"Most fogok diplomázni. Még mindig megkaphatom az oklevelemet nyelvvizsga nélkül?"

Már számtalanszor írtunk róla, hogy április 10-én megjelent a nyelvvizsgamentes diploma kiadására vonatkozó rendelet. De pontosan kik és meddig élhetnek a kedvezményes diplomaszerzés lehetőségével? Olvasói kérdésre válaszolunk.

  • Eduline

Abban az esetben, ha eddig még nem szereztétek meg a diplomátokat, csak a mostani félévben vagy a következőkben fogjátok, sajnos rátok nem vonatkozik a könnyítés. A nyelvvizsgamentességgel ugyanis azok a hallgatók élhetnek, akik 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tettek.

Ha viszont augusztus végéig sikeresen zártátok a felsőoktatási tanulmányaitokat, akkor jó, ha tudjátok, az nem számít, hogy egyetemen vagy főiskolán szereztétek a végzettséget, ettől függetlenül kézhez kaphatjátok az okleveleteket. Továbbá nem számít az sem, hogy két éve vagy tizenkét éve szereztétek meg ezt a végzettséget, amennyiben valamikor nyelvvizsgahiány miatt nem kaptátok meg a diplomátokat, ez most megváltozik.

Szintén jó hír, hogy a kedvezmény az alap-, mester- és osztatlan képzések mellett a felsőoktatási szakképzésen tanulókra is vonatkozik. Illetve a hiányzó nyelvvizsgák száma sem számít. Azaz a nyelvvizsga nélküli diplomaszerzés lehetőségével akkor is élhettek, ha egy adott szak elvégzéséhez egyébként több nyelvvizsgát is előír a felsőoktatási jogszabály.

Eddig 102 ezer diplomát küldtek ki az egyetemek a nyelvvizsgamentesség miatt

Szeptember végéig több mint százezer egykori és jelenlegi hallgató kapta kézhez nyelvvizsga nélkül oklevelét a felsőoktatási intézményektől - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.