Jobban keres a fizetésemelés után egy pályakezdő pedagógus, mint egy egyetemi docens?
A közoktatásban dolgozó pedagógusok fizetésemelése után könnyedén előfordulhat, hogy egy pályakezdő gyakornok többet visz hisz haza, mint egy egyetemi docens.
A közoktatásban dolgozó pedagógusok fizetésemelése után könnyedén előfordulhat, hogy egy pályakezdő gyakornok többet visz hisz haza, mint egy egyetemi docens.
Kihirdették a szeptemberben induló felsőoktatási képzések állami ösztöndíjas helyeit. Van, ahol tavalyhoz képest sokat változtak a számok. A pedagógusok béremeléséről a PSZ elnökét kérdeztük - mutatjuk a hét legfontosabb történéseit.
Lesznek, akik "duplán jól járnak".
A Bizottság még nem írta alá a rendeletet, ami lehetővé tenné a nemrég bejelentett 32 százalékos béremelést.
Sok pedagógus már megkapta a státusztörvény szerinti munkaszerződését, amiből kiderült mennyivel nőtt a fizetésük.
Így a pályakezdők már 13,5 millió forintnak megfelelő fontot keresnek majd évente.
A tanév végéhez közeledve a Publicus Intézet felmérte, hogyan értékelnék az emberek az idei tanévet.
Az államtitkár szerint Magyarország az Európai Uniónak tett minden eredeti vállalását teljesítette.
A miniszterelnök egy szakképzéseket népszerűsítő rendezvényen beszélt a magyar oktatásról és a pedagógusokról hétfő délelőtt.
Rétvári Bence szerint az már a megbecsülés része, hogy a pedagógusok státuszáról önálló törvény születik és úgy véli, az új jogállás nem áll a kifizetések útjában. Ugyanakkor parlamenti szavai alapján a törvény tartalmilag akár még változhat is.
Arról nem is beszélve, hogy mindez nem heti 40 órás munkáért járt.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter Szekszárdon járt, a Mathias Corvinus Collegium rendezvényén.
A skót kormány a pályakezdőknek korábban 6,86 százalékos, a többieknek pedig 5 százalékos béremelést ajánlott a szakszervezetek 10 százalékos követelése helyett. A januári országos sztrájknapok után ezért gördülő sztrájkba kezdenek az ország pedagógusai.
Szűcs Tamás szerint a kormány becsapta a pedagógustársadalmat. Olyannyira, hogy ő 60 évesen csak 270 ezer forintot keres, az új bakancsát pedig egy családtagjától kapta.
Diákonként havi nyolcezer forintos támogatást kér a szülőktől a budapesti Madách Imre Gimnázium alapítványának kuratóriuma. Azt írják, ebből az összegből azokat a plusz tanári feladatokat finanszíroznák, amelyek nem férnek bele a kötelező 22 órába, és amelyek a Madáchot az ország egyik legszínvonalasabb gimnáziumává teszik. Országos és nemzetközi versenyekre, felsőfokú nyelvvizsgára januártól csak akkor tudják felkészíteni a diákokat, ha „erre külső forrás érkezik”.
A rendvédelmi dolgozók bére emelkedett, az oktatásban dolgozók is várják a "normális" bérrendezést - a két szektor ugyanis ugyanazon minisztérium alá tartozik.
Igaz, nem az utóbbi években, hanem 2013 és 2017 között, de a Belügyminisztérium szerint ez is egy olyan siker, amit 2022-ben ki kell emelni, ha a pedagógusbérekről van szó.
Erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a pénteki kormányinfón.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ismét megszólalt - a korábbi nyári szünetes kijelentése után - a tanárokról, sőt azt is elmondta, régen ő is tanár akart lenni.
A PDSZ legfrissebb kutatásának kijózanító eredményei rávilágítanak: ma Magyarországon nincs olyan intézménytípus, terület és szakmacsoport, ahol ne lenne égető probléma a pedagógushiány – az elöregedő pedagógustársadalom pedig végképp rányomja a bélyegét a közoktatás jövőjére.