Népszava: szelektálna a tanárok között a Fidesz
Minősítési rendszert vezetne be a pedagógusoknak a Fidesz; aki ebben az osztályozásban alkalmatlannak bizonyul, azt el kell bocsátani - mondta el a lapnak Sió László.
Minősítési rendszert vezetne be a pedagógusoknak a Fidesz; aki ebben az osztályozásban alkalmatlannak bizonyul, azt el kell bocsátani - mondta el a lapnak Sió László.
Négy romániai tanügyi szakszervezettel tárgyal ma a szomszédos ország oktatásügyi tárcavezetője arról, hogy elhalasszák-e Romániában a tanévkezdést, mely a döntéssel szeptember 15-ről 24-re tolódhatna el. Az ötlet Gheorghe Pogea pénzügyminisztertől származik, aki a közalkalmazottakat érintő megszorítások keretében tíznapos fizetés nélküli szabadság elrendelésére szólította fel a nagykoalíciós kormány tárcavezetőit.
2009. április elejétől a Kormány nevében a Miniszterelnöki Hivatal Infokommunikációs Államtitkársága megnyitotta a hazai köz- és felsőoktatás számára az évente beszerzett Microsoft termékek - azaz a zárt forráskódú szoftverek - mellett a nyílt forráskódú szoftverek beszerzésének lehetőségét is. Az erre vonatkozó részvételi felhívás 2009. április 16-án jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában.
A Nemzeti Tehetség Program elindításáról döntött a kormány szeptember 17-i ülésén, melynek célja, hogy a tehetségek felkutatása és fejlesztése révén egy hatékony tehetséggondozó rendszert alakítson ki.