Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A nemzetközi középiskola a tervek szerint 2023-ban nyithat meg.
2020-ban derült ki, hogy egy nemzetközi iskola nyílhat az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) helyén, most egy kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a projektet - írta meg az Építészfórum.
Ahogy arról már korábban is írtunk, az iskolába az egész régióból, elsősorban a visegrádi országokból várnak majd 14–18 éves diákokat. Az alapnyelve az angol lesz, de minden diák a saját nyelvén is tanulhat.
A Telex szerint pedig a tandíjat a fenntartó alapítvány kuratóriuma állapítja meg dollárban vagy euróban, az iskola a tervek szerint ösztöndíjprogramot is indítana, így a kevésbé tehetős diákok tandíjmentességet kaphatnak.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.