Éremeső a Nemzetközi Kémia Tornán, a magyar csapat az aranyat és az ezüstöt is elhozta
Volt olyan, aki több éremmel térhetett haza.
Volt olyan, aki több éremmel térhetett haza.
92 ország 364 középiskolása mérettette meg magát.
Palya Tamás matematika-kémia szakos tanár szerint túl nagy a tananyag kémiából, viszont túl kevés rá az idő, emiatt szinte lehetetlen feladat élményszerűen kémiát tanítani.
Tavaly még senki sem jelölte meg első helyen a kémia-fizika szakpárt az egyetemi felvételin, idén azonban már hárman is beírták az első helyre. Azonban továbbra sem éri el az ötvenet azoknak a száma, akik első helyen jelentkeztek kémia osztatlan tanári szakra.
Hét év alatt összesen 21 százalékkal csökkent a természettudományos tantárgyakat – fizika, kémia, biológia és földrajz – tanító főállású pedagógusok száma a hazai oktatási intézményekben – derült ki a Köznevelési Információs Rendszer adataiból.
Már készülnétek a 2026-os érettségire? Mutatjuk, milyen tételcímek vannak kémiából az emelt szintű szóbeli vizsgán.
Miért ég a csillagszóró szélben és egyébként is mi van benne? Elmondjuk.
Mintha mi sem történt volna.
Székács Linda
Tíz középiskolai pedagógus vehette át a rangos Pécsi Eszter Tanári Díjat, amely egyenként egymillió forinttal támogatja a műszaki és természettudományos oktatásban kiemelkedő munkát végző tanárokat. A díjat az első magyar női mérnök emlékére alapították.
Bár az idei felvételi adatok szerint növekedett a természettudományos tanárhallgatók száma, a kémiából és fizikából továbbra sincs jelentős utánpótlás, és a pályára lépők száma messze elmarad a nyugdíjba vonuló tanárokétól.
Tudjátok, hogyan nevezik a tejsav sóját vagy azt, mit jelent a higrofil? Ezzel a kvízzel tesztelhetitek, mennyire vagytok jók kémiából!
Eduline
Mutatjuk, mely iskolák diákjai szerepeltek a legjobban az idei kémia OKTV-n.
Székács Linda
Mátyus Edit, az ELTE kémikusa, az Osztrák Tudományos Akadémia méltatása szerint a kvantummechanika területén úttörő kutatásokat végez.
Az idei középszintű kémiaérettségi egyszerű választást igénylő feladataiból válogattunk. Tudjátok a helyes válaszokat?
Mire lehet számítani közép- és emelt szinten? Hogyan pontozzák az írásbelit? Ezek a legfontosabb infók a mai kémiaérettségivel kapcsolatban.
Rodler Lili
Május 15-én, csütörtökön lesz a kémiaérettségi. Ha szeretnétek egy kicsit gyakorolni, töltsétek ki a tesztünket.
A 2024-es középszintű kémiaérettségi feladataiból válogattunk. Mennyi feladatból tudjátok a helyes választ?
Már megnézhetitek az Oktatási Hivatal oldalán a 2025-es emelt szintű érettségik témaköreit. Mutatjuk, a kémiaérettségi szóbeli A és C feladatának témáit.
Rodler Lili
Most tesztelhetitek, hogy mire emlékeztek még a periódusos rendszerből.
Kiváltó oknak a bányászatot, a kőolaj- és gázkitermelést, az utak sózását, a műtrágyahasználatot, és a tájhasználat változását jelölték meg.
Rodler Lili