Kátai-Németh: Az SNI-s gyerekeknek is jár a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás
A szociális és családügyi miniszter ezt Facebook-posztjában erősítette meg.
Hamarosan lejár a határidő.
Legkésőbb július 22-ig kell a szülőknek jelezniük gyerekük sajátos nevelési igényét (SNI) az iskolának, ha szeretnék, hogy jogosultak legyenek az iskolakezdési támogatásra – jelentette be a Facebookon Kátai-Németh Vilmos.
A szociális- és családügyi miniszter emlékeztetett, az Országgyűlés várhatóan kedden dönt az iskolakezdési támogatás bevezetéséről. Mint írta, a támogatás megállapításánál az SNI-státuszt kizárólag a hivatalos oktatási nyilvántartásokban szereplő adatok alapján veszik figyelembe.
Az SNI fennállását a Pedagógiai Szakszolgálat szakértői bizottságának szakvéleménye igazolja, ennek birtokában kell a szülőnek bejelentenie a sajátos nevelési igényt annál a köznevelési vagy szakképző intézménynél, ahol a gyerek jelenleg tanul, vagy ahol szeptembertől megkezdi a tanulmányait.
A Magyar Államkincstár az SNI-re vonatkozó adatokat nem közvetlenül a szülőktől, hanem az Oktatási Hivataltól, illetve a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivataltól kapja meg július 24-éig, ezért fontos, hogy a szülők még időben, július 22-ig leadják a szükséges papírt az iskolában.
Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben a gyermek, tanuló nem szerepel az előzőekben megjelölt két hivatal által átadott adatok között, úgy abban az esetben az iskolakezdési támogatásnál nem lesz figyelembe véve. A Magyar Államkincstár a szülő jelzését nem fogadhatja be
– fűzte hozzá a miniszter.
A szociális és családügyi miniszter ezt Facebook-posztjában erősítette meg.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.
Kapa Mátyás Péter éppen azokkal a tanárokkal kerül munkáltatói kapcsolatba, akiknek az érdekeivel szemben korábban jogi képviseletet látott el. November 5-től Kapa Mátyás Péter vezeti a Dunakeszi Tankerületi Központot, amelyet korábban két, pedagógusok által indított jogvitában is képviselt.
Sinka Edit, a központ elnöke szerint luxus lenne továbbra is úgy jelentős forrásokat fordítani oktatásfejlesztésre, hogy nem ismerik a programok tényleges eredményességét.
Több ígéretet is kaptak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, akiket Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár hívott egyeztetésre a minisztériumba a tanárképzés megszüntetése miatt.
Új összetételben működik tovább a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa, amely a fiatalokat érintő kormányzati javaslatokról is véleményt mondhat. A testületben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája mellett az Országos Diáktanács is állandó képviseletet kap.
A maximális szerezhető pont mindenhol egységesen 100, a számítás módjáról azonban az egyetemek döntenek.
Több, mint tizenegy éve mondja, mit kellene csinálni, és most eljött az ideje, hogy ne csak beszéljen róla, hanem tegyen is érte - mondta Pilz Olivér, akit a miskolci tankerület élére neveztek ki.
Azoknak a tanároknak, akik a 2026/2027-es tanévre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tartalmi megújító vagy gyakornoki képzését választották, ismét dönteniük kell a továbbképzésükről.