Meghökkentő kísérlet: kamerát szereltet tarkójára az egyetemi tanár
Hátul is van szeme: egy New York-i művésztanár apró digitális kamerát ültetett a feje hátsó részébe - merőben művészi indíttatásból.
Hátul is van szeme: egy New York-i művésztanár apró digitális kamerát ültetett a feje hátsó részébe - merőben művészi indíttatásból.
A Jobbik több ponton egyetért a felsőoktatási törvény Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár által bemutatott koncepciójával, amelyhez képest a párt visszalépésként értékeli a javaslat egyes elemeit kritizáló Pokorni Zoltán és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőinek megállapodását.
Bátor tettre szánta el magát az idén hatvanhárom éves cambridge-i hallgatói lap, a Varsity divatszerkesztője – aktfotókkal mutatta be a téli sapka- és pulóvertrendet.
Jobban teljesítenek az egyetemi és főiskolai vizsgákon azok a hallgatót, akik rendszeresen használják a Twittert – állítják amerikai kutatók.
A tervek szerint egyetemet hoznak létre Ausztriában a jelenleg üresen álló köpcsényi (kittsee-i) kastély épületében.
Már több mint negyvennyolcezer támogatója van a „Tiltakozunk a felsőoktatási törvény egyoldalú módosítása ellen” nevű Facebook-csoportnak. A törvénykoncepció bemutatása után pár nappal egy másik csoportot is létrehoztak a közösségi oldalon – a „Támogatjuk a kormány által kijelölt irányt a felsőoktatásban” nevű kezdeményezéshez eddig hatvanan csatlakoztak.
A Miskolci Egyetem hallgatóit különleges hagyományok kötik össze – minden karon ugyanúgy rendeznek szakesteket, ahogyan régen a selmeci akadémián.
Huszonhat egyetemi és főiskolai kar tart nyílt napot a jövő héten: a legfontosabb dátumok és helyszínek felvételizőknek.
Hét civil szervezet közös állásfoglalásban fejezte ki egyetértését az új felsőoktatási törvény tervezetével.
Támogatja az új felsőoktatási törvény koncepciójában megfogalmazott törekvéseket a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) - jelentette ki Kis Papp László, a szervezet elnöke csütörtökön Budapesten.
Simor András jegybankelnök és Király Júlia, az MNB alelnöke is önként lemondott a felsőoktatási intézményekben betöltött gazdasági tanácsi tagságáról.
Csoporttársai szombat este találkoztak utoljára a 21 éves holland hallgatóval, azóta senki nem látta: a rendőrség már értesítette a diák szüleit.
Le lehet leplezni a plagizáló, bérírókat foglalkoztató és a "használt" szakdolgozatokat vásároló végzős egyetemistákat és főiskolásokat? Egyáltalán indokolt-e elvárni, hogy a bolognai képzés hároméves alapszakjának elvégzése után egy negyven-ötvenoldalas tudományos munkát mutassanak be a hallgatók? Németországban börtönbüntetést kaptak a bérírók, de vajon itthon működne ez a rendszer? Erről a témáról tartottak vitafórumot a a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában.
Százezer és nyolcszázezer font, vagyis harminc- és kilencvenmillió forint közötti összeget költöttek az elmúlt években honlapjuk átalakítására a brit egyetemek, a hallgatók szerint feleslegesen – állítja a The Daily Telegraph.
Négyéves ösztöndíjat kínál kiemelkedő tanulmányi teljesítményű végzős középiskolásoknak a Klein Family Scholarship – a kiválasztott hallgató négy évig tanulhat a University of the South-on, az Egyesült Államokban.
Lejárt a kollégiumi bulik kora: a legtöbb hallgató az estéket nem a "szomszédainak", hanem a számítógépnek szenteli, állítja Novák János, a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének elnöke.
Pánik tört ki a skóciai Stirling Egyetemen, az egyik hallgató ugyanis Facebook-oldalára több képet feltöltött egy fegyverutánzatról.
Vannak kéréseink, amelyekből az egyeztetéseken sem fogunk engedni – mondta az új felsőoktatási törvény vitairatáról Körösparti Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke, aki az Eduline-nak adott interjújában úgy fogalmazott, az egyetemi és főiskolai szenátus átalakításáról szóló terveket olyan professzorok dolgozták ki, akik soha nem vezettek még felsőoktatási intézményt.
Vakvezető lóval jár egyetemre egy muszlim vallású, látássérült hallgató az Egyesült Államokban.
Ezen a héten sem lesz hiány nyílt napokból: az Eduline összegyűjtötte, melyik egyetemen és főiskolán érdeklődhetsz a képzésekről, az elhelyezkedési esélyekről és a továbbtanulási lehetőségekről. Nyílt napok - hétfőtől péntekig.