Feladta a kormány eredeti tervét, de nem oldódott meg a CEU ügye
A magyar kormány állítólag már nem ragaszkodik az egyik teljesíthetetlen feltételhez CEU-ügyben, de ettől még maradt egy kivitelezhetetlen feladata az intézménynek.
A magyar kormány állítólag már nem ragaszkodik az egyik teljesíthetetlen feltételhez CEU-ügyben, de ettől még maradt egy kivitelezhetetlen feladata az intézménynek.
Nyelvtanulással a boldogulásért címmel hirdet 3,3 milliárd forint keretösszegű, a középiskolások tanórán kívüli nyelvtanulását segítő pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - közölte Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.
Eddig nem mondta ki senki a kormányból, hogy Soros György miatt zárnák be az egyetemet.
Tárgyal a kormánnyal, de akár tüntetni is hajlandó a HÖOK, ha továbbra sem emelik a hallgatói ösztöndíjakat.
Michael Ignatieff rektor egy konferencián árulta el, hol tart a CEU-ügy.
Június 30-ig pályázhatnak már működő, vagy a jövő tanévtől munkájukat megkezdő iskolai kórusok minisztériumi támogatásra.
Először arról volt szó, hogy döntött a kormány a plusz egy évfolyamról, aztán arról beszéltek, hogy csak a vita indításáról született döntést. Most Balog Zoltán egy rendezvényen megint úgy nyilatkozott, mintha már eldöntötték volna a kérdést. Felkészül: Rétvári Bence.
Érdekes stratégiát követ a kormány az egyetemmel való párbeszéd során.
De az amerikai kormány csak nem akar tárgyalni a CEU-ról, mivel az alkotmányuk szerint ehhez nincs is joga.
A CKP szerint elfogadhatatlan, hogy Húsvétkor kellett volna a nagyon is lényeges változtatásokat hozó módosító javaslatot véleményezni.
A hvg.hu portréjából derül ki, hogy jövőre már nem biztos, hogy vállalná az oktatási tárca irányítását a jelenlegi államtitkár.
Az Egyesült Államok nagy aggodalommal tekint a magyar kormány által kedden benyújtott törvénymódosítási javaslatra, amely súlyosan akadályozná a Közép-európai Egyetem (CEU) működését Budapesten - írta a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője az MTI-hez szerdán eljuttatott nyilatkozatában.
Palkovics szerint a CEU nem menne át az újonnan felállított szűrön. Kormányzati vizsgálatról és átláthatatlanságról beszélt a sajtótájékoztatón, ahol kiderült, mégiscsak van olyan passzus, amit a Közép-európai Egyetemre írtak.
A kormány koncepciója szerint az iskolák udvarán is lőtereket lehetne kialakítani, tesiórán pedig kerepelhetnének a fegyverek.
Első alkalommal rendeztek Moszkvában Orosz—Magyar Felsőoktatási Fórumot, melynek fókuszában a két ország közötti...
Jöhetnek a 9 osztályos általános iskolák, de részleteket egyelőre - úgy tűnik - a kormány sem tud mondani.
Az iskolák által szervezett utakra keményebb szabályok fognak vonatkozni, hogy a jövőben ne fordulhasson elő a veronaihoz hasonló tragédia.
Az államtitkárral ellentétben a Pedagógusok Szakszervezete nem érzi, hogy vonzóbbá vált volna a tanári pálya.
A tanárok nem tudják, miről kéne titkot tartaniuk, pedig büntethetők lennének, ha megszegik.
Balog viccelődött az elhallgattatott diákkal, egy másikat pedig teára invitált.