Zseniális rejtvény: fogadjunk, hogy ezt a matekpéldát nem tudjátok megoldani
Májusban bukkant fel ez a rejtvény a Facebookon, és azóta is komoly vitákat szít a közösségi oldalon.
Májusban bukkant fel ez a rejtvény a Facebookon, és azóta is komoly vitákat szít a közösségi oldalon.
Budapesten tanul a legtöbb hallgató, pedig a vidéki egyetemvárosok is rengeteg lehetőséget tartogatnak. Arra vagyunk kíváncsiak, ti melyik vidéki egyetemvárost tartjátok a legszebbnek: szavazzatok, kommentben pedig részletes véleményeket is várunk.
Az ELTE Etológia Tanszéke keresett nevelőket törpemalacok mellé egy viselkedéstani kutatáshoz. Többszörös volt a túljelentkezés a feladatra - írja a 444.hu.
Miközben a kormány úgy döntött, hogy kivezeti a tartós tankönyveket az általános iskola alsó évfolyamairól, hasonló rendszert vezetett be a felsősöknél, “ingyen tankönyv” jelszó alatt. Több iskola viszont inkább megpróbálja majd kigazdálkodni az új tankönyveket, mintsem hogy megtiltsák a gyerekeknek, hogy azokba beleírjanak - írja az Abcúg.hu.
2017-ben nyolc nemzetközi tudományos olimpián és négy egyéb nemzetközi versenyen vettek részt magyar diákcsapatok, nem is akármilyen összesített eredménnyel.
Iskolák környékén is maszturbált a szigetközi luxusautós szatír, a rendőrök már tudnak róla. Útbaigazítást kért, ezzel a mesével szólított le a beszámolók szerint több nőt is - írja a hvg.hu.
A tanárok élete mostanában egyre nehezebb, ezért még fontosabb, hogy megtalálják az apró örömöket a tanításban és a diákokkal való kapcsolatukban. Ezekből az apróságokból gyűjtöttünk össze párat.
Kíváncsiak vagyunk, hogy szerintetek melyik magyar egyetemen tanítanak a legjobb tanárok. Most ti is értékelhetitek az egyetemetek oktatóit egy szavazattal.
Kulturált hangnemben vitatkozott kedden egymással Palkovics László közoktatási államtitkár és miniszteri rangú elődje, a szocialista Hiller István - írja a hvg.hu.
Két év múlva már kötelező lesz az egyetemi felvételihez a nyelvvizsga és az emelt szintű érettségi.
A Válasz.hu értesülése szerint több budapesti iskolában októbertől drágulnak a gyerekek délutáni tanfolyamai, mert a Klebelsberg Központ (Klik) kötelezte az igazgatókat, hogy bérleti díjat kérjenek az eddig ingyenes teremhasználatért.
Lehetne kiről példát venni az oktatás terén. Finnországban eddig a fővárost, Helsinkit ismerték a legkozmopolitább városként, ahol szinte mindenki tud angolul, de a Nokia központjaként is ismert Espoo vezetősége szeretné elhódítani a címet - írja a 444.hu.
Csütörtökre rendelték be a Putyin egyetemi díszpolgári címe ellen tiltakozó oktatókat - írja a 24.hu.
Mikortól kell egészségügyi szolgáltatási járulékot, vagyis TB-t fizetnetek, ha tavasszal érettségiztetek vagy diplomáztatok, nem tanultok tovább, és még állást sem találtatok? Kik spórolhatják meg ezt a költséget, és pontosan mennyi is ez az összeg?
Vannak olyan helyzetek, amelyek a legtapasztaltabb tanárokat is az őrületbe kergetik. Ezek közül válogattunk.
Bemutatni, hogyan változik a kenyér az idő múlásával a baktériumok miatt, nagyon menő és jó módja annak, hogy megtanítsd a kézmosás fontosságát a gyerekeknek - mondta a kísérletet végző tanár.
Meghosszabbították az Útravaló ösztöndíj jelentkezési határidejét. Szeptember 20-ig még lehet jelentkezni a programra.
Még mindig nagyon csábító a nem ritkán 400 ezres kezdőfizetés informatikusként, és mindez az egyetemi jelentkezéseken is látszik, ugyanis a jelentkezők és a felvettek száma is többéves rekordot döntött idén - írja az Index.
Ahhoz, hogy a szervezetetek megfelelően tudjon működni, ti pedig a tanulásra tudjatok koncentrálni, minden évszakban fontos legalább napi 2 liter vizet, vagy más, szintén hidratáló folyadékot inni. Ezzel az ingyenes alkalmazással erre szoktathatjátok rá magát - írja a hvg.hu.
A BBC számolt be a dél-afrikai egyetemista, Noxolo Ntusi történetéről. A 26 éves Ntusi Johannesburgban sétált hazafelé, amikor fegyveres támadók törtek rá, és megpróbálták elragadni a táskáját - írja a 444.hu.