Ezeket a „hungarikumokat” viszi magával Kapu Tibor az űrbe
Egy magyar sem indulat el az űrbe Erős Pista és Piros Arany nélkül.
Egy magyar sem indulat el az űrbe Erős Pista és Piros Arany nélkül.
Teszteljétek, mennyire ismeritek a Naprendszer bolygóit!
A tanév vége közeledik, és ezzel együtt megérkezett a strand- és fürdőszezon is. Jó hír a budapesti diákoknak: akár heti rendszerességgel látogathatjátok a főváros fürdőit.
A kinevezések a határozat szerint május 1-től szólnak, azonban a korábbi testület májusban még többször ülésezett.
Súlyos problémákra világít rá a HÖOK felmérése.
Nem ez volt az első alkalom, hogy a volt elnök az egyetemen adott elő.
Miért nem szeretik sokan a matekot? Hogyan sajátíthatják el egyszerűen a diákok a számok mögött meghúzódó rendszert, logikát? Németh Hanna matematikussal beszélgettünk a Montessori-módszerről.
Június 4. a Nemzeti Összetartozás Napja, amely a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap.
A szakképzés átalakításai hosszú távon hatással lehetnek a diákok munkaerőpiaci esélyeire.
A vizsgák előtti stressz és szorongás csökkentésében sokat segíthet a napi nyolc óra pihentető alvás, a rendszeres testmozgás, néhány rövid, 10-15 perces szünet beiktatása, valamint relaxációs gyakorlatok végzése. Ilyenkor különösen fontos a tudatos felkészülés, a jól átgondolt időbeosztás és a napi vagy heti teendők pontos megtervezése.
Ahogy közeledik a tanév vége, egyre több iskolában indul el az osztálykirándulások időszaka – és ezzel együtt a nyári kánikula is. A meleg időjárás különösen nagy odafigyelést igényel az ételek csomagolásakor, hogy elkerüljük az élelmiszer-eredetű megbetegedéseket és a felesleges pazarlást. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja ezért összegyűjtött néhány hasznos és egyszerű tanácsot.
Mennyire vagytok jók földrajzból?
Ti tudjátok ezeknek a tájszavaknak a jelentését?
Tumorkutatás, víztisztaság és matematikai áttörések: ezek a témák emelték ki az ország legtehetségesebb fiatal innovátorait az idei Országos Tudományos és Innovációs Olimpián.
A héten folytatódik az érettségi, kedden indulnak az emelt szintű szóbelik.
Hány óra hiányzás után kell osztályozóvizsgát tenni? Az osztályozóvizsga kötelező? Mikor lehet javítóvizsgára menni? Válaszolunk a kérdésekre.
A pedagógus-továbbképzések rendszerét átalakító kormányrendelet új szabályai miatt az Örkény programját nem engedik tovább működni, így jövőre már nem minősül akkreditált képzésnek. A színház azonban nem adja fel.
A nyertes pályázók havi 50 ezer forintos támogatásban részesülnek maximum 24 hónapon keresztül.
Több iskolában is érdemjegyet kapnak a diákok a kompetenciamérésre. Bár bekerültek, végül mégis iskola nélkül maradt több, a középiskolába felvételiző diák. Ezeket kell tudni a szóbeli érettségi vizsgákról - mutatjuk a hét legfontosabb híreit.
Ősztől 15 képzéssel, köztük osztatlan- és alapszakokkal, valamint szakirányú továbbképzésekkel indul az új intézet.