Iráni diákok is tanulhatnak nukleáris technológiát

Meg nem engedett diszkriminációt jelent a holland kormány azon döntése, hogy iráni származású diákoknak tilos nukleáris technológiát tanulniuk - mondta ki egy hágai első fokú bíróság.

  • Eduline
A szóban forgó kormánydöntés még 2008-ban született, és ezt támadta meg a bíróságon diákok egy csoportja, valamint egy nukleáris technológiát oktató egyetemi tanár. A diákok közül többen iráni-holland kettős állampolgárok.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) 2006-ban felszólította az országokat: legyenek elővigyázatosak, és gátolják meg, hogy iráni állampolgárok olyan szakképzést kapjanak, ami segítheti Irán "érzékeny nukleáris tevékenységét", nukleáris fegyverrendszerek kifejlesztését.

A bíróság szerint a BT-határozat hagyott mozgásteret a kormányoknak, nem kényszerítette azokat arra, hogy saját államuk jogrendjével ellentétes intézkedést hozzanak. Márpedig az iráni származású diákok eltiltása a nukleáris technológiai tanulmányoktól olyan hátrányos megkülönböztetéssel ér fel, ami ellentétben áll a holland joggal - foglalt állást a taláros testület.

 

mti

 

Hozzászólások

Kapronczai Balázs: Rövid távon biztosan marad a hit- és erkölcstan oktatásának jelenlegi rendszere

Átalakulhat-e a hit- és erkölcstan oktatása? Az elmúlt hetek szakmai vitáira hivatkozva erről kérdezte az oktatási kormányzatot a KDNP-s Máthé Zsuzsa. Kapronczai Balázs államtitkár válaszában egyértelművé tette: a kormány rövid távon nem tervezi átalakítani a jelenlegi rendszert, hosszú távon pedig társadalmi egyeztetés tárgya lehet.

„Mi nem az íróasztal mellől hoztuk ezeket a döntéseket” – megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást

Elfogadta az Országgyűlés az iskolakezdési támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit parlamenti vita előzött meg. Az ellenzék nehezményezte, hogy nincsenek jól meghatározva a jogosultsági feltételek és számos rászoruló család kimarad a támogatásból. A kormánypárt képviselői hangsúlyozták, hogy a támogatás szabályait szakmai egyeztetések alapján dolgozták ki, a rendszer nem tökéletes, de lehet rajta fejleszteni.