgázra 2016. október 1-jétől a projektben résztvevők.

A Szegedi Tudományegyetemen, amely a 29. a világ "zöldegyetemi" rangsorában - a legjobb magyarországi intézményként -, az elmúlt években számos beruházás és kezdeményezés indult az energiafogyasztás csökkentésére. A magyarországi felsőoktatási intézmények közül elsőként Szegeden alakítottak ki napelemparkot, az épületek egy részét geotermikus energiával fűtik, a Tanulmányi és Információs Központ fűtését és hűtését pedig részben a szennyvíz "hulladékhőjét" hasznosító hőszivattyús megoldás biztosítja. 2012 óta - a téli szénszünet mellett - pedig minden nyáron kéthetes klímaszünetet tartva szabadságra megy az SZTE dolgozóinak jó része, az épületek zömét bezárják, csak az egészségügyi részlegek működnek. Ez az idén 8-10 millió forintos megtakarítást jelentett.