Közoktatás Eduline

„Nálunk nem lesznek egységes, frontális foglalkozások” - indul az AKG általános iskolája

Elolvasom

Nem lesznek tantárgyak, helyette kompetenciaterületeket határoznak meg, a napirendet pedig nem az óra-szünet-csengő háromszögre fűzik majd fel – mondta az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) szeptemberben induló általános iskolájáról Niedermüller Anna, a projekt felelőse. Hogyan értékelik majd a diákokat, és miért lesz „majdnemiskola” az „AKG általános”?

Közoktatás Eduline

Ebben a svájci luxusiskolában tanulnak a világ leggazdagabb gyerekei

Elolvasom

A svájci bentlakásos iskolák legendásak, mindig is ezekben a méregdrága intézményekben taníttatták gyermekeiket a leggazdagabb európai családok, de érkeztek (és a mai napig érkeznek) tehetős diákok Észak-Amerikából, közel-keleti, ázsiai és afrikai országokból is. A legdrágább svájci luxusiskola az idén 137. tanévét megkezdő Le Rosey.

Felnőttképzés Eduline

11 milliós tandíj, luxuskörülmények: ebben a méregdrága magániskolában tanul ősztől Trump fia

Elolvasom

Ugyan Donald Trump a beiktatása után beköltözött a Fehér Házba - megcáfolva ezzel a korábbi pletykákat -, családja nem követte őt, az elnök és felesége nem szerették volna 11 éves fiukat, Barront tanév közben kivenni az addigi iskolájából. Így most, idén ősztől kerül az elnöki fiú új városba és új iskolába.

Közoktatás Eduline

Súlyos csalásokra bukkantak magániskoláknál

Elolvasom

Több magániskolában súlyos szabálytalanságok miatt vizsgálódnak az állami szervek - írja csütörtöki számában a Magyar Idők, amely szerint fiktív tanulókra, szabálytalan nyilvántartásokra, engedély nélküli képzésekre derült fény.

Közoktatás Eduline

Van másik iskola?

Elolvasom

Van másik iskola címmel szervez konferenciát november 22-én és 23-án az Alapítványi- és Magániskolák Egyesülete...

1 2