Ismét olyan magas a munkanélküliek aránya, mint a Covid-járvány idején
4,6 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta.
4,6 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta.
Egy általános iskola, három gimnázium és egy technikum tanára vehette át a neves díjat.
Tudjátok hol tartották az első hálaadást Amerikában?
Akár 50 millió ausztrál dolláros (25 millió font) bírságot is kaphatnak azok a platformok, amelyek nem tartják be a törvényt.
Egy sporttal és egy irodalommal kapcsolatos kérdésben kellett segítséget kérnie a játék során.
A törvényes képviselő vagy az általa meghatalmazott személy kérheti ki a diákoknak járó eszközöket.
Alfred Nobel svéd kémikus és feltaláló 1895. november 27-én kelt végrendeletében rendelkezett úgy, hogy vagyonának kamataiból rendszeresen részesüljenek azok, akik a legnagyobb sikereket érik el az egyes tudományok területén.
Még év vége előtt elkezdenek egy olyan új rendszert használni, ami képes lesz felismerni, ha a felhasználók csalni próbálnak az életkorral.
Az elmúlt időszakban számos „hangfelvételbotrány” jelent meg a hazai médiában. Ezeket sokan ellenzik, mások pedig popcornnal a kézben várják a történetek folytatását. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány azonban fel szeretné hívni a figyelmet arra, hogy az ilyen botrányok hatására mennyire károsulhatnak a gyerekek.
Ti tudjátok, hogyan kell helyesen leírni az alábbi szavakat?
Jelenleg az egyik vidéki egyetem vezeti a versenyt.
Sokkal kevesebb a gyerek Csepelen, mint tíz évvel ezelőtt, az önkormányzat az óvodák összevonását javasolja.
2025. február 20-ig lehet benyújtani a jelentkezési és a tanulói adatlapokat a középiskolai felvételihez.
Az egyetem kara részt vesz a madárbarát munkahely kialakításában.
A felvételizőknek csak egyetlen alkalommal van lehetőségük módosítani a jelentkezéskor megadott képzések sorrendjén. Mutatjuk, erre mikor lesz lehetőség.
Pár nap és kezdődik az év utolsó hónapja. Bár a diákok nagy része már nagyon várja a téli szünetet és az ünnepi időszakot, azoknak, akik most jelentkeznek középiskolába vagy részt vesznek a keresztféléves felvételin, még észben kell tartani pár fontos decemberi dátumot.
Márai Sándor, Szerb Antal, Kosztolányi Dezső: tudjátok kik írták a következő könyveket?
Kevesebb mint egy hónap és elkezdődik az őszi félév vizsgaidőszaka. Az egyetemek gyakran két részletben – decemberben és januárban -, külön hirdetik meg a időpontokat, de olyan intézményt is találtunk, ahol még téli szünet is lesz.
Impozáns homlokzat erősen századfordulós karakterelemekkel, esetleg monumentális és minimalista – kíváncsiak vagyunk arra, hogy szerintetek melyik nagyobb egyetemnek van Magyarországon a legszebb épülete.
Bár már bejelentették, hogy elmarad, mégis megszervezik a gyűjtést a gyerekeknek.