Felsőoktatás Eduline

Mihez lehet kezdeni diploma nélkül?

Elolvasom

Egyre kevesebb brit szülő tudja finanszírozni gyermekei egyetemi tanulmányait – egy friss kutatás szerint a következő években jelentősen csökkenthet a felsőoktatási intézménybe felvételizők száma.

Felsőoktatás Eduline

Videó: életveszélyes őrület terjed az egyetemisták között

Elolvasom

Előre tartanak a spanyolországi üdülővárosok hoteltulajdonosai a brit és német egyetemistáktól, akik a nyári szünet két hónapjában nemcsak napsütésre és bulizásra, hanem – úgy tűnik – életveszélyes szórakozásra is vágynak. Már nem új, de még mindig népszerű mutatvány a balconing, amely miatt 2010 nyarán háromszor annyian kerültek kórházba, mint az előző években.

Felsőoktatás Eduline

Egyetemi rekorderek: tizenkilenc éven keresztül járt ugyanarra a szakra

Elolvasom

Tizenkilenc év alatt végezte el az egyetemet az Egyesült Államok egyik leglustább egyetemistája: Kathy Vitzthum 1992-ben volt gólya, diplomáját azonban csak néhány hónapja vette át, szemeszterenként ugyanis mindössze egy-két kurzust végzett el. Nem ő az egyetlen, aki tíz-tizenöt, rosszabb esetben harminc-negyven évig húzza egyetemi, főiskolai tanulmányait.

Felsőoktatás Eduline

Hogyan változnak a szakok és a felvételi keretszámok 2012-től?

Elolvasom

2012-re csökkenteni szeretnék a „túlszaporodott szakok és a túlszaporodott képzési helyek” számát, de a következő felvételi eljárásban már a „keretszámokban is tükröződni fog az átalakítás” – mondta Hoffmann Rózsa a Hír TV Kontraszt című műsorában. Az oktatási államtitkár szerint Pokorni Zoltán „szereptévesztése” megzavarja a közvéleményt, és akadályozza a szakmai munkát.

Felsőoktatás Eduline

A következő tanévben még nem lesznek egyetembezárások - állítja Hoffmann

Elolvasom

Az új felsőoktatási törvény fogja megnyitni a kapukat a szerkezet átalakítása előtt - mondta Hoffmann Rózsa az origo internetes portálnak. Az oktatási államtitkár a csütörtökön közölt interjúban azt mondta, egyelőre úgy látja, hogy a következő tanévben nem változik lényegesen az intézményi struktúra, a Corvinus sorsa pedig komoly tárgyalások után dől el.

Felsőoktatás Eduline

Pokorni: nem tudom, megszűnik-e a Corvinus

Elolvasom

Nem az a megoldás, hogy az egyetemi helyek szűkítésével a feltörekvő középosztálybeli családokat visszakényszerítsük a szakképzésbe - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa a Népszabadság csütörtöki számában közölt interjúban.

Felsőoktatás Eduline

Hol tanultak a világ leggazdagabb emberei?

Elolvasom

A Forbes idén márciusban is közzétette a világ leggazdagabb embereinek listáját: az első öt helyen szereplő milliárdosok közül hárman a legjobb amerikai és franciaországi egyetemeken szereztek diplomát, de van olyan cégtulajdonos is, aki félbehagyta tanulmányait, később mégis díszdoktor lett.

Felsőoktatás Eduline

Fontos változás: tízévenként meg kell újítani az egyetemi diplomát?

Elolvasom

A Felsőoktatási és Tudományos Tanács (FTT) szerint a felsőoktatás demográfiai problémáinak megoldására az ott szerzett bizonyítványokat és tudást bizonyos időközönként kötelezően meg kellene újítani; a szervezet honlapján közzétett, 81 oldalas elemzésben az áll, hogy még az idén elindítanák a felsőoktatási intézmények második integrációs hullámát.

1
70 71 72 73 74
87